KAUFER VIRÁG, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kormány! Az emberi erőforrás, a dolgozó, tervező, alkotó és értékteremtő ember a legértékesebb nemzeti kincsünk. A munkavállalók azok, akik előremozdítják a gazdaságot, az ország terheit viselik, akik az ellátórendszert működtetik, az időseket, a gyermekeket és a rászorulókat eltartják.
(10.20)
Ma Magyarországon a munkavállalók különösen nagy terheket cipelnek. Egy dolgozó emberre csaknem két eltartott jut, az OECD-országok között pedig Magyarország az egyik olyan hely, ahol a munkavállalók a legtöbb órát dolgozzák le ténylegesen. Mindeközben a foglalkoztató ott játssza ki a meglévő szabályozásokat és törvényeket, ahol tudja, és gyakran olyan méltatlan helyzetbe hozza a dolgozókat, hogy sok esetben nyugodtan tekinthetjük a munkahelyeket a modern rabszolgaság egyik formájának.
Ezért sem értjük, miért vette a fejébe Matolcsy György néhány hónappal ezelőtt, hogy a munkavállalói jogok állnak a gazdasági fellendülés útjában. Pedig a kormány ezt teszi. Kezdődött mindez az alkotmány módosításával, amelyből valahogy kimaradt a munkához való jog és az egyenlő munkáért egyenlő bér joga is. Jött ezután a Széll Kálmán-terv, és annak pedig folyamatos megvalósítását látjuk itt, ebben az első salátacsomagban, például a munka törvénykönyvére vonatkozó módosítások keretében. Csatlakoznék jobbikos képviselőtársamhoz abban, hogy megkérdezem a kormányt: miért is nehezíti meg a helyzetünket abban, hogy konstruktívan együttműködjünk. Miért van az, hogy nagyon szükséges és fontos európai uniós jogharmonizációs intézkedéseket összekever olyan súlyos, a munka világát, a munka mindennapjait érintő változtatásokkal, amelyeket egyszerűen nem tudunk megszavazni?
A munkaügyi törvény jogharmonizációs célú módosítása ugyanis olyan elemeket is tartalmaz, melyek a munkavállalókat még a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozzák. Tartunk tőle, hogy a javaslat egy olyan, későbbi átfogó rendelkezést készít elő, amely a dolgozók kárára radikálisan változtatja meg a foglalkoztatást hazánkban. Az LMP nem hagyja, hogy a kormány szétverje a jelenleg életben lévő munkavállalói jogokat, tettük ezt például azzal is, hogy májusban népszavazási kezdeményezést indítottunk pontosan azokkal a lépésekkel kapcsolatosan, amelyeket önök a Széll Kálmán-tervben előirányoztak, és amelyeknek az első megnyilatkozásait ebben a törvénycsomagban is látjuk. Az LMP nem a munkaerő elbocsátásának és felvételének a rugalmasságát, hanem a munkavállalási formák diverzifikálását tartja a jó iránynak a foglalkoztatás jelentős bővítése céljából, különösen a fiatal szülők munkaerő-piaci részvételének növelése érdekében.
Ez a kormányjavaslat, amely előttünk van, lehetővé tenné, hogy a munkaadó a túlórapótlék helyett szabadidővel fizesse meg a munkavállalót a túlmunkáért. Mindeközben köztudott tény, hogy Magyarországon számos szakmában úgy van összeállítva a bérstruktúra, hogy csak a különböző pótlékokkal együtt érik el a fizetések a még elfogadható szintet. Ha a pótlékokat elveszik, akkor nagyon sok ágazatban a reálbérek drasztikusan, 20-30-40 százalékkal is csökkenhetnek. A javaslat ahelyett, hogy a munkaadót a túlóráztatás csökkentésére ösztönözné, éppen megkönnyíti számára azt: felmenti a közvetlen pénzbeli kifizetés alól, ezzel jelentősen csökkentve a családok bevételét. Az LMP ragaszkodik a túlórapótlék megőrzéséhez, és szeretné felkérni a kormányt, hogy vonja vissza ezt a javaslatát, amely minden erről szóló nemzetközi megállapodásnak ellentmond.
Minden nemzetközi egyezmény a szabadidőben kiadott munkát is pótlékolva kívánja meg, és ezt különösen nem teheti meg az állam saját munkavállalóival szemben. Az LMP szerint az államnak mint munkáltatónak példát kellene mutatnia, a közalkalmazottak túlórapótlékának elengedése emiatt kétszeresen is felháborító.
A javaslat ugyanakkor kitér arra is, hogy a szabadságot kettőnél több részletben is kiadhatja a munkáltató, amennyiben ezt a munkaadó fontos gazdasági érdeke vagy működését érintő ok indokolja. Így az is lehetségessé válna, hogy a munkaadó egyesével adja ki a szabadnapok egy jelentős részét, miközben ezt különösebben nem is lesz nehéz indokolnia, hiszen gyakorlatilag bármi lehet működést érintő ok. Az LMP szerint a szabadnapok legalább kétharmadáról igenis a munkavállalónak kellene döntenie.
A kormány a jelenlegi 3 hónapos próbaidőt kollektív szerződéssel 6 hónaposra akarja nyújtani. A próbaidő alatt ugyan a munkavállaló is indoklás nélkül felmondhat, mégis ő van kiszolgáltatottabb helyzetben, és jogai is szűkebbek, például nem mehet szabadságra. Egyes vállalkozásoknál előfordul, hogy bizonyos munkaköröket folyamatosan próbaidősökkel töltenek fel, aztán nem kötik meg velük a szerződést. Ha a próbaidőt meghosszabbítják, akkor ez a gyakorlat még elterjedtebbé válhat. Az LMP munkakörök szerint differenciáltan kezelné a próbaidőt, a 6 hónapot azonban még a legösszetettebb munkakör esetében is túlzónak tartja.
A javaslat ugyanakkor kitér a munkaerő-kölcsönzés gyakorlatára is, és a rossz gyakorlatot erősítené azzal, hogy 5 évben maximalizálja a kölcsönmunkaerő foglalkoztatását egy adott helyen. Az LMP szerint ez elfogadhatatlan. A munkaerő-kölcsönzés eredeti elképzelésével ráadásul ez szöges ellentétben áll. A rugalmas munkaerő használata ugyanis olyan esetekben indokolt, amikor valaki betegség, szülés vagy más okokból huzamosabb időre kiesik a munka világából, de oda vissza kíván térni, így a kölcsönmunkaerő csak ideiglenesen tölti be az állását. Egy 5 éves foglakoztatási viszonyt azonban már tartós munkavégzésnek kell tekinteni, így ilyen időtartamban a kölcsönzés inkább a munkáltatói kötelezettségek alóli kibújást teszi lehetővé.
A várandós és szoptatós kismamák foglalkoztatására vonatkozó EU-s szabályok átvételét azonban üdvözöljük, de ahhoz, hogy ezt a munkavállalói réteget be tudjuk vonni, messzebb kell menni. Erről bővebben Ertsey Katalin képviselőtársam fog beszélni, de elmondanám azt, hogy nekünk vannak életszerű javaslataink, amelyek mind a munkaadók, mind a munkavállalók terheit csökkentenék.
Kérjük tehát a kormányt, hogy adjanak néha lehetőséget nekünk arra, hogy megszavazhassunk törvényjavaslatokat, és ne keverjenek össze súlyos, a munka világát érintő radikális változásokat tartalmazó javaslatokat olyanokkal, amelyek a jogharmonizációt segítik. Kérjük Matolcsy Györgyöt arra is, hogy kössön békét azzal a 3,7 millió munkavállalóval, akiknek most hadat üzen - láthatóan -, és olyan megoldásokat keressen, amelyek közösen elfogadhatók a problémákra, ugyanis a munkaerő-piaci válság, hogyha ez nem történik meg, tovább fog súlyosbodni.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés