VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. A téma jelentősége miatt szeretnék ráerősíteni arra, amire Garai képviselőtársam felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban olyan fejlesztések születtek, amelyek eredményeként nemcsak jóval magasabb a szakmai színvonal, hanem a működési költségek is jelentősen csökkentek azoknál az épületeknél, ahol ezek a fejlesztések megvalósulhattak, akár a gázfűtés helyett egészen más jött létre a kiskunmajsai szakrendelőnél, ahol földhőszondás megoldás van.
Tehát azt gondolom, hogy ezek a megvalósult fejlesztések messze nem tartozhatnak abba - és biztosan nem tartoznak abba -, amire Kőszegi képviselő úr is esetleg gondolhatott, mert ha most Pest megyéből indulok ki, a múlt héten került átadásra a szigetszentmiklósi szakrendelő, amely 100 ezer embert lát el, és emellett Pest megyében Szentendrén, Érden és Dabason, ahol polgármesterként dolgozik. Tehát ezeken a területeken biztosan nem politikai döntések születtek, és csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy mind a négy településnek most is és az elmúlt ciklusban is - mind a négy településnek - fideszes polgármestere volt. Tehát éppen hogy arról szól a történet, hogy igenis, ahol a legfontosabb volt, és messze nem politikai döntés született e tekintetben, hanem ehelyett ennek a szakmai felelősségével és annak áttekintésével született meg a döntés.
Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy arra a levélre, amelyet Garai képviselőtársam kezdeményezett, hogy ha van ilyen, hogy bárhol politikai döntésről tudna, akkor tessék kiállni, bemondani, és felsorolni azt, mert megítélésem szerint nem született ilyen döntés, ilyen fejlesztési megvalósulásról nem tudnak önök beszámolni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés