DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért egy kicsit furcsa érzés, hogy most itt két párt részéről is rendkívül heves érveléseket hallunk az egész alkotmányozás folyamatával kapcsolatban, nevezetesen az MSZP és az LMP részéről, akik viszont megtették azt, hogy nem vettek részt ebben a vitában. Most meg egy ilyen pszeudovitát próbálnak lefolytatni. Rossz időben és rossz helyen vannak, ugyanis ennek a törvényjavaslatnak nem ez a tárgya. Ennek a törvényjavaslatnak az a tárgya, hogy vajon az az alaptörvény, amelyre történelmi kötelezettségünk mindannyiunknak, országgyűlési képviselőknek, hogy a visszatérést, a történeti jogfolytonosságunkhoz való visszatérés útját meg tudjuk teremteni, ennek a törvénynek az elfogadásához és felhatalmazásához hogyan tudjuk megtalálni a megfelelő beillesztési pontokat a magyar jogalkotás rendszerébe. Erről szól a dolog.
Itt a politikai szempontok mérlegelését és olyan jellegű szónoklatokat, amelyeket most önök megtettek, igazából azokon a részországgyűléseken tegyék a jövőbben is vagy folytassák, amelyeket most önök itt kitaláltak ahelyett, hogy tényleg a képviselői munkájuknak eleget téve, esküjükhöz híven munkájukat végeznék. Sajnálatos módon többször tapasztaltuk már, főleg az elmúlt nyolc évben, hogy a képviselői eskühöz vagy pedig a magyar nemzet érdekeihez való elkötelezett hűség bizony nem jellemzője a Magyar Szocialista Pártnak, éppen ezért önök jobban tennék, ha ebben sokkal visszafogottabban nyilatkoznának.
Viszont érdemben nem hallottunk érveket egyelőre még azokra a felvetésekre, amelyeket tettünk. Nagyon szeretném, ha államtitkár úr vagy pedig az előterjesztő Gulyás Gergely válaszolna arra, hogy miért kívánják a '49. évi XX. törvényre alapozni az alaptörvény elfogadását, miért helyezik legalitási és legitimációs alapját ennek az egyébként önök által is érvénytelennek nyilvánított dokumentumra.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés