VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az késztetett a kétperces kérésére, hogy képviselőtársam, az uniós tagságunkról szóló dicshimnuszok egyszerűen nem fedik a valóságot. Nem fedi a valóságot az, hogy a csatlakozásunk gazdasági mérlege pozitív volna. Persze, ha azt vesszük, hogy az éves befizetés 250 milliárd, és ezzel jogunk volna 1000-1100 milliárdhoz, ezt a két számot nagyon könnyű összehasonlítani, és ebből valóban ez jön ki, amit a beszédből hallottunk. Azonban a társadalom lepusztulását, a piacaink elvesztését, a vidék elnéptelenedését és sok mást ezek a számok nem tartalmaznak, és ezeket is bele kellene venni egy mérlegbe.
A másik pedig, amikor az államadósság 50 százalék alá csökkentése a célja a javaslatnak, megint vigyáznunk kell, mert itt a nép becsapása történik. Ugyanis ha a versenyképességünket olyan mértékben növelné, amiről Matolcsy miniszter úr álmodik, hogy 4-5, néha még a 7 százalék felé is elrepül, hogy mi majd annyit fogunk tudni növekedni, nos, ez illúzió, ez nem fog megvalósulni.
Ha pedig ez nem fog megvalósulni, akkor most betesszük az alkotmányba, és éljeneztetjük magunkat a néppel, hogy mi az államadósságot 50 százalék alatt tartjuk, csak azt nem vesszük figyelembe, hogy ez csak a nép rovására fog tudni történni. Nem kívülről tudunk ehhez erőforrásokat - a negentrópiáról az előbb beszéltem - bevonni, hanem a lakosság hitelei fognak megnövekedni, hiszen az ő életkörülményeik lesznek megszorítva. Jobb volna a teljes nemzeti adósságról, az államadósságról és a lakosság adósságáról együtt beszélni, mert az egyik könnyen át tud menni a másikba, miközben az egyiket jól lehet kommunikálni, hogy azt korlát alatt tartjuk.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés