ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság önálló indítványát T/3012. sorszámon, az egységes javaslatot pedig T/3012/16. sorszámon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik.
Megkérdezem, a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3012. sorszámú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 248 igen szavazattal, 75 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.
Az előterjesztő bizottság indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 252 igen szavazattal, 72 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/3090. sorszámon, a bizottsági ajánlást T/3090/2. sorszámon megismerhették.
Most az előterjesztői expozéra kerül sor. Megadom a szót Czomba Sándor úrnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, 20 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés