GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr. Én úgy tudom, hogy néha sikerül egy nap alatt is törvényt módosítani, ma is lesz ilyen, és volt már rá példa a mi kormányzásunk alatt, amikor a kárenyhítési rendszert kellett megnyitni a belépő gazdáknak.

Azért gondoltuk mi, hogy segítenénk a minisztériumot ennek az országgyűlési határozati javaslatnak az elfogadásában, mert tudom, hogy a kasszában erre forrás most a minisztériumban nincsen. A kormány meg, ahogy láttuk az elmúlt évben, amikor nem volt hajlandó egy fillér többletet adni a kárenyhítési alaphoz, és így kemény 10 százalékos kárenyhítési mértékre volt jó a gazdáknak való segítség... - ezért azt kérem a fideszes képviselőtársaktól, elsősorban nyilván a térségben élőktől, de mindenkitől, hogy támogassák ezt a javaslatot. Innentől szerintem nincsen visszaút.

A másik, hogy azért lenne jó kötelezővé tenni mindenkinek a részvételt, mert nem működik a szolidaritás.

(15.40)

Ezt az államtitkár úr is pontosan tudja, hiszen most sokan abból nagyon jól fognak járni, hogy az alma elfagyott Kelet-Magyarországon, azokban a térségekben sokkal nagyobb lesz a bevétel, hiszen megnövekednek az árak. Ennek ellenére biztos, hogy szolidaritási alapon - ugye most már csak az őstermelők nincsenek benne (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - nem fognak ehhez hozzájárulni, ezért szükség van gyors törvénymódosításra.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu