GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kupcsok képviselőtársam feltett néhány kérdést; nem az ő kérdéseire akarok feltétlenül válaszolni, de azért érinteném azt, amit ő mondott.
Kamarák: a kamarák köztestületek, nem munkaadói érdek-képviseleti szervezetek, hanem köztestületek. A kamarák mint köztestületek egyébként nagyon fontos szerepeket játszanak ma is a munka világát érintő kérdésekben, mondok néhányat. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságban társelnöki szerepet adnak a kamarák, abban a bizottságban, amelyben a munka világát meghatározó módon, annak az előszobájában a képzések ügyeinek a sokaságával foglalkoznak. A kamarák a regionális fejlesztési tanácsokban jelen vannak, ahol mondjuk a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek nincsenek jelen.
Tehát szeretném jelezni, hogy a kamarák megítélésem szerint nagyon sok tekintetben és nagyon sok helyen helyesen jelen vannak, és a befolyásukat tudják is érvényesíteni. De szeretném azt is jelezni: a kamarák köztestületek és nem munkaadói érdek-képviseleti szervezetek.
A nyilvánosságra hivatkozott képviselőtársam, hogy azzal miért nem foglalkozunk. Tudja, azért nem, mert azt látjuk, azt tapasztaljuk az elmúlt esztendőben, hogy a nyilvánosság, a korlátok közé szorított nyilvánosság bizony nem ugyanaz a terep, mint ami normális keretfeltételek között kellene hogy működjön.
És az utolsó gondolatok egyike az, hogy nyilván a kormány kivonulása a tripartit rendszerekből és a döntés magához való vonása nem más, tényleg úgy van, ez gittegyletesítés, sóhivatalosítás, ez ilyen folyamatokat jelent. És nem véletlen, hogy megjelennek az úgymond bohócforradalmak, ahol visszamenőleges visszavonást helyeznek kilátásba úgymond a megszerzett mandátumokat illetően, és ez még csak a kezdete (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a folyamatoknak meggyőződésem szerint.
Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés