VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, bőségesen szolgáltunk aggályokkal a törvényjavaslat célját, szabályrendszerét illetően a kidolgozatlanságra, arra, hogy a számviteli szabályok, amelyek a befektetői környezetet a későbbiekben alapvetően meg fogják határozni, jelenleg is hiányoznak. Tehát ez olyan, mintha egy fél törvényt tett volna le a jogalkotó, mondván, hogy majd befejezem, de azért fogadjátok el. Hát egyelőre nem tudjuk megítélni, hogy mi lesz ebből. Azt gondolom tehát, hogy bőséggel szolgáltunk aggályokkal, de szakmai vita sajnos nem bontakozott ki itt, a falak mögött.
Attól tartok, ugyanúgy jártunk, mint Nyikos képviselő úr esetén, aki hosszasan firtatta, bizottsági üléseken és itt, a parlament plenáris ülésein is, hogy hol vannak azok a képviselők, akik az ÁSZ-ról szóló törvényjavaslatot előkészítették. Hiszen ő a 12 évi ÁSZ-alelnöki tapasztalatával nagyon szívesen megvitatta volna a közpénzügyek jelenlegi helyzetét, de nem sikerült. Én ugyanígy jártam ezzel. Én is foglalkoztam különböző ingatlanfejlesztési társaságokkal, még vállalkozóként, jó pár évig együtt dolgoztam velük. Én magát a piacot, a működését, a mechanizmusát ismerem. Nagyon szívesen vitatkoztam volna képviselőtársaimmal, de nem sikerült.
Nem sikerült föloldani azt az ellentmondást, amit megfogalmaztam, hogy a magyar kis- és középvállalkozók adóterhelésének többszörös a szintje, mint ezeknek a társaságoknak. Önök tehát nem csinálnak egyebet, mint a magyar gazdaság eddig is meglévő duális jellegét a továbbiakban is föl fogják erősíteni. És amikor arra gondolok, hogy rendszeresen interpelláltuk a nemzetgazdasági miniszter urat azzal kapcsolatban, hogy miért kell a nyereségéből négyszeres közterhet fizetnie a magyar kis- és középvállalkozónak, mint a multinak, aki megússza ezt az egészet csak a társasági adóval, a magyar kis- és középvállalkozó pedig ezen kívül fizet szja-t s egészségügyi hozzájárulást is, akkor nem kaptunk erre sem választ; ugyanúgy, mint ahogy a jelen törvényjavaslatra sem sikerült senkinek válaszolnia.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
(19.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés