ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném azzal kezdeni, hogy az a probléma,
amit meg kell oldanunk, az az előző kormányok, nevezetesen a Magyar
Szocialista Párt és a szabad demokraták már jelen nem lévő pártjának a
kormányaként kialakított probléma, akik egészen egyszerűen azt csinálták
2002-ben, hogy megszüntették a forintalapú, támogatott lakáshiteleket,
és nemcsak hogy belekényszerítették, hanem szabályosan ösztönözték az
embereket arra, hogy belevágjanak olyan devizahitelekbe, amelyek
hihetetlen mértékű kockázatot hordoztak magukban. Közép-Európa több más
kormányával ellentétben az MSZP-SZDSZ előző kormányai több mint hat éven
keresztül semmit nem tettek azért, hogy ezeknek a hiteleknek az
elterjedését korlátozzák vagy akár megakadályozzák. Az előállított
problémát most, 2010 után nekünk itt, ebben a parlamentben kell
megoldani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék arra is kitérni, hogy szocialista
képviselőtársaim itt nehezményezték, hogy sor kerül majd a részleges
feloldására a kilakoltatási moratóriumnak. Arra szeretnék mindenkit
emlékeztetni, hogy az előző, szocialista kormány 2010. április 15-ével
gyakorlatilag ezt megszüntette. Tehát ha önökön múlott volna, és a
mostani kormány nem vezette volna be, nem hosszabbította volna meg a
moratóriumot, akkor mindenkit kilakoltathattak volna az elmúlt egy
esztendőben, a mostani kormány intézkedésére volt szükség ahhoz, hogy
erre ne kerülhessen sor. A moratórium meghosszabbításakor világossá
tettük, hogy az csak egy ideiglenes intézkedés, hiszen nyilvánvaló, a
hiteleket előbb-utóbb valamilyen formában vissza kell fizetni.

Azt gondolom, hogy az Országgyűlés elé került megoldási javaslat sok
szempontból előremutató. Egyik oldalról valóban érdemi lehetőséget
jelent gyakorlatilag minden olyan devizahitelesnek, akinek a
devizahitelére valamilyen lakásjelzálog jelenti a fedezetet, ők ugyanis
mindannyian igénybe vehetik az árfolyamrögzítés megoldását, ami nemcsak
azt jelenti, hogy a jelenben fog csökkenni a törlesztőrészletük, hanem
valóban kiszámíthatóvá teszi a törlesztőrészletet több mint négy
esztendőre, ami - azt gondolom - óriási előrelépés. Az elmúlt másfél-két
esztendő egyik legnagyobb problémája pontosan az volt, hogy a családok
túlnyomó többsége nem tudott kalkulálni azzal, hogy januárban ekkora a
törlesztőrészlet, decemberben pedig már másfélszer akkora. Ehhez képest
2015-től messze nincsenek olyan kockázatok, mint amiket itt
képviselőtársaim közül többen is elmondtak, hiszen ez a törvényjavaslat
is világossá teszi, hogy egyébként 2015. január 1-jével maximum 15
százalékkal nőhet meg a törlesztőrészlet a decemberihez képest. Tehát
ennyiben is egy kiszámíthatóságot és biztonságot hordoz magában az önök
elé került törvényjavaslat.

Azt gondolom, hogy a kilakoltatási moratórium korlátozása, egyrészt a
megnyitása a csak nagyobb értékű lakáshiteleknél, a kisebb értékű
lakásoknál pedig szociális alapú megoldást nyújthat a nemzeti
eszközkezelő, ráadásul ehhez egy kilakoltatási kvóta is kapcsolódik, ami
lehetővé teszi, hogy a kormány a rendelkezésre álló anyagi eszközök
szűkös volta ellenére is tudja kezelni a nehezebb sorsú, alacsonyabb
lakáshitelekkel rendelkező, szociálisan rászorult emberek problémáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy egy komplex
megoldáscsomag került az Országgyűlés elé, mármint azok az elemei,
amelyek egyáltalán törvényi döntést igényelnek, mert például a nemzeti
eszközkezelő létrehozása ilyen törvényi döntést egyébként nem igényel.

Ami pedig LMP-s képviselőtársaim felvetéseit illeti, azt gondolom, azok
közül több olyan is van, amivel foglalkozhat a Ház, bár önmagában nem
igényelnek törvényi szabályozást, például a közjegyzői díjak
tekintetében. Attól még megvan bennünk a nyitottság arra, hogy itt is
egy szabályozás lépjen életbe, hiszen én egyetértek azzal, hogy aki az
árfolyam-rögzítéses megoldást választja, ott nyilvánvalóan módosítani
kell a hitelszerződését, ehhez közjegyzői díjat szerintem sem lenne
szabad felszámítani. Az ezzel kapcsolatos szabályozást a kormánynak kell
elkészíteni, de ha akarja, az Országgyűlés a döntésével ösztönözheti is
ezt.

Azt gondolom, hogy erre a megoldási lehetőségre sok százezer
devizahiteles vár, ezért van szükség a sürgős tárgyalásra, és ezért
kérném a Fidesz frakciója nevében is a parlament minden frakciójától,
beleértve a szocialistákat is, ha már eddig nem kínáltak megoldási
lehetőséget 2010 előtt, akkor legalább ezt támogassák itt a
parlamentben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu