SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Több pontot is érintenék, a
legfajsúlyosabbal kezdem: a 45-össel, ami összefügg a 79-essel. Itt a
törvényjavaslat leggyengébb elemére szeretnék rávilágítani, teljesen
zavaros a szöveg, és csak a részletes indoklásból derül ki, hogy miről
is van szó itt pontosan.
Azt mondja az eredeti előterjesztés, hogy az anyagában történő
hasznosítás mértéke termék- és anyagáramonként legalább 75 százalékot,
legfeljebb 25 százalékot kell hogy elérjen ezzel szemben az energetikai
hasznosítás. Ez nem maradhat így semmiképpen, mert ez így
végrehajthatatlan, teljesíthetetlen.
Itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy az egyéni teljesítőknek ír elő
valamiféle kvótákat az előterjesztő, de nincsen tekintettel arra, hogy
az anyagáramok között komoly különbség van a begyűjthetőség és a
hasznosíthatóság mértékében is. Mi arra teszünk javaslatot ott hátul a
79. ajánlási pontban, egy negyedik mellékletet vezetünk be, ahol
anyagáramonként és időben is differenciáljuk ezeket a begyűjtési
arányokat. Az sem mindegy, hogy hogyan értelmezzük az előterjesztő
szövegét, hogy a kibocsátás százalékairól beszélünk vagy pedig a
begyűjtött hulladékok hasznosítási százalékairól. Azt gondolom, ez lenne
a legeslegfontosabb, hogy az előterjesztő ezt helyre tegye, és kérem,
hogy a módosító indítványainkat is fogadja be.
Nagyon sok apróság lenne még, nem akarom azzal húzni az időt, hogy
ezeket keresgélem. Az 52. pontban megint csak egy sarokpont van, a
törvény abból indul ki, hogy teljesen megszűnnek a gyártói felelősségen
alapuló koordináló szervezetek, és ennek a bizonyos OHÜ-nek, országos
hulladékgazdálkodási ügynökségnek - aminek még a neve sincsen eldöntve a
törvényjavaslatban, több helyen ellentmondásosan szerepel - kizárólagos
jogosultsága lesz a hulladékok közvetítői rendszerében.
Azt gondolom, hogy az európai uniós szabályozásból és ennek a
szellemiségéből az vezethető le, hogy nem lehet kizárólagosságot adni az
államnak, hanem fenn kell tartani valamiféle gyártói felelősség alapján
működő rendszert is, erre teszünk itt javaslatot.
(4.40)
Még egy dolog, az eddigi rendszernek az volt a lényege, hogy ha egy cég
hasznosítási díjat fizetett egy koordináló szervezetnek, akkor a
koordináló szervezet átvállalta a hasznosítás felelősségét és a minden
egyéb, ebből adódó felelősséget. A törvényjavaslat elhibázza kimondani,
hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a befizetett termékdíj
fejében átvállalja ezt a felelősséget. Azt gondolom, hogy ez nagyon
fontos lenne.
Pontosításokat teszünk még olyan értelemben is, hogy a tárgyévre
jellemző hasznosítási adatokat és ezt a bizonyos gyűjtési-hasznosítási
tervet milyen módon kelljen meghozni, hogyan kell a
termékdíjbizottságtól jóváhagyást kérni, illetve egy kicsit korlátoznánk
a hulladékgazdálkodási ügynökség jogkörét az országos tervtől való
eltérés tekintetében, és magát a termékdíjbizottságot is megnyitnánk egy
kicsit a civil szervezetek számára is, tehát legyen egyfajta civil
kontroll is ebben a rendszerben. Ezt mindenképpen fontosnak tartanánk.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés