DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Csak a tények rögzítése végett: az előző két kormány 2004. május 1-je óta egy fillér túlmunkadíjat nem fizetett ki a tűzoltók részére.

Ez a kormány az önkormányzatokkal megállapodott, hiszen rajtuk keresztül tudja ezt kifizetni, 67 millió forintot közvetlenül, a többi 6 milliárdos részt pedig az önkormányzatokon keresztül idén december 31-éig kifizeti. Ez a kormány tiszteli a tűzoltókat, kifizeti azt a munkabért, ami jár nekik. Az előző kormány 2004. május 1-je és 2010 április vége között nem, még az utolsó ülésén sem fizette ki a tűzoltóknak azt, amit előtte már évekkel Legfelsőbb Bíróság is megítélt nekik. Tehát nem volt ez különösebben mérlegelés kérdése. Jogilag egyértelmű volt a helyzet, a bíróság is döntött, ennek ellenére az előző kormány nem fizette ki, és most úgy próbál feltűnni, mint a tűzoltók védelmezője. (Gőgös Zoltán: Számlán van ez a pénz?)

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu