DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is befejezném az előző két ajánlási ponthoz fűzött érvelésemet, amit az előző felszólalásomban idő hiányában nem volt lehetőségem. Pár szót még ennek a javaslatnak a nemzetközi vonatkozásairól, természetesen csak a két érintett ajánlási pontnak.

A védő elzárása a kiemelt jelentőségű ügyekben érintett terhelttől egyértelműen ellentétes a most előkészítés alatt álló büntetőeljárási irányelvtervezet 3. cikkével, ami rögzíti, s idézem: "A tagállamoknak garantálniuk kell a terhelt haladéktalan hozzáférését egy ügyvédhez, amely hozzáférés nem lehet későbbi, mint a) a rendőrség vagy más hatóság általi kihallgatás kezdete, illetve c) a személyi szabadság elvonásának kezdete."

A 4. cikk a hozzáférés és a védelem tartalmát határozza meg, amikor kimondja a következőt: "A terheltnek joga van találkozni az őt védő ügyvéddel.

A 2. pont: "Az ügyvédnek joga van jelen lenni bármely kikérdezésen és kihallgatáson, joga van kérdéseket feltenni, tisztázást kérni és észrevételeket tenni, melyet a nemzetközi joggal összhangban jegyzőkönyvezni kell."

Tisztelt Országgyűlés! Őszintén szólva nem tudom, és látom a fideszes passzivitást a vitában, ahogyan egyébként már ezt nagyjából eddig is megszokhattuk, hogy egyáltalán érdemes-e még szakmai érvekkel előhozakodni, vagy egyáltalán előfordulhat-e, hogy összességében több órányi felszólalás után végre érdemi válaszokat kapunk azokra a kérdésekre, amelyeket az aggályokkal kapcsolatban felvetettünk. Nem kívánok hosszan kitérni arra, hiszen képviselőtársaim már érveltek amellett, miért nem helyes az, hogyha az ügyészség tudja megválasztani, egyébként megjegyzem, a módosítás szerint nemcsak a kiemelt jelentőségű ügyekben, hanem az összes ügyben azt, hogy melyik bíróság elé kívánja vinni az adott büntetőügyet. Őszintén szólva ez nem esik túl messze attól, hogy majd az ügyész választja ki azt is, hogy ki legyen a védő egy bizonyos ügyben, és akkor nagyjából eljutunk oda, amilyen élethelyzeteket A tanú című filmben láttunk, ami azokban elevenedik meg, csak éppen itt majd a főszereplők mások lesznek, tisztelt Országgyűlés.

Azt gondolom, ezen az úton nem érdemes továbbhaladni, és egészen addig, amíg legalább kormánypárti válaszokat nem kapok, teljes mértékben feleslegesnek érzem, hogy további szakmai érveimet kifejtsem a többi módosító javaslatról, mert valóban, a jegyzőkönyvnek beszélni gyakorlatilag felesleges.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu