DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottságban elég komoly vita bontakozott ki a tekintetben, hogy a benyújtott javaslat vajon mennyiben felel meg az alkotmányos követelményeknek, vajon az Alkotmánybíróság immáron második visszatapsolása után egy alkotmányosan elfogadható megoldást terjesztettek-e be a javaslattevők az általuk jelzett probléma orvoslására.
A bizottság kisebbségi álláspontja szerint semmiképpen nem fogadható el a benyújtott javaslat a következő okok miatt. Nincs tisztázva az, hogy hány személyt milyen értékben érint ez a most benyújtott javaslat, azaz nincs hatástanulmány mellékelve a benyújtott indítványhoz. Nem fogadható el az indítvány azért, mert az indítványozók nem veszik figyelembe az államháztartási törvény Fidesz-többség által elmúlt ősszel megerősített azon szabályát, amely alapján költségvetési fizetési kötelezettséget megállapítani állampolgárokra, illetve vállalkozásokra csak az úgynevezett 45 napos kötelező kivárási szabállyal együttesen lehetséges, azaz ami most itt előttünk van, miszerint a kihirdetést követő napon hatályba lép a kötelezettség megállapítására vonatkozó szabályozás, semmiképpen nem tekinthető a magyar meglévő jogszabályokkal összhangban lévőnek.
Kétséges volt és kérdéses a benyújtott javaslatban szereplő két hónapos szabály érvényesítése, és ilyen értelemben mindenképpen bizonytalanságot, jogbizonytalanságot eredményez a benyújtott javaslat változatlan formában történő elfogadása.
Teljesen tisztázatlan a benyújtott javaslat szerint az a helyzet, hogy az eddig hatályban volt, az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály szerint a munkáltatók adatszolgáltatásra voltak kötelezettek azon személyeket illetően, akiknek van 98 százalékos különadó-fizetési kötelezettsége. Ebből a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál egy adatbázist képeztek, és miután az Alkotmánybíróság megszüntette ezen törvény alkotmányos probléma miatti hatályosságát, ezen adatbázis felhasználása tisztázatlan.
Nem kapott a bizottság megfelelő sem szóbeli, sem írásbeli garanciát arra nézve, hogy vajon az alkotmánybírósági döntéssel összhangban az azt követő napon ezt az adatbázist megszüntették-e, és nem kaptunk a bizottsági ülésen megnyugtató választ arra vonatkozóan, hogy ha elfogadásra kerül gyorsított eljárásban itt az Országgyűlésben az ezzel kapcsolatos törvény, akkor azt követően milyen adatszolgáltatási kötelezettsége lesz a kifizetőknek, ebből mikor s milyen módon fog adatbázist képezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, és vajon pontosan milyen garanciái lesznek az állampolgároknak arra nézve, hogy jelenleg egyébként nem alkotmányosan kezelt adataikkal mit fog kezdeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal szembeni közbizalom erősítése szempontjából sem elhanyagolható kérdés.
Nagyon komoly vita alakult ki a tekintetben, hogy vajon ez a jogszabály teremt-e új fizetési kötelezettséget. A délelőtti tárgyalás során a bizottságban szereplő alapindítvány úgy tűnt, hogy az Alkotmánybíróság döntésével összhangban gondosan vigyázott arra, hogy új fizetési kötelezettséget senkire nézve nem teremt, nem keletkezik új fizetési kötelezettség. Majd a délutáni időpontra beterjesztett módosító indítványok között van olyan, amelyik immáron teremt új személyi kört fizetési kötelezettként. Úgy gondoljuk, ez is alkotmányellenes, hogy ilyen módon próbálja kiterjeszteni az érintettek körét a benyújtott módosító indítvánnyal az indítvány elfogadása esetében.
A három igazi probléma tehát a 45 napos szabály be nem tartása, a meghatározott személyi körre vonatkozóan visszamenőleges hatály ismételt megjelenése az adott törvényjavaslatban, és semmiképpen nem fogadható el az, hogy nem tisztázza és nem egyértelműsíti a benyújtott javaslat ezt a bizonyos adatkezelési kötelezettséget, adatkezeléssel kapcsolatos szabályok pontosítását a meglévő adatbázis megszüntetésére vonatkozóan, és nem tartalmaz semmilyen következtetést arra nézve, hogy az új kötelezettség teljesítésére a munkáltatóknak milyen határidőn belül milyen kötelezettségük lesz.
Ezek voltak azok a legfontosabb és legsúlyosabb kérdések, amelyek miatt a kisebbség nem fogadta el ezen javaslat általános vitára alkalmasságát az Országgyűlés elé.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés