DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ahogyan a vezérszónoki felszólalásban jeleztem, hogy még vissza fogok térni erre a kérdésre, nevezetesen a 2003. évi LXXXIV. törvényhez kapcsolódó módosításra, mert nagyon fontosnak tartom, hogy az egészségügy jelen humánerő-helyzetében az ügyelő orvosokat és az ügyelő szakdolgozókat nem szabad jogbizonytalanságban tartani, illetve a jogszabály-értelmezés problémái miatt egyszerűen nagyon méltánytalan, hogy emiatt csökken az amúgy is kicsi ügyeleti díjuk, hiszen a fizetésükből vezethető le, ami nem túlzottan sok, és amit már jeleztem volt, még méltánytalanabb dolog, hogy a szolgálati idejük is lecsökken.

Tehát az a kormányzati törekvés, ami a jogszabályban jelentkezik is, hogy a napi pihenőidő munkajogi minősítése történjen meg, én ezzel, ahogyan a jogszabály szól, teljes mértékben meg vagyok elégedve, úgy érzem, ez megtörtént, tehát fel sem merülhet ezután, hogy valakinek az ügyeletet követő kötelezően kiadandó, illetve kiveendő pihenőidejét munkaidő-adósságként kezelje a munkáltató, és bérelvonással vagy pluszmunkával büntesse a munkavállalót. De nem csak ez az egyik probléma a munkáltató és a munkavállaló között, van egy komoly másik értelmezési probléma is, az elrendelt és az úgynevezett önkéntes munkaidő kérdése, ennek a megkülönböztetése és törvény szerinti szétválasztása.

Miről van szó, hogy világos, érthető legyen annak a képviselőnek is, aki életében nem ügyelt mint orvos, vagy nem vett ilyenben részt, csak igénybe vette az ügyeletet? Nevezetesen arról van szó, hogy amikor az orvos vagy a szakdolgozó ügyel, akkor 24 órát dolgozik egy nap; ha hétköznap ügyel, akkor is 24 órát dolgozik, mert akkor ledolgozza a napi 8 órás munkaidejét, és azután másnap reggel 8-ig, tehát a következő munkakezdésig még 16 órát dolgozik, azaz 24 órát dolgozik. Most a minősítés nem egy bonyolult dolog, de itt vannak a félreértések és az elcsúszások. Ezt úgy kell minősíteni, hogy az első 8 órád volt a napi rendes munkaidőd, ezért kapod a munkabéred.

Tudni kell, a magyar jogszabály, nevezetesen a munka törvénykönyve előírja azt a határt, azt a korlátot, amit egy nap a munkáltató a munkavállaló számára elrendelhet, nevezetesen összesen naponta, a rendes munkaidővel együtt 12 óra az az idő, amire azt mondhatja a munkáltató, hogy én erre kötelezlek, és amire nem mondhatja a munkavállaló, hogy ő ezt nem vállalja. Annak, hogy ezt a 4 órát ügyeletnek hívjuk vagy bármi másnak vagy túlórának, nincs jelentősége. A törvények szerint hivatalosan, amit az előbb elmondtam, a napi munkaidőkorlát miatt csak úgy jöhet létre ez a 24 órás munkavégzés, amiről beszéltem, hiszen akkor nem megy haza az orvos, hanem elkezdi az ügyeleti szolgálatot, azt a 16 órát másnap reggel 8-ig, tehát ez csak úgy jöhet létre, hogy a munkáltató által elrendelt 12 óra feletti további 12 órát önként vállalja a munkavállaló. Erről szólnak a hatályos rendelkezések, az uniós direktívák, illetve az uniós direktíva alapján született luxemburgi bírósági ítéletek; természetesen jogforrásnak kell tekinteni a Luxemburgi Bíróság munkaidő-szervezéssel kapcsolatos és az egészségügyre vonatkozó speciális ítéleteit.

Nos, mi a gond? Tehát, hogyha azt mondjuk, hogy 8 óra munkaidőd van, 4 óra elrendelt ügyeletet és 12 óra önkéntes ügyeletet végeztél, ez nagyon egyszerű, egy nap tekintetében. A probléma mégis ott van, hogy amikor heti vagy havi munkaidőkeretről beszélünk, akkor a munkáltatónak az a joga, hogy ő egy hónapban - felteszem, 20 munkanap van - elrendelhet még 32 órát, hangsúlyozom, hogy elrendelhet, tehát feltételes módot mond a törvény is, ez azt jelenti, hogy megteheti, hogy elrendeli, megteheti, hogy nem rendeli el.

Honnan tudom, hogy mit rendelt el és mit nem a munkáltató a munkavállalónak? Megnézem az ügyeleti, a munkaidő-beosztást, és akkor látom, hogy nicsak, ezen a héten egyszer be vagyok osztva ügyelni. Igen ám, csakhogy a munkáltató által egy napra elrendelhető óra a napi korlát miatt is csak 4 óra, tehát számomra este 8-ig rendelheti el az ügyeletet a munkáltató, a további időszakban pedig nincsen lehetősége. És az, hogy az elrendelhető óra és a ténylegesen elrendelt óra között van egy különbség, na, ez okozza az első nagy félreértést, és azért van téves ügyeleti elszámolás, mert ha a munkáltató egy hónapban 32 órát, egy héten 8 órát rendelhet el, de a tényleges beosztás szerint csak 4 órát rendel el, mert egy ügyeletben van 4 óra elrendelhető munkavégzés, mégis úgy tekinti, és úgy számol el, hogy én az elrendelhetőt veszem alapul és nem a ténylegesen elrendeltet, a kettő közötti különbséget elveszi az úgynevezett önkéntesnek minősülő órákból. Az este 8 órát követő ügyeleti munkavégzés reggel 8 óráig mindig önkéntesen történhet, és ha ezt figyelmen kívül hagyom, talán most már értik a kedves képviselőtársaim, hogy az elszámolásnál miért csúszik el a munkáltató, és miért talál kevesebb önkéntes órát a valóban meglevőnél. Tehát az egyik oka ez az úgynevezett elrendelhető és a ténylegesen elrendelt közötti óraszámkülönbség, az óraszámkülönbséget tolja át az önkéntesre, ezáltal csökkenti annak a mértékét, ezáltal lesz kevesebb az ügyeleti díj, ezáltal lesz kevesebb a szolgálati idő is.

(14.30)

A másik meg az átlagolási technikának köszönhető, ezzel is el lehet vonni önkéntes órákat, amikor azt mondjuk, hogy a munkaidőkeret átlagában lehet úgymond az elrendezést csinálni, és akkor ettől a munkáltató úgy érzi, hogy a napi munkaidőkorlátot, ami hangsúlyosan csak 12 óráig terjed, az átlagolásra hivatkozva áthághatja, azaz megint csak önkéntes órákat fog átminősíteni. Ehhez neki nincs joga, persze a munkáltatónak az az érdeke, hogy kevesebbet fizessen.

Azért tartom roppant fontosnak, hogy ebben a jogszabályban ezt az úgynevezett, bizonyos értelemben kimaradt részt is tisztázzuk, és végre egyszer tisztességesen rendezzük, mert az, hogy az előbb elmondott napi pihenőidő, munkaidő minősítése megtörténik, még nem elég, mert ha most így folytatódnak a dolgok tovább, azzal ugyan már nem csökken a kollégák munkabére, viszont még mindig vitatott lesz, hogy hogyan kell értelmezni, és hogyan kell a gyakorlatban eljárni a munkaidő-minősítések kapcsán. Ezt nagyon fontosnak tartom, ennek megfelelően adtam be módosítást, és nagyon kérem az egészségügyi bizottságot - mivel ők fogják érteni ennek a jelentőségét, és tudják jól, hogy nem a levegőbe beszél az ember, ezek jogilag megalapozott vélekedések -, hogy hajtsuk végre ezt a módosítást is, és tényleg tegyük már végre helyre ezt az egész kérdést, hogy az egészségügyben itt dolgozók, ilyen ócska és vacak bérkörülmények között is itt dolgozók legalább ebben a kérdésben kapják meg azt, ami nekik jár. Sajnos, ennek is van vonzata, mert ha a költségvetésben vagy az OEP-finanszírozásban biztosított működési költségből fizeti a munkáltató az ügyeleti díjat, akkor elvileg ő kifizetheti ebből az úgynevezett törvényes díjat, amit én annak tartok, de ha meg tudja úszni, akkor ezt a pénzt másra tudja költeni, ha viszont erre költöm, akkor másik helyen fog hiányozni.

Még egyszer mondom: kevés az itt maradt orvos és ügyelő, már ügyeleti sorokat bizonyos vidéki intézményekben ki se lehet állítani, és ha mégis elvárjuk tőlük, hogy a munkajoggal szemben is többet vállalva, az önkéntes határt és minden határt túllépve megcsinálják azért, hogy ne álljon az egészségügy, akkor legalább ezért ne büntessük őket, hanem a tisztességesen nekik járó jövedelmet és szolgálati időt írjuk jóvá. Ezért kérem majd a tisztelt képviselő hölgyeket és urakat, hogy a részletes vitánál pontosan kifejtett módosítási javaslatot támogassák ebből a megfontolásból.

Ha még van egy pici idő, szeretnék még egy dologra reagálni, nevezetesen a Nemzeti Egészségügyi Tanáccsal kapcsolatos polémiára. Mindenki elmondta, többen elmondták, hogy nem sok értelmét látják ennek az egész Nemzeti Egészségügyi Tanácsnak, senki ne sértődjön meg, én még korábban a kamara képviseletében többször előfordultam a Nemzeti Egészségügyi Tanács ülésein, és megmondom őszintén, hogy az egésznek a működését én sem tartottam valami értelmes dolognak, de egész más nézőpontból, mint ami itt elhangzott. Azért nem tartottam jónak, mert úgy vettem észre, hogy a Nemzeti Egészségügyi Tanácsban helyet foglaló szakmai szervezetek és civil szervezetek, meg még akit odahelyezett a jogszabály, ha véletlenül az aktuálisan működő kormányzattal szemben, szakmai megközelítésből - és nem politikai megközelítésből - mondott olyat, ami az aktuális kormányzatnak nem tetszett, akkor a Nemzeti Egészségügyi Tanácsnak a tanácsaira úgymond semmi szükség nem volt, mert úgyse fogadták meg. Nem mondom, hogy a Fidesz-kormány idején így lenne, de van egy ilyen rossz emléke az embernek.

Úgyhogy ne haragudjon meg Puskás Tivadar képviselő úr, barátom se, ha azt mondom, hogy én nem zokognék amiatt, ha esetleg ez a tanács mégsem működne tovább, mert minden szakmai érdekképviseletnek is ez a dilemmája, hogy ha igazán szakmai ellenérveket hoz föl, mindig azt a választ kapja, hogy politikailag áll szemben, és éppen ezért ugyanez a vád illethette a tanácsot. Vagy ha a tanács nem akarta, hogy ez a vád illesse őt, akkor úgy dolgozott, amivel gyakorlatilag szakmai elveket is, ha kellett, meghazudtolt politikai érdekek miatt.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu