HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Zeneakadémia nehéz helyzetének oka elsősorban az, hogy a művészeti képzés rendkívül drága, az állami finanszírozásnak viszont korlátai vannak.
A képviselő úr is kiemelte, hogy a zeneművészeti képzés világszínvonalú, amellyel messzemenően egyetértünk. Ez azonban azzal is jár, hogy a hallgatók személyre szabott, egyéni képzést kapnak a tehetségük minél jobb kibontakoztatása érdekében, a lehető legjobb tanároktól, és ez nagyon sokba kerül.
A másik fontos tényező az, hogy az egyetem központi épületének az EU által finanszírozott beruházása késésben van. Ennek egyik oka a most folyó belső vizsgálat szerint, hogy a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium az önrészt nem biztosította időben. Ezért a beruházás csúszott. A Zeneakadémia épületének kivitelezésére lefolytatott közbeszerzési eljárás a közelmúltban eredményhirdetéssel lezárult, ez azt is jelenti, hogy a munkák hamarosan elkezdődhetnek.
2010 decemberében az egyetem a működőképesség biztosítása érdekében egyedi kormánydöntés alapján kapott 100 millió forintos többlettámogatást a nemzeti együttműködés kormányától. A költségvetésileg biztató 2011. évi indulást követően a felsőoktatási intézményeket is érintő márciusi előirányzat-zárolás nemcsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet, hanem az összes felsőoktatási intézményt azonos arányban érintette. Az egyetem szenátusa által elfogadott intézkedési terv - más felsőoktatási intézményekhez hasonlóan - a takarékosság jegyében megtakarításokkal próbálja segíteni a konszolidációt.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ismeri a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem problémáit és értékeit, és a lehetőségeinken belül igyekszünk olyan támogatást biztosítani az egyetem számára, ami biztosítja a világszínvonalú képzés zavartalan folytatását.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés