NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Távol áll tőlem, hogy
Salamon László képviselő urat és bármely fideszes képviselőtársamat
kioktassam, de arra azért (Dr. Józsa István: Azért megpróbálod!) felhívnám
a figyelmét, hogy épp korábban az egyik fideszes képviselőtársuk nem is
olyan régen, talán egy félórával ezelőtt Mile Lajos LMP-s
képviselőtársunkat oktatta ki, hogy zsebre dugott kézzel ne beszéljen.
Én azt gondolom, hogy képviselőtársam akkor tarthatná frakciószövetségi
társának javaslatához magát, és akkor valóban nem zsebre tett kézzel
kellene megmondania, hogy ön szerint milyen nézeteltérés van közöttünk.

Nincs nézeteltérés közöttünk. Én Gyüre Csabával nagyon sokszor beszélem
meg a választójogi rendszerrel kapcsolatos elképzeléseinket, és teljesen
egyetértünk. Az, hogy ő ezt esetleg nem német modellnek nevezte,
teljesen mindegy, hívjuk, aminek akarjuk, nincs ennek még hivatalos
neve, akár a bizottság találhatna is ennek nevet. Az előbb felszólalt
politológus képviselőtársamnak nem is tetszik például akár frakción
belül sem az a kifejezés, hogy arányos rendszernek, arányosító
rendszernek nevezem ezt, amit mondtam; hogy még egyszer precízen idézzem
magamat, az egyéni választókerületi rendszert listával arányosító
számítási módról beszéltem.

(21.40)

Ez a német modell az én megfogalmazásom szerint, ez az, amit egyébként
Karácsony Gergely is jónak tart, vele is konzultáltam már bizottsági
ülésen kívül, hiszen egyikünk sem bizottsági tag természetesen. Viszont
igenis ezt a rendszert jónak tartjuk, akárminek is hívjuk. Mi ezt egy
igazságos rendszernek tartjuk, és ez azt jelenti, hogy igen, egyéni
választókerületi rendszer is lenne, ahogy elmondtam még egyszer. Tehát
lennének egyéni jelöltek továbbra is, hiszen személyekre szeretnének
szavazni az emberek elvileg, aztán a választás mégis azt mutatja, hogy a
pártlogo viszi az országgyűlési választásokon sajnos az eredményt.
Viszont igenis egy listával, egy bonyolult számítási móddal, amit most
nem kívánok itt bemutatni, talán képviselő úr ismeri is, mert van olyan
tájékozott ezekben az európai választási rendszerekben... - de van olyan
számítási mód, amivel meg lehet teremteni annak az alapját, hogy
összességében a listákon kompenzáljuk az aránytalanságokat.

Köszönöm figyelmét.

Forrás: parlament.hu