DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A helyközi vasúti személyszállítási közszolgáltatásért, ezen belül a MÁV-Start szolgáltatásáért az állam, a budapesti helyi közforgalmi közösségi személyszállításért, tehát a BKV Zrt. szolgáltatásáért Budapest főváros önkormányzata tartozik felelősséggel. A szociálpolitikai menetdíjkedvezményeket a kormány szabályozza. A MÁV-Start Zrt. a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően biztosítja a 6 éven felüli óvodások számára a közforgalmi személyszállítási utazási kedvezményeket. A jogszabályi előíráson, a közforgalmi személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. számú kormányrendeleten és a Fővárosi Önkormányzat díjrendeletén alapuló szociálpolitikai utazási kedvezmények kötelező nyújtása mellett a BKV Zrt. saját bevétele terhére és kockázatára üzletpolitikai céllal terjesztette ki a 6 éven felüli óvodások számára az utazási kedvezményt.
A teljesség kedvéért meg szeretném említeni, hogy az egyébként most közigazgatási egyeztetésen lévő, egységes személyszállítási törvény is az állami, illetve közösségi, tehát állami és önkormányzati díjrendszereket fogja tartalmazni, de ezen felül a vállalati, üzletpolitikai célú esetleges külön kedvezményeket nem. Tehát az egységesség igénye, megléte vagy hiánya a jövőben sem zárható ki.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés