DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A hazai cukoripar története a nemzeti vagyon és az ipari kultúra elherdálásának látlelete. A döntéshozók felszínességének és a tulajdonos állam érdektelenségének egyaránt része volt abban, hogy a magyar cukoripar majdhogynem ölébe hullott a rendszerváltás után megjelenő külföldi befektetőknek. A rendszerváltás előtt hazánknak 12 cukorgyára volt, és összesen több mint évi félmillió tonna cukrot állított elő. Az érvényes uniós kvóták szerint mindössze 105 ezer tonna cukrot állíthat elő Magyarország egyetlen külföldi tulajdonban lévő cukorgyára, a kaposvári. Ezzel sajnos a saját fogyasztásunknak is csak az egyharmadát vagyunk képesek fedezni, a fennmaradó kétharmadot importálnunk kell. A kaposvári Koronás még mindig jobb választás az importtermékeknél, hiszen a gyártás hazai alapanyagokra épül. Ki kell mondani, hogy a hazai cukoripar megszűnése nem a termelők hibája, mert ők a végsőkig küzdöttek a cukorrépa-termelés folytatásáért.

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítására van szükség, hogy megtudjuk, mi történt cukorgyárainkkal, miért adtuk vissza a cukorkvóta 75 százalékát Brüsszelnek. Szerencs, Kaba, Selyp, Hatvan, Petőháza, Szolnok és folytathatnánk a sort, a bezárt cukorgyárak mementói. Ezek a települések mesélhetnének arról, hogy a gyárbezárás nemcsak a dolgozókat, a répatermelőket érinti, hanem alapjaiban rengeti meg az egész térséget. A cukor előállítása köré magas szintű mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi kultúra szerveződött. A hajdan a cukorrépa termelésére, a cukor gyártására alapuló mikrokultúrák, társadalmi közösségek jóvátehetetlenül pusztulásnak indulnak. A cukoripar története egyben a rendszerváltozás elhibázott privatizációs stratégiájának plasztikus látlelete. A cukorgyárak székhelye szerinti önkormányzatok, települések a gyárak bezárásával tetemes összegű helyi iparűzésiadó-bevételtől estek el. Kabán például ez az összeg az önkormányzat költségvetésének egyötöde volt.

A cukorgyárak bezárását a termelők, a gyárak munkásai mellett megsínylették a helyi kis- és középvállalkozók is, a bezárás után nem kellett fuvarozni, megcsappant a helyi boltok, vegyes és iparcikk-kereskedések forgalma, és a helyi posták forgalma is visszaesett.

(23.30)

A legszegényebbek, a legképzetlenebbek pedig elestek a napszámos munka lehetőségétől, ami eddig a felszínen tartotta őket.

A gyárak nemcsak munkahelyek voltak, hanem évtizedeken át jól működő közösségek is. A gyárak körül szerveződő pezsgő kulturális és sportélet is megszűnt a privatizációval. A cukorgyárak köré szerveződött lakótelepek minősége zuhant, volt közöttük olyan, amelyik senki földje lett.

Az Állami Vagyonügynökség egy 1993-as dokumentuma már riasztó képet adott a cukoripar privatizációjáról: "A multinacionális cégek kizárólag a belföldi piacot kívánták megszerezni a lehető legolcsóbb áron." A magyar cukorrépa-termesztők érdekképviseletének riasztása sem marad el az előző gondolattól 2006-ban: "Fennáll a veszélye annak is, hogy néhány év múlva teljesen megszűnik a hazai cukorgyártás. Magyarország ebből a szempontból csak mint felvevő piac létezik majd."

Mindenképpen értékelni kell, mindenképpen vizsgálni kell, hogy a magyar cukoripar megszerzése ingó és ingatlan vagyonával, felhalmozott szellemi tőkéjével, biztos piacával együtt milyen mértékű bevételt hozott a hazai költségvetésnek. Mindenképpen vizsgálni és értékelni kell, hogy milyen döntések és mulasztások vezettek a jól képzett munkaerő elvesztéséhez, a jó répatermesztési adottságok, a viszonylag jó állapotú gyárak eladásához-feladásához. A döntéshozók megtettek-e minden elvárhatót, a jó gazda gondosságával jártak-e el a hazai piac, a hazai ipar, a honi termelők érdekében?

Mindenképpen vizsgálni és értékelni kell, hogy történt-e pénzügyi manipuláció a privatizáció során. A külföldi befektetők egy vagy több cukorgyár privatizációja során valóban a magyar gazdákkal fizettették ki a tőkeemelést, amely révén a gyárakat megszerezték, a termelőktől elzsarolva termésük 15 százalékát? Mindenképpen vizsgálni és értékelni kell, hogy a privatizációs szervezetek alacsonyabb szintjén sorra született súlyos károkra figyelmeztető jelzéseket, elemzéseket a legfelsőbb szinten, szinteken született döntéseknél figyelembe vették-e, és ha nem - mert úgy tűnik, nem -, miért támogatták mindig a hanyatlást, a leépítést.

Magyarországon az évi cukorfogyasztás 300-320 ezer tonna körüli. A hazai gazdaság a korábbi cukorexportálóból importra szoruló, kiszolgáltatott pozícióba került. A magyar cukoripar privatizációja a hazai privatizáció állatorvosi lova, ahogy ez elhangzott. Döntések, mulasztások tették tönkre emberek, munkavállalók, családok, vállalkozók ezreinek életét. Látnunk kell, mit vesztettünk és mit nyertünk a privatizáción. Az új tulajdonosok által vállalt kötelezettségek betartását ellenőrizték-e? A döntés-előkészítés, a döntés és az ellenőrzés folyamatában mely állami és kormányzati szervek jártak el a cukoripar privatizációja, a hazai cukortermelés feladása során? A kérdésekre adott válaszokkal tartozunk a választóknak, de még inkább a megnyomorított, munkahelyüket vesztett vállalkozóknak, munkavállalóknak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu