PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön által adott tájékoztatás szerint ez év júliusában elindul a Széchenyi-pihenőkártya, amely nagyon helyesen a belföldi turizmus élénkítését, a pihenést és az egészség védelmét szolgálja. Mindezzel együtt a jelenlegi elképzelés szerint, illetve pontosabban a jelenlegi szabályozás szerint a Széchenyi-pihenőkártyával csak a szállást, illetve a szálláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat lehet igénybe venni, amelynek a köre ugyan nagyon széles, de csak akkor használható fel erre, ha a szállást is igénybe veszi a felhasználó.

A Fürdőszövetség az elmúlt héten Egerben tartott ülésén is azt javasolta a kormánynak, hogy gondolják át ezt a döntést, hiszen a hazai fürdőkben 2010-ben több milliárd forint értékben használtak fel a szolgáltatások ellenértékeként üdülési csekket a vendégek, és azt kérték, a rekreációs és gyógyfürdői szolgáltatásra is legyen felhasználható önállóan is a Széchenyi-pihenőkártya. Indokolja ezt a hazai lakosság egészségi állapota, hiszen nagyon sokan szenvednek mozgásszervi megbetegedésben, akik szállást nem akarnak igénybe venni, de szívesen elutaznak egy gyógyfürdőre. Közeledik a nyár, nagyon szívesen mennek sokan fürdőbe is a nagycsaládosok, gyerekekkel együtt, szülőkkel együtt, akik szintén igénybe vennék, de szálláshelyi szolgáltatás nélkül ezeket a gyógyfürdői és fürdői szolgáltatásokat.

Szeretném megjegyezni, hogy pont azok, akik alacsonyabb jövedelmi helyzetben vannak, azoknak van szükségük arra, hogy minél jobban beosszák a kártyával igénybe vehető szolgáltatásokat. Éppen ezért tisztelettel kérdezném az államtitkár urat arról, hogy lesz-e a jövőben arra lehetőség, hogy a szabályozást olyan mértékben is módosítják majd, hogy igénybe lehessen venni önállóan is fürdői, gyógyfürdői szolgáltatásokra, vagy az sem titok, amit a bizottsági ülésen kérdeztem, esetleg a vendéglátóhelyeken is.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu