ROMÁN ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Domokos Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beszámolóhoz kapcsolódva többféle típusú hozzászólás hangzott el, az enyém talán inkább az előttem szólóéhoz fog hasonlítani. Én magam is elsősorban a beszámoló elemzésével szeretnék foglalkozni, ahhoz szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni, kevésbé szeretnék egyfajta tanácsadó szerepben feltűnni itt az Országgyűlés előtt, ehhez sem tapasztalatom nincs, sem pedig szándékaimban nem áll.
Az nyilvánvaló talán többünk számára is, hogy annak a kaotikus örökségnek, amit tavaly nyáron a második Orbán-kormány átvett, nagyon súlyos része az Állami Számvevőszék körüli helyzet, ami kialakult. Sok területet lehetne említeni, ahol kaotikus helyzetet kapott az új kormány örökül, ez is egy ilyen helyzet volt. Vezető nélkül, alelnök nélkül működött az Állami Számvevőszék. Úgy gondolom, ennek ellenére az ott lévő dolgozók megtettek mindent annak érdekében, hogy erejükhöz, munkájukhoz és lehetőségeikhez mérten elvégezzék a feladatukat.
Néhány általános megjegyzést engedjenek meg nekem ehhez a beszámolóhoz. Úgy gondolom, hogy ez a beszámoló rendkívül jól strukturált, lényegre törő, ami által az átláthatóságot biztosítja mindannyiunk számára. Úgy gondolom, hogy ezzel a szerkesztéssel, illetve ezekkel a részekkel, fejezetekkel nagyon jó képet, nagyon jól átlátható képet fest az Állami Számvevőszék működéséről.
Azt gondolom, nagyon fontos a beszámoló kapcsán, hogy nem egyfajta statikus helyzetet vázol fel, hanem megpróbálja folyamatában szemlélni az eseményeket, és így mind az előzményekkel, mind pedig a további tervekkel foglalkozik. Így amikor a tavalyi év egy-egy történését elemzi és leírja, akkor azt is megmutatja egyúttal, hogy azzal a lépéssel mi a cél, mi a céljuk, hová szeretnének eljutni. Én azt gondolom, hogy összességében el lehet azt mondani, hogy ez a beszámoló egy tisztességes munka.
A beszámolón belül a szervezeti kérdésekhez szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Én úgy látom, hogy a beszámolóból a folyamatos építkezés és a nyugodt működés egyvelege tűnik ki. Egyszerre volt jellemző az elmúlt év második felétől elsősorban, amikor is az Állami Számvevőszék elnököt és alelnököt kapott, a folyamatos építkezés és a nyugodt működés. Talán mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy elkészült egy középtávú stratégia, ami alapján tervezetten valósulhat meg az Állami Számvevőszék további működése.
Nagyon fontosnak tartom, hogy elindítottak egy gyakornoki programot, ahol harminc pályakezdő fiatalt vontak be a munkába. Az mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy egy számvevői munka egyfajta szakmai tapasztalatot igényel, amit meg lehet szerezni úgy, hogy valaki egy önkormányzatban dolgozva tesz erre szert és utána megy el számvevőnek, de nagyon fontos az, hogy a fiatalok is mihamarabb részt vehessenek ezekben a munkákban, és mentorálással, a segítésükkel a Számvevőszék munkatársaivá válhassanak, természetesen a feladatok megfelelő ütemezésével.
Szól arról is a beszámoló, hogy szeretnék feltölteni azt a létszámot, amely elvileg rendelkezésükre állt a korábbi években. Azt gondolom, hogy az új törvény életbelépésével, a feladatok változásával mindenféleképpen szükség lesz arra, hogy nemcsak a szervezeti keretek megerősítésével, hanem ezeknek a feladatoknak az ellátásához, az erős államhoz való hozzájáruláshoz megfelelő minőségű és megfelelő létszámú szakmai munkatársak is rendelkezésre álljanak.
Legvégül engedjék meg, hogy ugyan elsősorban a beszámolóról beszélünk, de egy kicsit tekintsünk a beszámoló mögé is, mert egy-egy ilyen beszámoló mögött azért mégiscsak ott vannak azok az emberek, akik elvégezték ezt a munkát. A magam nevében az elismerésemet szeretném kifejezni mindenkinek, aki az adott körülmények között a lehető legtöbbet tette meg azért, hogy az Állami Számvevőszék működőképes maradhasson, mondjuk, az első időszakban, utána pedig, hogy elindulhasson egy olyan úton, amely abba a irányba vezet, hogy létrejöjjön egy erős állam, amely az emberek felé egyfajta bizalmat sugároz, azt a fajta bizalmat, hogy a közpénzekkel való gondoskodásra megfelelő figyelem van.
Gratulálok elnök úrnak is és munkatársainak is az eddig végzett munkához, a továbbiakhoz pedig sok kitartást és erőt kívánok. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés