DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm
a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egy
olyan megoldás fekszik itt a parlament előtt, amelynek egyik
legfontosabb sarokpontja az, hogy az állam, a hitelintézetek és a
hiteles együttesen vállalja a kockázatokat, és együttesen vállalja a
terheket. Ez egy olyan megoldás, amely célzott segítséget nyújt a
különböző társadalmi csoportoknak, a különböző érintett rétegeknek. A
közös teherviselés azt is jelenti, hogy a bankok is kiveszik a teherből a
részüket. Csak néhány példát és néhány pontot említenék.

Egyrészt, ön is említette az árfolyamrögzítést - már aki él az
árfolyamrögzítéssel -, itt a tényleges és a rögzített árfolyam között
lévő különbség forintalapú kamatként fog kamatozni, három hónapos magyar
bankközi kamatláb mellett, vagyis a piaci kamatszintnél alacsonyabban.
Nyilvánvalóan ezen a bankoknak nem keletkezik haszna.

A gyűjtőszámla visszafizetése 2015. január 1-jétől kezdődik, addig az időszakig a bankok ehhez a pénzhez nem tudnak hozzájutni.

Harmadrészt, ön előtt is ismert, hogy 2014. december 31-éig a
gyűjtőszámla egyenlegére százszázalékos garanciát vállal az állam
garanciadíj fejében, ami szintén költséget és terhet jelent a bankok
számára.

És a legfontosabb: amennyiben a hitelintézetek a nemzeti eszközkezelő
felé értékesítik az ingatlant, akkor azt az eszközkezelő diszkont áron,
nyomott áron vásárolja meg, ez szintén tehervállalást jelent a bankok
számára.

Ezzel szemben azok számára, akik kérik az árfolyamrögzítést,
nyilvánvalóan egyfajta kiszámíthatóság lép életbe, kiszámítható lesz a
törlesztés, másrészt pedig, mivel a rögzített szint alacsonyabb, mint a
mostani, nyilvánvalóan ez kisebb törlesztőrészletet jelent.

(15.00)

Az, hogy három év múlva mi történik, ez most egy komoly kérdés. Úgy
gondolom, bízunk abban, hogy a magyar gazdaság erősödése, növekedése,
foglalkoztatásbővülése három év múlva sokkal könnyebb helyzetet teremt
az adósok számára is.

A kilakoltatási moratórium feloldódik, de helyette egy kvótarendszer lép
életbe. Tájékoztatom, de úgy gondolom, ön is tudja, hogy 2011. július
1-je és 2011. szeptember 30-a között kizárólag a magas értékű ingatlanok
árverezhetők el, majd 2011. negyedik negyedévétől kezdve pedig 2
százalékos árverési moratórium lép életbe.

A moratórium léte és lényege az ingatlanpiac védelme, és hozzátenném,
hogy ez mindenki ingatlanának az értékét védi meg, hogy ez a közel 100
ezer ingatlan nem egyszerre zúdul rá az ingatlanpiacra - ez az egyik. A
másik pedig az, hogy a bankok hozzájutnak a fedezethez. Ha nem juthatnak
hozzá, az pedig a banki hitelezést teszi lehetetlenné és egyáltalán a
lakáspiac működését. Ez a kvótarendszer pontosan azt teszi lehetővé,
hogy lakásaink értéke és az ön lakásának az értéke is megőrződjön.

Úgy gondolom, tisztelt képviselő úr, nem ahhoz kell igazán bátorság,
hogy itt a bankok ellen látványos kirohanásokat végezzünk, hanem ahhoz
kell igazi bátorság, hogy a devizahitelesek problémáit - egyenként,
amilyen célcsoportoknak problémái vannak - kezelni tudjuk, egy olyan
megoldást alakítsunk ki, amely piaci viszonyok között is megvalósítható,
és a kormány ezt tette.

Köszönöm a figyelmet. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu