DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága 2011. március 29-ei ülésén tárgyalta L. Simon László önálló indítványát, amelyhez csatlakozott képviselő úr. Ez módosítani kívánja a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. számú törvényt. Tavaly az Országgyűlés egyszer már módosította a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvényt, mégpedig úgy, hogy a kuratóriumokban részt vevő művészek minél szabadabban gyakorolhassák munkájukat. A mostani törvényjavaslat ugyanezt célozza, úgy, ahogy a Nemzeti Civil Alap esetében, ugyanazok a jogok illessék meg a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumi, illetve szakkollégiumainak a tagjait is. Vagyis azok a kivételek, amelyeket a törvény megfogalmaz, terjedjenek ki a Nemzeti Kulturális Alapra is.
A bizottság megvitatta a javaslatot, majd 12 igen szavazattal, 2 ellenében és 4 tartózkodás mellett mind a tárgysorozatba-vételt, mind pedig az általános vitára való alkalmasságot támogatta. Mint ahogy hallottuk, a kormány is támogatta az előterjesztést, és kérem, hogy az Országgyűlés is támogassa ezt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés