VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért mondtam, hogy szívesen átadom, ha még valaki szólni akar, mert szeretném lezárni ezt a mai napi vitát azzal, hogy megköszönöm mindazoknak a türelmét, részvételét, akik itt voltak. Én úgy gondolom, hogy hasznos órákat töltöttünk el. Természetes, hogy van köztünk nézeteltérés. Természetes, hogy mutogatunk egymásra, amit nem hiszem, hogy kellene, inkább cselekedni kellene.

Egy nagyon világos lett, most Babák képviselőtársam is összefoglalta, hogy ennek a nehéz kérdésnek a szereplője igazán az állam, egyrészt, amelyik ezt megengedte; és mi, ha tetszik, ha nem, a jogutódai vagyunk. Tehát valamit tennie kell az államnak, de nem nekünk, hanem elsősorban a bankoknak. A bankokat kell rávenni arra, hogy legyenek szívesek, az extraprofitból segítsenek, ugyanakkor az adósoknak pedig, amit felvettek, azt fizetni kell. És ismétlem: ez tanulság. Tanulság a jövőre nézve, bármelyik kormánynak, bárki lesz is majd hatalmon, figyelni kell az egyénre, mert az egyén szabadsága nem mehet a köz kárára. Nem mehet az állam a másik ember kárára.

Akkor, amikor mi segíteni akarjuk a rászorulókat, akkor valóban elvárható, hogy ebben mindenki vegyen részt. Így hiszem, hogy a kormány meg fogja alkotni és meg fogja tenni azokat a lépéseket, amelyeket egyáltalán meg lehet ebben az ügyben tenni. Ehhez kérem az ellenzék segítségét is, és természetesen a mi kormánypárti képviselőtársaink segítségét is.

Bölcsességet, jó munkát, türelmet és segítőkészséget kérek mindenkitől és kívánok mindenkinek. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok, szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu