MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Ház! Szeretném indokolni ezt a mostani előterjesztést. A választási
kampányban a Fidesz képviselői nagyon sokszor elmondták, maga a
miniszterelnök is, hogy radikális adócsökkentés lesz a magyar
választópolgároknak, akik bérből és fizetésből élnek. Ehhez képest nem
radikális adócsökkentés lett, hanem valami egészen más, hiszen a magas
jövedelműeknek, a gazdagoknak valóban csökkentette a Fidesz-kormány a
terheit az adózás tekintetében, de ezt úgy tette, hogy közben a kisebb
keresetűektől vesz el, tehát az ő kárukra csökkentette a gazdagok
adóját.
A kompenzáció után is még sokan maradtak olyan helyzetben, hogy maximum a
nettó keresetük nem változott, de nagyon sokan Magyarországon nemhogy
adócsökkentésként, hanem adóemelésként élték meg ezt a kormányzati
intézkedést. Éppen ezért ma közkeletű az a jellemzés, amit az
adórendszerükről mondanak, nevezetesen, hogy ez egy igazságtalan
adórendszer, mert azokat segíti, azokat preferálja, akiknek amúgy is már
több van, és azoknak a kárára teszi mindezt, akik amúgy is kisebb
keresetből nehezebb sorsban élnek.
Éppen ezért fontos lenne, hogy változtassunk ezen az adórendszeren,
hiszen nemcsak nehéz helyzetbe hoz nagyon sok magyar polgárt, aki
tisztességesen dolgozik, hanem bizony nagy bevételkiesést is jelent a
magyar állami költségvetésnek, éppen ezért további megszorítások lesznek
szükségszerűek a következő hetekben, hónapokban, években. Erről
tanúskodik a Széll Kálmán-terv, erről tanúskodik a konvergenciaprogram,
amit a kormány előterjesztett.
Ráadásul ez az adórendszer nem növeli a foglalkoztatottságot, nem segíti
a munkahelyteremtést, és nem állítja fenntartható fejlődési pályára sem
az ország gazdaságát, sőt egy zsákutcás gazdaságpolitika irányába
vezeti az országot. Éppen ezért fontos lenne ezen változtatni. Manapság
meg pont azt halljuk a miniszterelnök úrtól, hogy tudatosan akarja ezt
az igazságtalan adórendszert bebetonozni a kétharmados törvények közé,
ami azt jelenti, hogy a következő kormányoknak a kezét akarja megkötni,
ami példátlan, hiszen a stabilitás, az ilyen típusú kézmegkötés akkor
jó, ha ez konszenzuson alapszik, és nem pedig egy pártnak vagy egy
kormánynak az akaratán múlik.
Éppen ezért nagyon időszerű, hogy mégiscsak tűzzük vita témájává azt,
hogy Magyarországon egykulcsos adóra vagy progresszív adózásra van
szükség pontosan az eddigi tapasztalatok figyelembevételével. Éppen
ezért azt javasoljuk, hogy legyen egy olyan vita a Házban, ami ezt a
kérdést napirendre tűzi, hiszen ennek a javaslatnak a keretében az
található, hogy a munkajövedelmek után 5 millió forintig 16 százalékkal,
az afölötti rész után pedig 32 százalékkal adózzanak a bérből és
fizetésből élők, dolgozó magyar emberek, ezáltal egy igazságosabb
közteherviselés jöhet lére.
Javasoljuk, hogy ne csökkenjen az alacsony és közepes keresetűek
jövedelme az adójóváírás összegének és határának csökkenése miatt, hanem
maradjon a 2010. évi szinten. Ugyancsak javasoljuk, hogy maradjon
különbség a munkajövedelmek és a nem munkából származó jövedelmek
között, valamint a társadalmi igazságosság érvényre juttatása érdekében
javasoljuk, hogy a kisebb keresetű munkavállalók számára a gyermekek
után járó adókedvezményt az állam támogatásként a maximálisan igénybe
vehető mértékig egészítse ki, illetőleg azt is javasoljuk, hogy a
társasági adók a 2010. évi szinten maradjanak, mert a csökkentésnek
semmilyen foglalkoztatást növelő vagy növekedést ösztönző hatása nincs.
Helyette javasoljuk a munkahelyek megőrzése és bővítése érdekében, hogy a
vállalatok, vállalkozások, intézmények által fizetendő járulékok
mértéke 3 százalékponttal mérséklődjön.
Ennek a javaslatnak az alapján a költségvetés igazságosabb és
fenntarthatóbb lenne, új munkahelyek jöhetnének létre, és a költségvetés
egyensúlya továbbra is biztosítható lenne, hiszen az MSZP javaslatai
alapján keletkező bevételek biztosítják a kieső bevételek pótlását, és
nem lenne szükség az önök által beharangozott, az alacsony keresetűeket
leginkább hátrányosan érintő további megszorításokra.
Ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, annak parlamenti többségét, hogy támogassák a tárgysorozatba-vételt.
Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés