DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kezdjük talán azzal, amiben egyetérthetünk. Egyetérthetünk abban, ha Magyarországon 3 millió 733 ezer ember dolgozik, és 10 millió az ország lakossága, ennyi foglalkoztatott mellett nehéz az ország lakosságát eltartani, nehéz azokat a szolgáltatásokat, amiket ön is hiányol, fenntartani. Egyetérthetünk abban is, hogy a munkaerőpiacon mind a kínálati oldalon, mind pedig a keresleti oldalon jelentős változásokra van szükség.
Abban talán nem érthetünk egyet, amit most mondok diagnózisként, de ezt, kérném, szívlelje meg, úgy gondolom, talán ez a helyzet. Van egy csapdahelyzet, amit örökölt a kormány elődjétől, nevezetesen: magasak az adók, mivel magasak az adók, ezért a vállalkozók nem tudnak munkahelyet teremteni, ezért a foglalkoztatás alacsony, mivel alacsony a foglalkoztatás, ezért alacsony az állam bevétele, ezért az állam deficitet vállal magára, az állam eladósodik, mivel az állam eladósodott, ezért magasan tartja az adókat. És kezdődik elölröl a kör. Ebből az ördögi körből kell kitörni. Ezt az ördögi kört egyébként minden más országban Hegyeshalomtól nyugatra úgy hívják, hogy szocializmus, de akkor is ez a helyzet, amit örököltünk.
Ahhoz, hogy ebből kitörjünk, reformokra van szükség. Reformokra van szükség a vállalkozóknál, hogy a vállalkozók munkahelyet tudjanak teremteni. És reformokra van szükség ahhoz is, hogy az inaktívak vissza tudjanak térni a munka világába.
Mit tettünk azon a területen, amelyek a vállalkozót hozzák abba a helyzetbe, hogy munkát tudjon teremteni? Csökkentettük a társasági adót, eltöröltünk tíz kisadót, a jövő évtől 500 milliárddal csökken a vállalkozásokra rakódó adminisztrációs teher, az Új Széchenyi-tervvel pedig a vállalkozásoknak fejlesztési források nyíltak meg.
Mit tettünk a másik oldalon, vagy mit tervezünk tenni a másik oldalon? A másik oldalon olyan reformokhoz kezdtünk hozzá, amelyek a munkaerőpiacot rugalmasabbá teszik, és lehetővé teszik azt, hogy a ma még munkaképes, de inaktív csoportok visszatérjenek a munka világába. Idetartozik mindaz, amit ön kritikaként fogalmazott meg, az adminisztrációs terhek csökkentése, a foglalkoztatás egyszerűsítése és még nagyon sok lépés.
Hadd utaljak arra, hogy Magyarország ezzel nincs egyedül egyébként, ez az a munkaerő-piaci változás, amit egyébként a válságot sikeresen átvészelő országok, mondjuk, Németország az elmúlt évtized elején megtett, Belgium, Hollandia vagy Dánia még ennél korábban is. Ez a rugalmas munkaerőpiac, ami lehetővé tette, hogy ezek az országok viszonylag könnyen átvészeljék a válságot.
Idetartozik az önök által nagyon gyakran kritizált 16 százalékos egykulcsos arányos személyi jövedelemadó is, amely egyértelmű jelzést ad, azt a jelzést adja, hogy aki többet dolgozik, az többet is keres. Eddig rendjén is van, a progresszív adózásnál ez nem fordulhat elő. De ez azt is jelenti, hogy az állam nem sújtja magasabb adókulccsal és nagyobb elvonással azt, aki többet dolgozik. Ez a két pillér, gondolom, eddig rendben is van, az egyik oldalról elő kell segíteni, hogy az inaktívak el tudjanak mozdulni a foglalkoztatás felé, a másik oldalról a vállalkozókat kell olyan helyzetbe hozni, hogy a vállalkozók munkahelyet tudjanak teremteni. Van persze egy köztes állapot, amikor eljutnak a munkahelyekig, nos, ezt nagyon sokfajta eszközzel lehet kezelni, és nagyon sokfajta eszközt alkalmaz ebben a kormány. Az egyik, amiről nagyon gyakran szó van, a közfoglalkoztatás, ennek a rendszere most épül ki. Nyilvánvalóan szükséges a foglalkoztathatóság erősítése is, tehát hogy ezek a jelenleg inaktívak foglalkoztatható állapotba kerüljenek. Úgy gondolom, hogy a közfoglalkoztatást ki kell egészíteni képzésekkel is, a duális szakképzés e területen egy nagyon jelentős lépés, és a civil szektorban is nagyon sok lehetőség van a foglalkoztatás növelésére.
Végül engedje meg, hogy én is számokat idézzek, amelyek jelzik azt, hogy jó úton járunk. A KSH legfrissebb adatai szerint 2011 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest a foglalkoztatottak száma 0,4 százalékkal növekedett, a munkanélküliek száma pedig 1,6 százalékkal csökkent. A foglalkoztatottak száma szám szerint mintegy 14 ezer fővel növekedett. De ennél talán sokkal fontosabb, amit ön is kritikaként szokott említeni, nézzük a jövedelmi viszonyokat: a versenyszférában a negyedéves összehasonlításban, 2011 első negyedévét 2010 évéhez viszonyítva 8,5 százalékkal növekedtek a bérek. És ennél még egy fontosabb van: 50 ezer fővel növekedett a versenyszférában dolgozók száma. Ez az irány, ahová szeretnénk menni.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés