DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem hagyhatom szó nélkül azt a nem is cinikus, hanem azt a - hogy mondjam? - abszolút hozzá nem értő, laikus megszólalást, hogy ami a szocialisták adócsökkentési programjából megvalósult, abból nagyon sok megvalósult. Ennek volt az eredménye az, hogy konszolidáltuk a válságot, amiről önök nem tetszenek tudni.

Önök csak arról tudnak, hogy volt 6 százalék életszínvonal-csökkenés, amit önök meglovagoltak, és megnyerték kétharmaddal a választást. De hogy közben mi a járulékokat csökkentettük, az adókat csökkentettük, és kihoztuk az a gazdaságot a mélyrepülésből, ugyanis mire önök kormányra kerültek, addigra két negyedév volt, aminek pozitív volt a GDP-mutatója: tetszik tudni, ez azt jelenti, hogy a gazdaság túljutott a mélyponton, növekedési pályára állt a Bajnai-kormány ideje alatt.

Jó lenne, ha erről önök tudnának, mert az egy sikeres válságmenedzselés volt, amit önök csinálnak, az meg nem az, mert az egy elhibázott adópolitika, elhibázott adópolitika, amikor 500 milliárdot odaadnak a legtehetősebbeknek, és a társadalmilag legjobban kiszolgáltatottaktól, a legkisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezőktől pedig elvesznek, bizonytalanságban és fenyegetésben tartják őket.

Ez nemhogy társadalmi igazságosság, ezt úgy hívják, hogy a hatalommal való visszaélés. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu