DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Minden tisztelet megillette önt akkor, amikor 2010. március 26-án, a választás idején az alábbiakat mondta: "Szeretnénk lezárni azt a korszakot, amely megnyomorította a magyar egészségügyet, amely miatt orvosok és ápolónők tömegesen hagyják, hagyták el az országot. És nem a tapasztalatszerzés szándékával mennek el, hanem a kényszer űzi el őket, hogy jobban fizetett állásokat keressenek külföldön." Minden tisztelet megillette önt akkor is, amikor 2010. május 25-én a kormányprogram ismertetésekor az alábbiakat mondta: "A nemzeti ügyek kormánya az egészségügyben az orvosokkal, ápolókkal, betegekkel együttműködésben viszi véghez azokat az átfogó változtatásokat, amelyek az ágazat megmentéséhez elengedhetetlenek. Nemzeti cél a népesedési és egészségügyi fordulat végrehajtása. Az új kormánynak vállalnia kell, hogy javítja a családorvosi praxisok finanszírozását, és megőrzi annak reálértékét, támogatnunk kell a fiatal orvosok praxishoz jutását. Az alulfinanszírozott egészségügy rontja az állampolgárok gyógyulási esélyeit, és hosszú távon a gazdaságot is fékezi."
Ezekhez képest mi történt, illetve mi történik az egészségüggyel, miniszterelnök úr? Nos, az alapelveket, a célokat és a megvalósítás módjait, lépéseit, ütemezését tartalmazó egészségpolitika híján, reálértéken és GDP-arányosan is csökken az egészségügy költségvetése, exponenciálisan nőtt az egészségügyben dolgozó orvosok és szakdolgozók emigrációja, brutális megszorítást kell elszenvedni az egészségügyi büdzsét terhelő, valójában szociális jellegű támogatást biztosító gyógyszer-támogatási rendszernek. És mindezek tetejébe a kormányszóvivő útján ön, miniszterelnök úr, nemet mondott arra a béremelésre, amellyel itthon tarthatná az egészségügyi dolgozókat, és a gyógyító pályára orientálhatná a fiatalokat.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! A betartatlan ígéretek sajnos tragikus következményekkel járnak. Bár reménykedve vártuk, semmi nem történt annak érdekében (Az elnök többször csenget.), hogy javuljanak végre a népesség megbetegedési és halálozási mutatói. A kérdést föltettem az elején.
Várom a válaszát, tisztelt miniszterelnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés