DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mivel ön is és a képviselőtársai is már többször hangoztatták, hogy a devizahitelesek milyen nagy árfolyamveszteséget szenvedtek az elmúlt évben, és a veszteséget minden egyes esetben a gazdaságpolitikával vagy egy-egy magyar politikus megnyilatkozásaival hozták összefüggésbe, ezért szeretném gyorsan két tényezőre felhívni a figyelmet.

Egyrészt, úgy gondolom, a nemzetközi pénzpiacok működéséből fakad, hogy a magyar politikusok és különösen kormányzati szerepet be nem töltő politikusok nyilatkozatainak messze nincs olyan nagy hatása és közvetlen hatása az árfolyamokra, mint ahogy azt önök feltételezik. Másfelől, a devizaárfolyamok változásából a devizahitelesek árfolyamveszteségére hivatkozni, úgy gondolom, meglehetősen egyoldalú, mert a kedvező árfolyamok esetén hallgatnak az abból származó nyereségről, és hallgatnak arról is, hogy a devizahitelesek a devizaárfolyam változása ellenére is milyen nyereséget könyvelhetnek el a forintalapú hitelesekkel szemben.

Tisztelt Képviselő Úr! Ezzel szemben a tények azt mutatják, hogy tavaly a forint/svájci frank árfolyam leértékelődése jórészt a magyar gazdaságpolitika hatáskörén kívül eső euró/svájci frank árfolyam mozgása miatt következett be, erre pedig a magyar gazdaságpolitikának nincs érdemi ráhatása, ezt a nemzetközi és európai környezet határozza meg, például az Európai Központi Bank döntései, vagy éppenséggel az eurózóna perifériájának adósságválsága. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol a magyar gazdaságpolitika befolyással rendelkezik például a forint/euró árfolyamánál, az utóbbi hónapok kedvező változásokat mutatnak, jelentősen erősödött a forint, az ország megítélése is javult, köszönhetően a kormány által meghozott stabilizáló intézkedéseknek; és várhatóan az eurózóna gazdasági helyzete is megerősödik, legalábbis középtávon, amin egyébként az európai uniós soros elnökségként a magyar kormány is dolgozik. Tehát reális az a feltételezés, hogy a svájci frank extrém mértékű erősödése középtávon nem tartható.

Tisztelt Képviselő Úr! Az árfolyamrögzítés arra az időszakra jelent védelmet azok számára, akik élnek ezzel a lehetőséggel, amíg egyrészt az eurózóna válsága megoldódik - és ez középtávon megoldódik -, másrészt Magyarország az elindított átalakításokkal növekedési pályára lép, ami nyilvánvalóan következményként hozza a lakosság fizetőképességének a növekedését is. Az árfolyamrögzítés esetén tehát erre az időszakra az árfolyam-ingadozás megszűnik.

(14.40)

Amint látja, tisztelt képviselő úr, a kormány nem tolja át a következő ciklusra a probléma megoldását, ellenkezőleg, védelmet biztosít arra az időszakra, amikor az eurózóna válsága miatt az árfolyam-ingadozás a törlesztő adósokat nehéz helyzetbe sodorhatja, miközben az árfolyamrögzítésen kívül a nemzeti eszközkezelő a legrászorultabb adósok számára is biztonságos és hosszú távú megoldást nyújthat.

Tisztelt Képviselő Úr! Ami pedig a következő tíz kormány kezének megkötését és a 40 esztendőre szóló előrelátó képességét illeti, természetesen nem látunk 40 évre előre, ám a múltba, az elmúlt 8 esztendőre vissza tudunk tekinteni, és az elmúlt 8 esztendő tanulsága, úgy gondolom, egyértelmű: meg kell kötni a kormányok kezét, legyenek azok bármilyen színűek is, hogy soha többé ne adósíthassák el ezt az országot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu