DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt
Képviselőtársaim! Az előterjesztés célja a leírtak szerint a nemzeti
vagyon gyarapítása, az energiahatékonyság, valamint az energiabiztonság
növelése. Hogy az energia stratégiai kérdés, abban nincs vita közöttünk.
Az a kérdés, hogy milyen stratégia mentén valósítja meg a kormány, az
Országgyűlés ezt a stratégiai célt.

A miniszter úr a bevezetőjében nem tért ki az előzmények egy nem
elhanyagolható elemére, a felkészítők nem írták fel önnek, hogy a magyar
állam MOL-ból való kivonulását még a Fidesz-kormány hozta a parlament
elé, ő döntötte el, hogy felszabadítja a privatizációs törvényben a MOL
25 százalékos pakettjét, a szocialista-liberális kormány ezt a
Fidesz-határozatot folytatta és valósította meg. Hogy mi erről az én
személyes véleményem, az nem biztos, hogy mértékadó itt, a mai vitában.
Én akkor sem értettem ezzel egyet, tehát ha azt a helyzetet nézzük, hogy
most a magyar állam 25 százalék fölötti tulajdonosi pozícióba került,
kerül a MOL-ban, én személy szerint azt tudnám mondani, hogy ez lehet
egy támogatható stratégiai cél, annak minden egyes elemével együtt,
amivel egy 25 százalék fölötti tulajdonlás járhat.

Ugyanakkor ennek az előterjesztésnek az indoklásában ami szerepel, hogy
javuljon az energiabiztonság, ez nehezen igazolható, ugyanis nem volt
veszélyben. Tehát ez a 21 százalékos pakett, amely a Szurgutnyeftyegaz
kezében volt, egyetértek Veres János miniszter úrral, hogy egy
megoldatlan kérdés, de akár növelhette volna a MOL nyersanyag-ellátási
biztonságát. Az egyik legnagyobb nyersolaj-kitermelő Oroszországban a
Szurgutnyeftyegaz, a honlapja szerint a tőketartaléka a 40 milliárd
dollárt meghaladja, tehát nincs szüksége olyan nagyon erre a bevételre.
Tehát nem értjük, hogy miért és miért most került sor erre a vásárlásra,
amely tekintetében a miniszter úr igyekezett igazolni, hogy nem ár
fölött történt, de ahhoz képest, amennyiért két és fél évvel ezelőtt
megvették ezt a pakettet, ahhoz képest 40 százalék felár van. A
repülőtér 25 százalékát most az eredeti 465 milliárdos 75 százalékos
pakett eladásához képest kevesebb mint egynegyed 1 százalékra vetített
áron sikerült eladni, ami persze kisebbségi pakett.

(22.20)

De nem biztos, hogy az egy jó vagyonpolitika, hogy drágán venni és olcsón eladni. Ez most egy drága megvétele ennek a pakettnek.

A másik indok az energiahatékonyság. Mit fog kezdeni a kormány ezek után
az energiahatékonysággal? Bele tud-e nézni, bele tud-e folyni a MOL
működésébe? Pár hónapja, hogy itt a parlamentben szóltunk azért, hogy a
400 forintot veri a benzinár. Képes lesz-e egy ilyen 25 százalék feletti
tulajdoni hányaddal a kormány nemcsak szabályozó eszközökkel, hanem
tulajdonosi befolyást is érvényesítve úrrá lenni azon a helyzeten, hogy
jelenleg a MOL egy menedzsmentcég? A részvényesek kontroll-lehetősége
jelentősen korlátozott, a transzparencia, ha az egyes beruházásokat
nézzük, nem biztos, hogy kiállná a nemzetközi mércét, tehát úgy
gondolom, hogy lenne szerepe a magyar államnak, hogy éljen ne csak a 10
százalékos, hanem a 25 százalékkal összhangban lévő tulajdonosi
befolyásával.

Nem látszik az sem ebből az előterjesztésből, hogy milyen összefüggései
vannak a kormány egyéb gazdaságpolitikai törekvéseivel. A miniszterelnök
úr meghirdette, hogy harcban áll az ország az államadóssággal. Lehet,
hogy önök leegyeztették az Eurostattal, hogy az IMF-hitel
tartalékkeretének hasznosítása ebben az évben nem növeli a költségvetés
hiányát, de azért az államadósságban ez majd' 2 százalékos, 1,9
százalékos mértéket jelent. Tehát amikor az egyik oldalról az ország
harcban áll vagy háborúban áll az adósságállománnyal, mindent ennek
rendelnek alá, a Széll Kálmán-tervben 900 milliárdos lefaragást,
takarékosságot - nem akarom ezt a szót kiejteni, hogy megszorítás, mert
ez nem szerepel a Fidesz szótárában, de azért az előző kormányok idején
előszeretettel használták a "brutális megszorítás" kifejezést -, az
elfogadott költségvetésen 250 milliárdos zárolást eszközöltek, aminek
eredményeként, mondjuk, nem tartozik az energiaszektorhoz, de
színházakban nem tudnak fizetést adni, meg ezeregy példája van, hogy
milyen hatása van a 250 milliárdos zárolásnak. E tekintetben egy ilyen
jelentős tranzakciónak az indokoltsága jobban körüljárandó.

Beszélhetnénk itt a nemzeti vagyon másik elemét, a lakásvagyont érintő
kérdésről, amelyről a gazdasági bizottság mai ülésén már folytattunk egy
kis pengeváltást Rogán elnök úrral, akit most nem látok a patkó
soraiban, de remélem, hogy pontosan fogom idézni a vitánkat. Én
megemlítettem, hogy ezt az 500 milliárdot meg lehetett volna mozgatni a
devizahitel-probléma megoldására is, az is a nemzeti vagyon része, és
egy ilyen közvetett bankkonszolidációval esetleg gazdaságélénkítést is
lehetett volna elérni. Ennek a vásárlásnak a megtérülése a jelen
ismeretek alapján, amit a kormány az Országgyűlés elé hozott, egyáltalán
nem látszik. Osztalékot évek óta nem fizet a MOL, ugyanakkor a legújabb
hír, hogy egy egymilliárdos hitelkeretet biztosított magának, tehát
újabb akvizíciókba kíván fogni. Tehát hogy osztalékágon a
költségvetésnek bármiféle bevétele legyen, ez jelenleg nem látszik.

Tehát a pakettértéket jelentősen befolyásolja, hogy a MOL regionális
terjeszkedése mennyire lesz sikeres. Nem vagyok benne biztos, hogy nincs
összefüggésben a pakett megvásárlásával, hogy Zágráb ennyire
felbátorodott, és - hogy mondjam, hogy ne okozzak piaci veszteséget
senkinek, különösen a MOL-nak ne - az INA-ban elfoglalt pozíciói a
jelenleg prognosztizálhatók szerint nem biztos, hogy erősödni tudnak. Én
is osztom azt a nemzeti célt, hogy jó lenne, ha erősödne, tehát jó
lenne az Magyarországnak, ha a MOL regionális pozíciói erősödnének, de
valahogy most ez a déli ágon nem látszik biztosítottnak, és ezt ez a
pakettvásárlás továbbra sem segíti. Tehát ami a problémánk ezzel a
vásárlással, az a környezete, az időzítése és mind az
energiapolitikával, mind a költségvetési politikával való összhangjának a
konzisztenciahiánya.

Tudom, hogy helyes az a stratégiai cél, hogy az állam elsősorban az
árbefolyásoló képességét kívánja erősíteni, de ha ez nem piaci
eszközökkel történik, hanem adminisztratív eszközökkel, az súlyos
gondokhoz vezethet. Tapasztaltuk már ezt az első Orbán-kormány idején,
amikor adminisztratív eszközökkel próbálták a gázárat befolyásolni, és
az lett a vége, hogy a MOL gázüzletága tönkrement, és jelentősen
megsínylette a MOL egésze. Tehát ha nem a tulajdonosi befolyáson
keresztül, nem a MOL működésének hatékonyságán keresztül, nem a
költségcsökkentésen keresztül kívánja elérni a kormány, hogy
Magyarországon az üzemanyagárak kedvezőbbek legyenek a fogyasztók
számára, akkor előállhat egy olyan helyzet, hogy átmenetileg lehet, hogy
adminisztratív eszközökkel le tudja szorítani az árakat, de ez valahol,
valamikor vissza fog ütni; lehet, hogy pont a MOL-részvények értékén
keresztül, ami jelen esetben már közvetlenül, egynegyed részben a magyar
államot is érinteni fogja.

Egyetlen előterjesztés keretében nem lehet megvitatni egy teljes
energiastratégiát, az viszont gondolkozást igényel, hogy ez az akció
hogyan kerül átvezetésre az ország energiastratégiájába, és hogyan lehet
optimalizálni ezt a 25 százalék feletti pozíciót. Mindezek a jelen
előterjesztés alapján nem látszanak, azzal együtt, hogy elérendő célként
számunkra is támogatandóak. Mindezekkel együttvéve ezt az
előterjesztést itt és most a szocialista képviselőcsoport nem tudja
támogatni, ugyanakkor kifejezem abban való érdekeltségünket, hogy az
ország energiastratégiája sikeres legyen, és abban való együttműködési
készségünket, hogy ne ilyen nagy volumenű, ad hoc akciókon keresztül
valósuljon meg ez az energiastratégia, hanem valódi szakmai párbeszéd és
a stratégia megvalósulásának tényleges biztosítékai mentén. Ezt kívánom
a kormánynak, ezt kívánom Magyarországnak; ezt pedig nem tudom
támogatni.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu