ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Varga Géza képviselő úrnak mondom, hogy csak akkor tudok szót adni, ha addig nyomja meg a gombot, mielőtt zárszóra szót adtam volna. Mivel utána nyomta meg, nincs lehetőségem szót adni.

Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, most a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3084. számú törvényjavaslatot a benyújtott pontosítással együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 336 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Délkelet-európai Rendészeti Központról szóló, Bukarestben, 2009. december 9-én létrejött egyezmény, valamint a Délkelet-európai Rendészeti Központ kiváltságairól és mentességeiről szóló, Bukarestben, 2010. november 24-én létrejött jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/3086. számon már megismerhették képviselőtársaim.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak, 20 perces időkeretben. Parancsoljon, államtitkár úr!

Forrás: parlament.hu