DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Remélem, nem fog 15 percig tartani.

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani minden képviselőnek. Bevallom őszintén, én ritkán hallottam a Parlament falai között ennyire józan vitát, ami valóban a problémára próbál koncentrálni. Ez valóban jól jelzi, hogy minden képviselő tisztában van a helyzet komolyságával; tisztában van az emberek sorsával is, és tisztában van azzal is, hogy mennyire fontos ennek a helyzetnek a megoldása. Tehát még egyszer szeretnék köszönetet mondani azok számára is, akik felvetették a politikai vitanap lehetőségét, és azoknak is, akik részt vettek benne.

Három témát szeretnék érinteni, egyrészt azokat a pontokat, amikben, ha jól értettem, valamilyen szintű egyetértés van. Szeretném érinteni azokat a javaslatokat, amelyek itt elhangzottak, és néhány ponton magát a vitát is.

Én azt hiszem, abban van egyetértés, amit a kormány a szakpolitikai javaslat megvalósításához keretfeltételként, politikai keretfeltételeként meghatározott. Nevezetesen: tehermegosztásra van szükség, a bankok, az állam és a hitelfelvevő között. A segítségnek célzottnak kell lenni. Nem engedhetjük meg azt, hogy bárki is az utcára kerüljön, tehát fedél legyen a feje fölött, ez fontos cél. A költségvetés és az államháztartás helyzetét messzemenően figyelembe kell venni, az adósságcsökkentés célját is. A bankrendszer stabilitását szintén nagyon fontos elemnek tekintjük. Egy olyan bankrendszerre van szükségünk, amely képes a gazdaságot finanszírozni, és mindenkinek, mindegyik szereplőnek a tőle elvárható, lehetőség szerinti tevékenységet meg kell tennie. Úgy gondolom, hogy ebben volt egyetértés, és ez az, amin tovább lehet menni.

Úgy érzékeltem, hogy van egyfajta egyetértés abban is, hogy bizonyos szabályozási területen finomításokra van szükség, ilyen az árverés, a kilakoltatás, a bírósági végrehajtás. Ezen a területen nagyon sok képviselő vetett fel olyan megfontolásra érdemes javaslatot, ami, úgy gondolom, hogy a későbbiekben szabályozási változtatást igényel.

Abban a három csoportban, amiben a kormány gondolkodik és amiben a tárgyalások jelenleg zajlanak, tehát azoknak a csoportja, akik jelenleg még képesek a költségeiket és a tartozásukat fizetni, de fennáll a veszély, hogy becsúsznak azok közé, akik már késedelmet szenvednek, számukra az árfolyam-ingadozás az, ami az egyik legnagyobb probléma. Tehát magában az árfolyamrögzítésben, majd egy gyűjtőszámlás rendszer bevezetésében, én úgy láttam, hogy egyfajta egyetértés van a Házban.

(14.50)

Ahogy haladunk tovább a másik két csoport felé, tehát azok felé, akik egyébként az adósságból kilépve képesek lennének valamilyen úton-módon a lakáshelyzetüket rendezni, de már azért sok esetben magát a követelést, amit nekik fizetni kellene, az ingatlan sem fedezi, tehát ebben a helyzetben vannak; és ahogy haladunk azok felé, akik már tartósan fizetésképtelenek, úgy látom, hogy a vélemény a kormány és ellenzék, és az ellenzéki pártok között is szélesedik. Azért hozzátenném, hogy úgy haladunk egyébként - lakáspolitikáról beszélünk, úgy haladunk - a lakáspolitikától a szociálpolitika felé. Tehát azoknak a helyzetének a kezelése, akik tartósan fizetésképtelenek, az tisztán szociálpolitikai kérdés, és annak keretében is célszerű kezelni, nyilvánvalóan a megjelenési formája egy eladósodás.

A javaslatokról nagyon röviden. Ahogy említettem, egy része csúszik bele a szociálpolitikába, és kétségtelenül az olyan javaslatok, mint például a szociális mentor, ami elhangzott, vagy segíteni azoknak a fizetésképtelen és hátrányos helyzetű rétegeknek, a rezsikártya és minden más javaslat, úgy gondolom, ezek egy része működik egyébként, de ezek olyan területek, ahol további bővítésre van lehetőség. Szociális kártyát vagy rezsikártyát jómagam 1992-ben láttam először Amszterdamban; jövőre 2012 lesz, bizonyos dolgok Magyarországra húszéves késéssel jönnek el, ami elég sajnálatos megoldás.

A Jobbik javaslata úgy szól, hogy a devizaadósságot most egy ilyen egyszeri nagy megoldásként forintosítsuk. Nagyon köszönöm Scheiring képviselő úrnak - aki ugyan már elszaladt, mert nem maradt több másodperce -, hogy hirtelen fejben kiszámolta, hogy ez közel 900 milliárd forint. Én is próbáltam számolni, de valószínűleg ugyanerre az eredményre jutottunk volna, hogyha még pontosabban kiszámoljuk. Nyilvánvalóan mindannyian tudjuk, hogy ekkora terhet a magyar költségvetés nem tud elviselni, ennyi pénz nincs. Hozzátenném, ha lenne, sem lenne jó megoldás. A probléma az, hogy ilyen jelzést nem lehet adni, hogy az állam minden további nélkül bevállal ilyen jellegű kockázatokat. Tehát itt a probléma alapvetően ezzel a javaslattal - értem a jó szándékot -, hogy egyszeri kardvágással meg lehetne oldani magát a problémát, de azt nyilvánvalóan látni kell, az államháztartás helyzetében, az államadósság helyzetében és a világgazdaság helyzetében ezt nem lehet és nem is szabad meglépni. Nem akarom mondani a jelzőt hozzá, hogy felelőtlen, elegendő a 900 milliárd, szerintem az önmagában jelzi, és hozzátenném: nem is lenne jó jelzés, ez szemben áll azokkal az elvekkel, amikről beszéltünk, azért mindenkinek a saját felelősségét ebben viselni kell.

Az LMP javaslatáról: értem a törekvés egy részét, viszont magával a megoldással nem nagyon tudok mit kezdeni. Tehát azt értem, hogy egy bérlakásszektor nagyon fontos lenne a magyar lakásszektorban, és ez így van rendjén, tehát ez hiányzik a magyar lakásrendszerből, a nyitó beszédben tettem is erre néhány megjegyzést. Vissza lehet menni persze a múltba, hogy miért szűnt meg 1990-ben, de persze ahhoz vissza kell menni még korábbra, hogy mi történt Magyarországon a bérlakásszektorral; mert azért 1990 előtt, a szocialista időszakban egy kvázi tulajdon volt a bérlakás. Tehát hogyha a bérlakásjogot adni és venni lehetett pénzért a piacon, az egy kvázi tulajdonosi jog volt, kitenni onnan meg nem lehetett, tehát innentől kezdve az, hogy ennek a privatizációját milyennek értékeljük, egy más kérdés, de az gyakorlatilag egy kvázi tulajdonjogból lett valódi tulajdonjoggá téve.

Azt már kevésbé értem, hogy miért szükséges létrehozni ma egy államilag védett szociális bérlakásszektort. Szerintem ezen lehet vitatkozni, hogy kell-e, vagy sem. A védett szociális bérlakásszektort egyébként a világtörténelemben először a magyarok kezdték el: 1917-ben vezetik be először a világon a bérlővédelmi törvényt, ez az első világháború ideje. Tehát Budapesten hamarabb vezetik be, ebben a parlamentben egyébként hamarabb hoznak róla döntést, mint Bécsben. De utána bevett gyakorlat lett később az ilyen jellegű bérlővédelmi törvény, de az nagy kérdés, hogy szükséges-e nekünk most egy szociális bérlakásszektor.

A konstrukcióval egy bajom van. Azt mondja, hogy ingatlanalap, amely befektetési jegyekkel működne. Addig, hogy befektetési jegyek, rendben van, de ugyanakkor ez egy védett szektor lenne, tehát azért ez szociális bérlakás lenne, államilag szubvencionált bérekkel. Na most, innentől kezdve piaci alapon miért venne bárki is ilyen befektetési jegyet, hogyha egyébként ott az elvárható hasznot befolyásolja az, hogy az állam milyen szubvenciót alkalmaz. A másik oldalról, ha pedig úgy alakítjuk ki ezt, hogy valóban megéri majd ezeket a befektetési jegyeket megvásárolni, és nem tudom, csuda nagy hasznok vannak, akkor rossz hírem van - vagy nem tudom, rossz hír-e, de valószínűleg az történne egyébként -, hogy előbb-utóbb felvásárolják azokat a pénzintézetek például, és akkor az ő kezükben lenne, valahova oda jutnánk vissza, ahonnan elindultunk. Tehát a technikai kivitelezéssel is van néhány problémám.

A másik, ahogy említettem, az döntés kérdése, hogy akarunk-e, kell-e, milyen úton-módon egy szociális bérlakásszektor. Azt hiszem, hogy az önkormányzati bérlakásszektor, a piaci alapú bérlakásszektor az az irány, amerre el kellene mozdulni, és megfelelő szociálpolitika keretében lehetne azokat az elemeket beépíteni, amikor azt mondják, hogy ilyen és ilyen jellegű bérlőtámogatás van.

A vitapontokhoz még néhány rövid észrevétel. Nyilvánvalóan a múltról volt a vita jelentős része, én csak egy picit ismételném meg, amit a bevezetőben is említettem, és azt hiszem, a felelősség eléggé egyértelmű. 2002-ben a lakosság devizaadósság-állománya 216 milliárd forint volt, 2010 nyarán 7348 milliárd forint, 34-szeres emelkedés. Valami történt ezen időszak, idő alatt. Hogy mi történt, és kik voltak akkor, ezt szerintem mindenki tudja. Az nyilvánvaló alapprobléma, hogy elmulasztották a megfelelő szabályozást. Sokan említették már ennek a kérdését, tehát magától nem növekszik fel ez 216 milliárdról 7348 milliárdra. Azok, akik akkor voltak kormányon, a szabályozásért és a szabályozás elmulasztásáért, másodsorban a probléma felismeréséért mindenképpen felelősséget viselnek, és felelősség terheli őket, és hadd tegyem hozzá, hogy a kormányzás erről szól. Sok mindenről szól még ezen kívül, és értem azt is, hogy vannak előre nem látható dolgok: világválság vagy gazdasági válság a világban, pénzügyi válság 2008-ban, de még azt is hozzátenném, hogy a kormányzás erről is szól. Nem arról, hogy a jövőt meg tudjuk jósolni, csak arról, hogy bizonyos biztonsági fékeket beépítünk bizonyos rendszerekbe, hogy felkészültek legyünk. De ez az életben is szól egyébként arról, hogy ha valaki kormányozza a saját életét, akkor figyel arra, hogy mondjuk, mi történik a következő időszakban.

Tehát azt hiszem, a képviselő hölgyek és urak a felelősség kérdését nagyon messzemenően boncolgatták. Az mindenképpen nyilvánvaló, hogy a 2002-es szintről, egy viszonylag minimális lakossági devizaadóssági szintről 8 év alatt 34-szeresére emelkedett, és 7348 milliárdos súlyos teherként itt van a lakosságnak, és közben eltelt 8 év, és azt tudjuk, kik voltak kormányon.

(15.00)

Még egy kérdést, amit említenék ebben a tekintetben, az pedig nagyon gyakran előjött a közgazdaságtanban: ezt morál hazárdnak nevezik, tehát a morális felelősség vagy erkölcsi felelősség kérdése mindenfajta szempontból az államnál, a hitelfelvevőnél, az állam viselkedésénél és a bankoknál van. Én úgy gondolom, azzal tisztában kell lennünk, hogy az állam nem adhat olyan jelzéseket, hogy egyéni felelősségeket, egyéni kockázatvállalásokat vagy akár szintén banki kockázatvállalásokat, akár felelőtlen banki magatartásokat legalizál, tehát az állam nem adhat ez alól felmentést, ugyanakkor az államnak felelőssége a szociális helyzet és a szociális probléma kezelése, tehát az, hogy ebben a kérdéskörben kell megtalálni a megfelelő megoldást.

Én úgy gondolom, az a megoldási javaslat, ami jelen pillanatban a bankokkal és a Bankszövetséggel való tárgyalásban van, megoldást ad ezekre a problémákra, és azok a lakáspolitikai elvek, törekvések pedig, amelyekről beszéltem, lehetővé teszik, ha megszületik a megállapodás, lezárunk magunk mögött egy korszakot, egy szakaszt, akkor valóban a lakáspolitika előrevitelével és a lakásépítés, a családok lakáshoz jutásának immár nem a kríziskezelős helyzetet megoldó, hanem az előremutató részével is többet tudunk foglalkozni.

Én nagyon szépen köszönöm minden résztvevőnek a javaslatát, észrevételét, úgy gondolom, nagyon hasznos volt a mai nap.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu