GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Azért nem írtam
konkrét nevet az interpellációba az orosházi termelő kapcsán, mert a
címlistából látszott, hogy minden képviselő megkapta ugyanazt a levelet,
tehát feltételezem, hogy önök is, és elég jól beazonosítható volt a
szöveg, azt gondolom, de szívesen átadom, ha nem volt ideje vagy idejük
elolvasni.

Nem lehet ezt a választ elfogadni, államtitkár úr, mégpedig azért nem,
mert kizárt dolognak tartom, hogy arra egy hivatal nem kapott valahonnan
utasítást, hogy periratokat tartson vissza; nincs ilyen, ezt egy
ügyintéző önállóan nem teheti meg. Vagy az MVH elnökétől származik ez az
utasítás, vagy nem tudom, honnan, mert az MVH elnökét pedig a miniszter
felügyeli. Ilyenre nem volt példa a mi kormányzásunk alatt, hogy úgy
próbáltunk időt húzni, hogy 23 nap helyett, mondjuk, több hónapig nem
küldenek át bírósági iratokat néhány százezer forintos perek okán.

Azt is tudom, hogy nagyon sok per volt annak idején, államtitkár úr, nem
tudom, miket oldottak meg, de hogy rengeteg a panasz, és hogy ezekre
nem adott választ, az biztos. Úgyhogy nem tudom elfogadni a választ. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu