DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unió Tanácsa 2010. október 25-én fogadta el az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 961/2010/EU számú rendeletét. A rendelet megerősíti, egyúttal jelentősen bővíti az Iránnal szemben korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket.

A rendelet pénzügyi szektorra vonatkozó része új engedélyezési és értékesítési kötelezettségeket tartalmaz az iráni személyek, szervezetek vagy szervek részéről, illetve részére történő átutalások vonatkozásában. Az érintett szolgáltató a rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelően, összeghatárhoz kötötten köteles értesíteni az erre kijelölt nemzeti hatóságot, vagy a teljesítés engedélyezése iránti kérelmet köteles benyújtani számára.

Ezen új elemek végrehajtására egy nemzeti hatóságot szükséges kijelölni, valamint szükséges a hatóság megfelelő eljárásának jogszabályban történő rögzítése. A rendelet közvetlenül alkalmazandó.

A törvényjavaslat célja a rendelet pénzügyi szektorra vonatkozó része hazai végrehajtásának biztosítása.

A szoros kapcsolódások és az egységes, átlátható hazai szabályozás érdekében fontos a tág értelemben vett, az EU jogi aktusain alapuló pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtását egy törvényben szabályozni. Ennek megfelelően az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi törvény módosításával szükséges garantálni a nemzeti szintű végrehajtását.

A törvényjavaslat rendelkezései a rendeletben meghatározott értesítési és engedélyezési eljárás végrehajtásának hazai részletszabályait határozzák meg, így rendelkeznek az érintett szolgáltatók és a nemzeti hatóság kötelezettségeiről, az eljárás részletszabályairól, valamint tartalmazzák az adatkezelésre és megkeresésre, továbbá a felügyeletre és szankcióra vonatkozó rendelkezéseket.

Összhangban a korlátozó intézkedések jelenlegi hazai szabályozásával, a kormány az értesítéseket fogadó és az engedélyezési eljárást lefolytató nemzeti hatóságként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságát jelöli ki.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jogalkotás rendkívül sürgős, tekintettel arra, hogy az új törvény hatálybalépését megelőzően a rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatók nem tudnak megfelelni a rendeletben előírt értesítési és engedélykérési kötelezettségüknek, így számos esetben emiatt nem teljesülhetnek az Iránba irányuló vagy Iránból érkező, legális célt szolgáló, adott esetben már korábbi legális árumozgáshoz kapcsolódó pénzátutalások.

Mindezek alapján az uniós kötelezettségünknek való megfelelés érdekében, valamint a magyar kereskedelmi érdekekre tekintettel is indokolt és elengedhetetlen a végrehajtást biztosító jogszabály sürgős elfogadása. Kérem a tisztelt képviselőket, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu