GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha röviden nevezném meg ezt a törvényt, akkor azt mondanám, hogy egy zseniális gazemberség. Rogán képviselő úr innen az V. kerületi flaszterről nyilván máshogy látja a világot, és az is látszik, hogy képviselőtársai is. Én most ezért a saját ágazatom, az agrárágazat oldaláról szeretném ezt a törvényjavaslatot egy kicsit megvilágítani, mert én úgy gondolom, ez ellen már tüntetni kellene mindenkinek az ágazat szereplői közül, függetlenül attól, hogy milyen formában működnek. Ennél kisebb dolgok miatt is voltak már az agráriumban tüntetések.

Csak az elmúlt két hétben annyi pofont kapott ez az ágazat a kormánytól, ami elképesztő. Két héttel ezelőtt bejött a termékdíj, ami, akárhogy csűrjük-csavarjuk, a Vidékfejlesztési Minisztérium előterjesztése, vagy hát mindegy, képviselői indítvány, nagyjából 25 milliárdot kivett az ágazat zsebéből, borászok nem tudom, mennyire örülnek ennek, ugyan most volt valami némi korrekció, de túl nagy nem. Tegnap az is látszott, hogy a kamarai törvény is majd csak készül, az újabb néhány milliárd forint lesz csak tagdíj formájában, nyilván nem mindenkinek, csak akiket nem szeretnek.

És ez a törvényjavaslat, ha be tudnák tartani - nem fogják tudni -, két oldalról üti őket. Az egyik: ha végrehajtják ezt a béremelést az ágazatban, ami azt jelenti, hogy a következő két év adójóváírásának hatása nagyjából személyenként - mert zseniális a kormányzat, hiszen a felét elveszi az emelésnek, mert hiszen a járulékot be kell utána fizetni, mert gondolom, a kafetériát nem fogadja el majd az adóhatóság vagy a munkaügyi hivatal, mert az nem nettó bér, és sokan most az idén még így meg tudták csinálni a háromezer forintnak a kompenzációját, de jövőre ötnek meg még egyszer ötnek, mert a szuperbruttó miatt ez nagyjából tízezer forint, ami most még él -, ennek a hatása személyenként, évente 300 ezer forint pluszköltséget jelent. Az agráriumban most százezer fő hivatalos foglalkoztatott van.

Képviselő Úr! Ez 30 milliárd forint. Az ágazat elmúlt évi nyeresége 40 milliárd forint volt. Végiggondolták, hogy mit csináltak? De jó, nem hajtják végre, semmi gond. Akkor mi következik? Tisztában van vele, hogy az ágazat 65 milliárd nemzeti támogatást kap a költségvetésből? Tisztában vannak vele? Azt akkor elvonják? Pont azoktól az ágazatoktól, amelyek a legnagyobb foglalkoztatók, az állattenyésztő ágazatok, hiszen ott vannak nemzeti támogatások, mert azt gondolom, hogy az uniós támogatásra ez nem vonatkozhat, mert azért ennyire nem lehetnek zseniálisak, hogy még azt a 200 milliárdot is elvegyék büntetésből.

Egyszerűen végiggondolták ezt, hogy ez mivel jár? Az ágazatban ebben az évben sehol nem tudtak bért fejleszteni. Csak nézzük meg, mennyi katasztrófa érte három év alatt ezt az ágazatot! Most ezzel még sújtsuk tovább? Jövőre meg még inkább sújtani fogjuk, mert sokkal nagyobb lesz a tétel. Még néhányan azért, mondom, így-úgy, kafetériával kikínlódták. De ugyanez van az élelmiszeriparban is. Az élelmiszeripar nettó veszteséges volt tavaly. A nettó veszteségből nem lehet pluszpénzt fizetni. Be lehet zárni, és akkor majd ömlik ránk újra a sokat emlegetett külföldi áru, mert nem lesz, aki Magyarországon előállítsa. Tehát én azt gondolom, mikor ezt leírták, nem gondolták végig, mit csináltak.

A másik: eddig, hogy életszerű példát mondjak - de persze nem biztos, hogy értik -, ha valaki behívott egy szabadnapos fejőt, fejő embert azért, mert valaki beteg lett, és mondjuk pont beesett a munkaügyi ellenőr - mert kihez megy a munkaügyi ellenőr, akiről tud, oda megy, a feketegazdaságba nem megy, mert fogalma nincsen, hogy a sufniban mi zajlik - megállapította, hogy aznap az ember 10 óránál többet dolgozott, mert hajnali műszakban is volt, meg vissza kellett hívni az estibe is. Ez egy életszerű dolog, azt hiszem, elnök úr ezt meg tudja erősíteni. Ezen küzdünk egyébként, hogy egy kicsit az agráriumra, mondjuk, más munkaügyi szabályok legyenek, de nem ez a lényeg.

Mondjuk, első alkalommal azt mondja neki a munkaügy, hogy ejnye-bejnye kapsz 50 ezer forint bírságot, mert nem tartottad be a munkaügyi szabályokat. Most ide az van leírva, hogy ha nem emelt bér, és van egy ilyen ügye, akkor a maximális munkaügyi bírsággal sújtható. Ezt komolyan gondolták, képviselő úr? Vagy, mondjuk, egy szőlőben foglalkoztatottnál egy fél órával később jelentenek be egy idénymunkást. Eddig 50 ezer vagy 100 ezer forintos bírság volt. Most meg, mondjuk a pinceszövetkezet, ha nem tudott bért emelni, akkor kétmillió forintot befizet? Miből? Miből fogja befizetni?

Tehát annyira nincs átgondolva ez az egész, hogy egy biztos, ezzel az ágazatot tönkre lehet tenni. Ezt most mondom, hogy ez a magyar mezőgazdaság hivatalos foglalkoztatói részének, akik nem simliznek, hivatalosan bejelentik az embert, fizetik az adót, fizetik a járulékot, annak a végét jelenti, mert vagy támogatásoldalon buknak meg 60 milliárddal, vagy elvesz tőlük az állam 40 milliárdot, 35-40 milliárdot.

(21.30)

Én ezt nem csinálnám. Gondolják ezt végig! Erre még van idő. Mivel januártól akarnak valamilyen szabályokat életben léptetni, ezt a törvényjavaslatot nagyon-nagyon sürgősen el kellene felejteni. Én most csak egy olyan ágazatról beszéltem, ahol esély sincs arra, hogy érdemben javuljanak a bérpozíciók. És nem azért, mert buták, ostobák, hanem azért, mert ilyen a gazdasági környezet, hogy nincs az ágazatban nyereségtartalom.

Képviselő úr arról beszél, hogy mekkora társaságiadó-kedvezményt adtak. Kinek? Az 500 milliós cégkategóriában lévőknek, ahol valóban van társasági nyereség. Abban a kategóriában engedtek el 140 milliárdot, ugyanúgy, mint ahogy a gazdagoknak adtak oda 600 milliárdot. Igazságos az az adórendszer, ahol én mint országgyűlési képviselő egy tollvonással kapok 140 ezer forint nettó jövedelemkiegészítést, a feleségem pedig, aki 27 éve pedagógus, meg 10 ezer forint kompenzációt kell kapjon, hogy kijöjjön neki a 120 ezer forint nettó bére? Ez normális, képviselő úr? Normális? Nem normális, higgye el! Tudja, hogy ez kinek jó? Annak a nagyon-nagyon gazdag három-négy gyerekes családnak, akinek ez 500-600 ezer forint pluszt jelentett. És higgye el, egy gyomra van annak is. Nem fog tudni több kenyeret enni, és nem fog tudni több húst fogyasztani, hogy nőjön majd Magyarországon a fogyasztás. Lehet, hogy a jachtját majd ki tudja eggyel nagyobbra cserélni.

Tudom, hogy nagyon indulatos vagyok, de csak ezek az ügyek, ami a héten zajlott, olyan szinten vágta pofon a magyar agráriumot és a magyar élelmiszeripart - mert a termékdíj majdnem hogy keményebben érinti az élelmiszeripart, mint az agráriumot! Egy ezerfős vállalatnál 900 főnél kellett kompenzálni. Ott adtak kafetériát, természetesen saját termékre, mert azért ennyi logikájuk van, de jövőre nem tudja a kafetériával kikompenzálni, sőt a javaslat szerint ez nem is jó, úgyhogy ezt felejtsék el! Ez nyilván majd nem lesz, sőt biztos.

Tegnap este érdeklődtem, hogy a szakma egyáltalán tud-e erről. Direkt nem baloldali érzelmű vállalkozókat hívtam fel, akik azt mondták, hogy rendben van, meg lehet ezt csinálni, most van ötszáz emberem, jövőre majd négyszáz lesz, és akkor majd be tudom mutatni a munkaügyi hivatalnak a béremelést úgy, hogy az egyik telepet majd bezárjuk.

Én nem hiszem, hogy ezt akarják! Miért nem ismerik már be, hogy az, amit az adózásban csináltak, egyszerűen el lett rontva? Biztos vagyok benne, hogy nem ezt akarták. Ezt nem akarhatták! Ez az építőiparban, a könnyűiparban, a mezőgazdaságban fogja a legnagyobb pofont adni, pont abban a három ágazatban, amelyek már most is óriási problémával küzdenek. S még egyszer mondom, nem azért, mert buták, ostobák, hanem azért, mert egyszerűen ilyen a piaci környezet. S nem lehet arról beszélni, hogy bért növeljenek, mert még mindig jobb 60 ezer forint minimálbéren lenni, mint 28 ezer forint segélyen, ugyanis ennek ez lesz a következménye. Persze azt se kapnak majd, mert ezt is ki fogják találni, de erről majd holnap beszélgetünk a közmunka kapcsán, hogy ezt kényszermunkával hogyan lehet megoldani. Én nem tudom, mit akarnak... Komolyan mondom, ez a vég. Innen nincs tovább! Ennél nincs lejjebb!

Nagyon kérem képviselőtársaimat és mindenkit, aki egy picit is gondolkodik azon, hogy ez vidéken mit jelent, ahol mindenki minimálbéren van, és nem kap zsebbe pénzt. Higgyék már el nekem, a mezőgazdasági vállalkozásoknál, a családi gazdaságok által foglalkoztatott embereknél annyi a fizetés! Bármennyire furcsa is 60-70 ezer forintból megélni, ennyi, nincs több! Nincs zsebbe, mert honnan lenne zsebbe?! Egy hivatalosan működő cég miből fizetne zsebbe? Hiszen olyan szabályok vannak, amelyek ezt teljesen kizárják. Aki viszont nem jelenti be az embert, meg csicskáztat, meg egyéb, az meg éli világát, és röhög a markába. Ugyanis ez van. Folyamatosan megy ki a feketefoglalkoztatásba a munkaerő. Hát ezért! Miért kell ezt erőltetni? Miért nem lehet ezt beismerni? Mindenkinek a nagyságát erősíti, ha beismeri, hogy hibázott. Miért nem lehet 5 vagy 10 millió forint fölött 32 százalékos adót beszedni - vagy urambocsá!, itt a bankadóról is volt szó -, vagy 20 millió fölött 50 százalékot? Abból még akkor is nagyon sok marad, és nem lesz neki olyan választási problémája télen, hogy fűtsön vagy egyen. Ebbe a helyzetbe sodorták ezekkel az ügyekkel az embereket. Higgyék el, nem volt ilyen probléma eddig. Az a 4-5 ezer forint, amit most majd elvesznek, az télen olyan választás elé fogja állítani az emberek egy részét, hogy vagy ennivalót vesz, vagy fát. S bármennyire is hihetetlen ez itt az V. kerületi flaszteren, ez így van. Jöjjön el velem ahhoz a céghez, és nézze meg! Elmondták a miniszterelnöknek is és a vidékfejlesztési miniszternek is, hogy ezt nem fogják kibírni. De nemcsak ők, hanem az összes élelmiszer-feldolgozó és nagyobb agrárcég. Illetve kibírja, de tevékenységet fog csökkenteni, és rengeteg embert el fog bocsátani olyan helyeken, ahol most is - még a Dunántúlon is - 20 százalék körüli munkanélküliség van. Ezt nem gondolhatják komolyan!

Arra kérem önöket, gondolják végig, hogy mit csináltak. Nézzék végig, hogy mi van ebben leírva, aztán sürgősen vonják vissza ezt a törvényjavaslatot!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu