VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két képviselőtársam felszólalására reagálnék, akik közül az egyikkel vitám van, a másik esetében meg rá szeretnék erősíteni arra, amit mondott.
Pánczél képviselőtársam hangsúlyozta a nevelés fontosságát az oktatás mellett? előtt? vagy együtt? Eszembe jut, hogy amikor húsz évvel ezelőtt újraindítottuk Kecskeméten a református iskolát, akkor az egyik hozzám nagyon közel lévő és ugyanazt valló tanárnővel vitatkoztunk ezen. Ő tanár volt, és azt mondta, úgy gondolja, hogy az oktatásra tegyük a hangsúlyt. Én mindig azt mondtam, hogy nevelés és oktatás, ő meg mindig azt mondta, hogy oktatás és nevelés. Körülbelül fél évvel ezelőtt azt mondta nekem: neked volt igazad, most már én is rájöttem, a mi elsőrendű feladatunk itt az iskolában, hogy neveljünk és úgy oktassunk. Azt hiszem, ha az alkotmányunk, az alaptörvényünk hangsúlyossá teszi az ifjúság nevelését és oktatását, akkor érjük el azt, hogy a tanítás valóban eredményes lesz, és egy olyan nemzedék nő fel, amilyet szeretnénk.
Itt át is térek arra, amiben vitám van Ivády képviselőtársammal. Bár több pontban egyetértek vele, de amikor azt mondja, ne mondjuk azt, hogy hisszük, a következő nemzedék teszi naggyá Magyarországot, hanem ezt mi is merjük felvállalni, akkor én azt mondom, hogy maradjon ez így. Mi hisszük - s ezt ön is mondta -, hogy az Alaptörvény Nemzeti hitvallás része hosszú ideig maradandó lesz, s úgy tudjuk, úgy tudják nevelni és oktatni az utánunk következő nemzedéket, illetve a most felnövekvőket, hogy tényleg naggyá tegyék Magyarországot, amire viszont nekünk, legalábbis az én korosztályomnak már túl sok ideje nincs. Önök közül sokan fiatalok, még lehet erre idejük, de azt mondom, hogy hagyjuk így ezt a reménységet, ezt a hitet benne.
Egyébként Ivády képviselő úrnak tökéletesen igaza van abban - erre szeretnék is ráerősíteni -, hogy tegyünk különbséget szegény és rászorult között, mert nem ugyanaz a két fogalom. Tökéletesen igaza van, hogy ez két külön fogalom, és ezt a két fogalmat különválasztva kell használnunk.
Szintén erősítem Ivády Gábor képviselőtársamnak azt a Nemzeti hitvallás részre vonatkozó módosító javaslatát, amikor nem azt mondja: "ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban", mert ha azt reméljük, hogy ez az alaptörvény és ez a Nemzeti hitvallás hosszabb idejű lesz, akkor írjuk azt, hogy a XX. század viharaiban szétszakadt országunk. Teljesen igaza van abban, hogy fölösleges odatenni a "büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk" után, hogy "ezer évvel ezelőtt", elég az, hogy "büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk szilárd alapokra helyezte Magyarországot", mert minden történelmet ismerőnek tudnia kell, hogy éppen hány évvel azelőtt történt ez.
Köszönöm szépen a szót. Még hagytam két percet a KDNP-s képviselőtársaknak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés