BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! (Folyamatos zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) A
kormány a Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus
Egyetem közigazgatási karának összevonásával Nemzeti Közszolgálati
Egyetemet kíván létrehozni. Sajtóértesülések szerint ezen a héten kerül a
kormány elé az erről szóló előterjesztés, amely a Ludovika főépületét
jelöli meg a 2012-ben megnyíló intézmény helyszínéül. Ha ez igaz, úgy az
épületet tizenöt éve használó Természettudományi Múzeumnak, amely talán
a legkorszerűbb, jelenleg is fejlesztés alatt álló múzeumunk, költöznie
kell, ki tudja, hová és ki tudja, miből.
A Ludovika jelenleg is folyó rekonstrukciójának lényege épp az, hogy egy
helyre kerüljön végre a kétszáz éves múzeum egész szervezete,
gyűjteményei, kiállítóhelyei. Bár korántsem fejeződött be a
rendszerváltást követően elindult és az eddigi kormányok által
támogatott folyamat, megtörtént az ötszintes laktanyaépület
állagmegóvása, a föld alatt tízezer négyzetméteren kétszintes raktár
épült, ahol állandó hőmérsékletet, páratartalmat biztosítanak. Nincs
ilyen nagyságú és minőségű múzeumi raktár idehaza.
A nulladik szinten épült fel a kiállítótér, a közforgalmi terek,
előadótermek. A magasföldszinten 1995-ben az ásványtár és a kőzettár
kapott helyet, az alagsorban DNS-laboratóriumot rendeztek be. Az 5 ezer
négyzetméteres padláson embertani tár van. Az állandó kiállítás a
szomszédos lovardában épült fel '96-ban. 2007-ben akadt meg a folyamat, a
Ludovika két emelete máig üres, ide költöznének a múzeum két másik
épületében őrzött anyagok. Összesen 15 ezer négyzetméternyi raktárt, 8
ezer négyzetméter, zömében légkondicionált kiállítóteret, 1800
négyzetméter kutatószobát, labort és 850 négyzetméternyi irodát kellene
elköltöztetni.
Vajon miért ezt az épületet nézte ki az állam erre a célra? Vajon
mennyibe kerülne az intézmény elköltöztetése, egy másik méltó helyszín
biztosítása az eddigi befektetés ismeretében? Tényleg arra van ma
Magyarországnak szüksége, hogy egy eddigi áron 15-18 milliárd forintba
került beruházást kidobjunk, és újabb 20 milliárdos befektetéssel
talányos új helyszínre költöztessük e múzeumot?
Bár úgy tűnik, amire akarják, van pénz bőven. Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes úr márciusban jelentette be, hogy Országos
Vadászati Múzeum nyílik. A nyilvánosságra került tervek szerint a
kiállítás Hatvanban nyílna meg, a Grassalkovich-kastély helyreállítása
nyomán. Csak nem ide szeretnék költöztetni adott esetben a
Természettudományi Múzeum anyagának egy részét vagy a Helikon
Kastélymúzeum vadászati kiállítását? A Gyurcsány-kormány őrült
kormányzatinegyed-projektjét követően az Orbán-kormánynak tényleg
költséges egyetemi- és múzeuminegyed-projektekre van szüksége? És ha
igen, úgy ezt mindenképpen meglévő értékeink veszélyeztetésével kell
megvalósítani?
Várom szíves válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés