DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az alaptörvény elfogadása után a törvényhozás munkáját az első félév hátralévő részében, illetve a második félévben is majd a sarkalatos törvények elfogadása fogja jellemezni. A második félévben, az ősszel természetesen még a következő év költségvetésének az előkészítése, vitája és elfogadása is hátravan.
A sarkalatos törvények esélyt és lehetőséget jelentenek számunkra, hogy az elmúlt húsz év jó tapasztalatait megtartva azt az új sarkalatos törvényekben megjelenítsük, illetve a módosítások során megerősítsük, amely megoldások pedig esetleg kudarcot vallottak, vagy pedig úgy tűnik, hogy az elmúlt nyolc évben idejétmúlttá váltak, azok helyett pedig újabbakat kereshetünk. A törvényeknek vannak olyan témái, amelyek eminensen politikai témák. Nyilvánvalóan nagy vita lesz majd a választójogi törvényről, és nyilvánvalóan lesznek más olyan törvények is, amelyek elsősorban pártpolitikai vitákat fognak kiváltani, de reményeim szerint lesz több olyan kérdés is, ahol talán nem annyira a pártpolitikai, mint inkább a szakpolitikai törésvonal lesz a viták során a meghatározó.
Mindenesetre én abban bízom, hogy amikor megkezdjük a sarkalatos törvények vitáját, akkor minden párt, minden frakció jelen lesz, részt vesz a vitában és elmondja a véleményét. A cél ugyanis nem az, hogy egymást kiszorítva, egymás véleményét megsemmisítve vagy a racionális vitán kívülre szorítva a saját álláspontunkat győzedelmeztessük, hanem az elsődleges szándékunk az, hogy olyan sarkalatos törvényeket tudjunk alkotni, amelyek az elmúlt húsz év tapasztalatait leszűrve és a jövő terveit is figyelembe véve lehetőség szerint megvalósítják azt, amit mi már több mint egy évvel ezelőtt a választási kampányban is úgy fogalmaztunk meg, hogy erős Magyarországot akarunk; erős Magyarországot versenyképes gazdasággal, erős társadalommal, erős közigazgatással. Meggyőződésünk szerint egy erős és összetartó társadalom, egy erős és hatékony közigazgatás tudja jól szolgálni a gazdaság versenyképességét, és csakis egy versenyképes gazdaság tud megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy a jövőben több pénzt fordítsunk a társadalom összetartásának, erejének növelésére.
És bár számos kérdésben nyilván különböző állásponton vagyunk, sok esetben talán bizalmatlanul méregetjük egymást, de azért egyszer sem érdemes szem elől veszíteni azt, hogy mi, akik itt vagyunk ebben a teremben és vitatkozni fogunk ezekről a törvényekről, a magunk módján mindannyian Magyarország javát akarjuk. Mindenki abban gondolkodik, hogy a jövő Magyarországa sokkal sikeresebb legyen, mint akár az elmúlt húsz év Magyarországa, sőt megkockáztatom, mindenki abban érdekelt, hogy a jövő Magyarországa legyen a magyar történelem folyamán a legsikeresebb Magyarország. Ahhoz, hogy el tudjuk érni ezt a célunkat, jó törvényeket kell alkotnunk, és ezekhez a törvényekhez mindenkinek az észrevételére, álláspontjára és a kölcsönös odafigyelésre is szükségünk van.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés