DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kormányzat már egy éve hitegeti az országot, hogy pillanatokon belül átalakítja a szakképzés rendszerét. Nos, egy év után a tervek szerint bevezeti a 9. évfolyamtól kezdődő 3 éves szakiskolai képzési rendszert, és többek között valószínűleg a regionális fejlesztési-képzési bizottságokat is megszünteti.

Teszem fel a kérdést az államtitkár úrnak: a hároméves képzés ilyen formában történő bevezetése nem visszalépés-e? Gyakorlatilag az oktatási szakemberek, a szakképzésben dolgozók egyre többen fogalmazzák meg, hogy legalább egy teljes generációról mond le a kormányzat, ami megengedhetetlen.

A problémák gyökere ugyanis eléggé összetett, a családi életvitelből következik, sok gyermek óvodába sem jár, illetve későn kezdi az óvodát, mondjuk, ötéves korban, a kisgyerek elsődleges szocializációja a kezdeti fejlesztések nélkül a mélyszegénységből indul, majd az általános iskolában, és ma nem kevesen vannak. Az agresszivitás feltételezhetően ebből következően nőni fog, és a különböző közösségekből ezek a gyerekek kilógnak. Elkerülhetetlen tanulási kudarcaikat kompenzálni kell, a rendszer így nem fogja, és félő, hogy ez így fog megvalósulni. A felső tagozatban pedig egyre többet hiányzik, néhányszor évet ismétel, túlkorosként egyre elviselhetetlenebb lesz, bukdácsolva veszi az akadályokat. Gyakorlatilag ezek a gyerekek a szakiskolába bekerülve egyre nehezebben motiválhatók.

Gond ezekkel a módosításokkal, hogy a munkaerő-piaci helyzetet érdemben nem javítják, nem lesz biztosabb állásuk azoknak, akik a hároméves szakiskolai képzésben vesznek részt. Teszem fel a kérdést: miért akarnak több ezer fiatalt és pályakezdő munkavállalót mélyszegénységbe taszítani állami intézkedésekkel?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

(16.20)

Forrás: parlament.hu