SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ahogy az eddigi hasonló tárgyú javaslatokat, ezt a mostanit is támogatni fogjuk természetesen. Minden tiszteletem Ékes képviselőtársamé, mert tényleg nagy erőfeszítéssel vetette magát bele ebbe a munkába, hogy a katasztrófa utáni helyzetben minél pozitívabb végkimenetelt biztosítson ennek az egész történetnek, és a térség fejlődését előmozdítsa.
Kérem, hogy a most következő, bizonyos szempontból kritikai megjegyzéseimet jó szándékúnak tekintse, és semmiképpen ne szűkmarkúságnak vagy szűkkeblűségnek tekintse, én azonban szeretnék két dologra rákérdezni, illetve felhívni a figyelmet.
Egyrészről kicsit tágabb kontextusban vizsgálva a kérdést, itt kistérségekről van szó. A kistérséggel mint intézménnyel mi maximálisan egyetértünk és támogatjuk azt, én azonban nem tudom és a kormány önkormányzati koncepciójából még pontosan nem látjuk, hogy ennek mi lesz a jövője. Bizonyos aggodalommal tekintünk akár a kolontári eset kapcsán is, hogy ennek a történetnek van egy távolabbi kifutása is.
A másik - és itt utalnék arra, hogy nem szűkmarkúságból fogom ezt a megjegyzést mondani -, hogy bizonyos szempontból méltánytalannak tartjuk azt, hogy a kistérségben a katasztrófa által közvetlenül érintett térségek kárára a katasztrófa által közvetlenül nem érintett települések is bizonyos szempontból profitálni fognak. Azt szeretném kérni Ékes képviselőtársamtól, hogy ezekre az észrevételekre, ha tud, legyen szíves reagálni, de alapvetően ezt a jó szándékú javaslatot minden további nélkül tudjuk támogatni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés