TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 2011. június 15-ét írunk. Több mint egy év telt el azóta, amióta a Fidesz-KDNP koalíciója kormányra kerülve azt ígérte, hogy gyors megoldást kínál mindazoknak, akik bajba kerültek.

A gyors megoldás, látnivaló az előttünk fekvő előterjesztésből, egy év alatt nem született meg. Nem született meg, és az előttünk lévő javaslat sem tartalmaz teljes értékű és a legnehezebb helyzetben lévőknek segítő javaslatot.

Államtitkár úr, súlyos nézetkülönbségeink vannak a kialakult probléma okairól. Önök olyan sokszor ismétlik el az államilag támogatott lakáshitelek visszavonása, a devizahitelek felpörgése közötti összefüggést, és bélyegzik meg eredendő bűnként az államilag támogatott lakáshitelek megszüntetését, hogy lassan már maguk is elhiszik.

Államtitkár úr, hogyan támogatna közgazdászként egy olyan konstrukciót, amely éppen azokat segítette, akik jó kondícióban voltak, volt pénzük, sőt ennek tetejében még egy államilag támogatott hitelért adókedvezményt is kaptak? Ez a politika az önök által hőn szeretett középosztály és felső középosztály segítésére jött létre. Arra jött létre, hogy akár befektetési céllal is vásárolhassanak ingatlant, és ehhez az állam segítő kezet nyújtson. Ezért tehát azt gondolom, hogy a probléma kialakulásáról kellene egy józanabb és világosabb képet adni.

Két okot szeretnék megemlíteni. Az egyik a deviza és forint közötti árfolyamváltozás, ennek az árfolyamnak az emelkedése, amely két okból jött létre. Egyrészt a kalandor gazdaságpolitikából, amely kockázatokat hordozott, másrészt a kalandor politizálásból, amely néha - Kósa, Szijjártó urakra utalva - a mélybe lökte a forintot. Ennek a levét itta meg mintegy 900 milliárd értékben a devizahitelesek zöme.

A másik tétel. Önök gyors megoldást ígértek, és Rogán úr, aki egyébként ilyen multifunkcionális képviselőként van jelen a parlamentben, hiszen mindenhez ért, beadott az elmúlt évben egy javaslatot. Önök azt mondták, hogy tudják, hogy nem ez a megoldás, majd lesz jobb is, de ez a javaslat is segít.

Segített is mindazoknak, akik jó helyzetben voltak. Segített mindazoknak, akiknek volt pénzük. Hát kinek segít az a javaslat, emlékezzünk csak vissza, amely arról szólt, hogy egy összegben is vissza lehet fizetni törlesztést? Annak, akinek volt pénze. Nem annak az immár több mint 120 ezernek, aki az ingatlanának, házának, lakhatásának elvesztésével, felszámolásával számolhat.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ez az előttünk lévő javaslat azt jelzi, hogy a bankokkal való tárgyalás során önöknek beletört a bicskájuk ebbe a kérdésbe, nem sikerült megoldást hozniuk. Nem is sikerülhetett, mert két nagyon fontos csoportot vagy kört kihagytak ebből az egyeztetésből. Az egyik a már bizottsági elnök úr által is említett hitelesek és a hitelesek képviselőinek a köre, a másik pedig azoknak az önkormányzatoknak a köre, akik naponta szembesülnek ezzel a problémával, hiszen egyfelől náluk jelentkeznek az emberek segítségért, az ő közműcégeik számláit nem fizetik ki azok, akiket lehetetlen helyzetbe hoznak, és ők azok, akik birtokolják a valóságos szociális bérlakásállományt, a segítségnyújtás jelenleg meglévő, szinte egyetlen formáját.

Ezért tehát nem lehet eléggé kárhoztatni azt a tárgyalási módszert, amely csak a bankokra korlátozta ezt a tárgyalási módot, és kifelejtette belőle azokat, akikről szól ez az előterjesztés, és kifelejtette azokat, akik testközelből érzik mint közvetlen választott képviselők, önkormányzatok ennek a problémának a jelentkezését.

Az önkormányzatok különösen azért érdekesek, államtitkár úr, mert ők azok, akik egyébként a devizahiteleseket hitelező bankoknál például számlát is vezetnek. Nem csekély tárgyalási pozícióba juttathattuk volna az önkormányzatokat akkor, amikor bevontuk volna őket ebbe a tárgyalásba, és bevontuk volna olyan partnerként, aki vagy amely nemcsak a devizahiteleseket segítené, hanem komoly pénzügyi partnerként van jelen a pénzintézetekkel kapcsolatban.

Az előterjesztés nem teljes értékű, és hadd beszéljek egy kicsit arról, ami rettenetesen hiányzik belőle, bár az ígéretek arról szólnak, hogy benne lesz: ez a bizonyos nemzeti eszközkezelő. Ez lesz az a formáció, ha lesz, amelynek a működéséhez pénz kell, mert eljutottunk a megoldásnak ahhoz a pontjához, itt az előzetes vitában és a bizottsági véleményekben is, amely kerülgeti ugyan ezt a kérdést, de nem teszi világossá, hogy muszáj pénzt szánni a megoldásra. Különösen akkor, hogyha ennek a problémának az előidézésében véleményünk szerint nagy és negatív szerepet játszott a jelenlegi kormány és annak gazdaságpolitikája.

Az előterjesztésből hiányzó, benne nem lévő eszközkezelő az, amely a valódi megoldást éppen azoknak fogja adni, akik a legnehezebb helyzetben vannak, mert ők azok, akik nem tudnak már mit kezdeni. A mostani javaslat nem azoknak szól - és ezt szeretném leszögezni -, akik a leglehetetlenebb helyzetben vannak, hanem azoknak, akik még talán a felszínen tudnak maradni.

Tehát az eszközkezelőről és annak hiányáról azért kell szólni, mert enélkül nem teljes értékű a javaslat, enélkül a támogatását is igen-igen meg kell fontolni. És mi a helyzet azokkal a javaslatokkal, amelyek előttünk fekszenek?

Amikor a rögzített árfolyamról és a gyakorlatban átütemezett hitelről beszélünk, mert nem másról szól ez, mint a hitel átütemezéséről, akkor fontos felhívni a figyelmét mindenkinek arra, hogy egy olyan csőbe kerülhet, amelyből nincs visszafordulás. Ha ebbe belemegy, akkor ebből kiszállni nem lehet.

Ezért tehát jó, ha tisztességgel tájékoztatunk mindenkit arról, hogy bizony, abban a csőben nem lehet megfordulni. Jó, ha tisztességgel tájékoztatunk mindenkit arról, hogy a helyzet úgy fog kinézni, mint amikor egy jogtalanul fogva tartottal örömmel közlik, hogy bár a fogva tartásának a körülményei enyhültek, de a hossza az hosszabb lett.

(11.20)

Szóval, a megoldásnak ez a módja veszélyeket hordoz, éppen azért hordoz veszélyeket, mert 2014 után sokaknak változhat még úgy a helyzete - a fizetése, a bére, a családja, a lakhatása -, hogy akkor lesz majd bajban, bár most esetleg fellélegzik, hogy talán kevesebb a problémája.

A másik ilyen, mindenképpen kritikára okot adó körülmény a moratórium részleges feloldása és ennek a szabályozása. Meg kell mondanom, hogy bár hazánkban sokan nem szimpatizálnak azokkal, akik tehetősek, és bizonyára tehetősnek nevezik azt, akinek van egy 30 milliós ingatlanja, amelyre 20 millió hitelt költött, de személyes nézetem szerint annak, aki földönfutó lesz, ugyan mindegy, hogy 20 milliós hitelből és 30 milliós ingatlanból lesz az, de ám legyen. Ennek ellenére is az látszik, hogy az előttünk fekvő javaslat részben nem fed le egy teljes kört, részben pedig nem ad választ fontos kérdésekre - nem ad választ például arra a kérdésre, hogy lesz-e szabad elvonulás, mi a helyzet ezzel.

Az államtitkár úr az expozéjában nem érintette azt a kérdést, hogy sokak vannak olyan helyzetben, hogy a hiteltörlesztésük növekedett, a fennálló hitelük jóval növekedett a hitelfelvétel óta a már általam is említett okoknál fogva, az ingatlan értéke csökkent, nyilván a vásárlás nem ad teljes fedezetet a hitel értékére, bárki is legyen, aki ezt megvásárolja, az eszközkezelő vagy bárki más - mi a helyzet a hitel fennmaradó részével? Mi a helyzet a szabad elvonulással? Az ön államtitkár kollégája talán egy hete azt mondta a nyilvánosságnak, hogy ez lesz. Akkor lesz vagy nem lesz? Ugyanis az előttünk fekvő előterjesztés erre nem ad választ, a sajtóból értesülni pedig ilyen kérdésekről azért veszélyes, mert újra felkelti azt a reményt, amelyet önök egy éve élesztgetnek és táplálnak, és ez a remény omlik most össze, amikor a devizahitelesek ilyen előterjesztéssel találkoznak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Zárásként azt szeretném elmondani, hogy a legnagyobb hiba ebben az egész előterjesztésben az, hogy egy évig táplálta a reményt, hogy lesz megoldás, és a remények köddé foszlanak, mert a megoldás pont arra nem ad választ, hogy a legnehezebb helyzetben lévőkkel mi lesz.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu