Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő, PSZÁF-ot érintő előterjesztés idekerülése várható volt. Várható volt abból a szempontból, hogy az új alaptörvény rendelkezik bizonyos idevágó szakaszokról, vannak olyan kötelezettségek, amelyeknek önök meg akarnak és meg is kell hogy feleljenek, ez teljesen egyértelmű.

Túllépnék most ezen a ponton, és azon is, hogy ezen előterjesztést nem igazán - tükrözi technikai jellegénél fogva sem - a civilek véleményét. Konkrét társadalmi vita nem előzte meg, pedig hát azért egy olyan elvárásunk lett volna ebben az esetben is, hogy igenis tegyük hozzá azt a csomagot, amely a PSZÁF helyzetét önmagában is egyfajta kikristályosító módon tisztázza, és bizonyos jogköreit a jövőre nézve kiszélesíti, hogy azon aktuális problémák terén hatékonyan tudjon fellépni, mint amilyen mondjuk, a devizahitelesek, devizahitel-károsultak kérdésköre volt az utóbbi időben. Még túllépünk azon is, hogy a PSZÁF körül fellelhető negatív tendenciák, mint a szerv vezetőjének elképesztő túlhatalma, az extra végkielégítések és számos olyan tetten érhető visszásság rendszerszerűen alakult ki az utóbbi időben, amin változtatni kellene.

Beszéljünk arról, ami leginkább hiányzik ebből az előterjesztésből, és aztán szeretnék egypár szóban a problémáiról is beszélni. Egyértelműnek látszik az, hogy a fogyasztóvédelmi szakasz kidolgozottsága az, ami tökéletesen, teljességgel hiányos ezen előterjesztésben. A bizottsági szakaszban azt az indoklást kaptuk erre, hogy mivel itt egy technikai jellegű módosításról van szó, amire ugye önöket kötelezi a saját alaptörvényük és számos egyéb külső körülmény, ezért ne is várjuk azt, hogy itt csomagban tárgyalva a teljes kérdéskört helyre tudjuk tenni. Mi viszont igenis ezt várnánk, nemcsak azért, mert több mint egy év telt el a kormányzásukból, hanem mert máshol, például a képviselők javadalmazásáról szóló törvénybe sikerült véletlenül elrejteniük egy 20 oldalas energetikai csomagot, egész érdekes módon. Tehát máshol sikerült azt az extra, nagyon professzionális, már-már szupermenekre jellemző teljesítményt elkövetni, hogy egy teljesen másról szóló előterjesztésbe egy önök által fontosnak vélt kategóriát és csomagot salátajelleggel elrejtettek, úgy itt is lehetett volna tisztázni bizonyos kérdésköröket.

Még egyszer mondom, amire az első kiszólásom és kiutalásom vonatkozott, miszerint a devizahitelesek, devizahitel-károsultak kérdéskörét lehetett volna rendezni, e szakaszban lehetett volna arról is beszélni - és rendelkezni is egyébként -, hogy hogyan képes egy PSZÁF vagy ehhez hasonló szerv a hasonló problémák jövőbeni megakadályozásában részt venni, azokat kiküszöbölni számos esetben. Hiszen itt nem akármiről beszélünk, hanem adott estben több ezer, több tízezer magyar ember megélhetéséről, hosszú távú pénzügyi tervezhetőségéről, tervezhető életmódjáról. Tehát egyáltalán nem lekicsinylendő fogalmakról van itt szó.

Egyértelműnek látszik, hogy a PSZÁF feladata lenne azt az információs aszimmetriát kezelni, amely kialakult az utóbbi években a pénzintézetek, a kereskedelmi bankok rendszere és a lakosság, a fogyasztóvá degradált választópolgárok között. Hiszen látható, hogy nagyon sok esetben olyan konstrukciókat, olyan pénzügyi csomagokat erőszakolnak, erőltetnek a magyar állampolgárokra, amelyeknek a következményeit csak és kizárólag ők viselik, és amelyekért a felelősséget is rájuk terhelik, mondván demagóg módon, hogy hát nem szorítottak pisztolyt a fejükhöz, amikor aláírták a szerződést. Miközben látható, hogy ki lehet alakítani olyan közeget, olyan gazdálkodási környezetet Magyarországon, mely belekényszeríti a magyar állampolgárokat bizonyos pénzügyi konstrukciókba.

A devizahitelesek vagy devizaalapú hitelesek egész problematikájának a kérdésköre is ide vezethető vissza, gondoljunk csak a szabad felhasználású hitelkonstrukcióba belekényszerített emberek helyzetébe. Itt egy 2000 milliárdos tételről van szó legalább és alsó hangon már a károsulti körben is, és látható az, hogy nem azért vettek fel jobbára az emberek szabad felhasználású konstrukciókból eredő pénzösszegeket, mert a Bahamákra akartak volna menni nyaralni, hanem nemes egyszerűséggel a bankok, pénzintézetek számára ügyintézési tekintetben egyszerűbb volt ezeket kezelni, és rábeszélték, adott estben pedig ráerőszakolták az ügyfeleket az ilyen konstrukciókra. Aztán óriási vitáink voltak, vannak és lesznek is azzal kapcsolatban, hogy az úgynevezett pénzügyi és úgynevezett mentőcsomag az ő kérdésüket is rendezheti-e teljeskörűen, avagy sem.

Ezért mondhatjuk el azt, hogy vannak ám örömteli tényezők is - tudjuk, hogy ritkán hallani ilyet nemzeti ellenzéki, jobbikos képviselők szájából -, de mondjuk az, hogy a PSZÁF már pert is nyert adott esetben, és egy olyan szerződés semmisségét ki tudta mondatni, amely devizaalapú kölcsönről szólt. Sikerként könyvelhető el, de csak akkor, hogyha ezen az úton sikerül továbbmenni, és nemcsak technikai kérdéskörökkel sikerül ezen szervezet státusát, jövőbeni lehetőségeit rendezni, szélesíteni, hanem valóban el lehet indulni egy olyan úton, amely a sikerek felé vezethet el, jelen pillanatban ez még nem látszik tökéletesen.

Erről a szervezetről, a PSZÁF-ról kimondja az előterjesztő is, hogy felelős a pénzügyi közvetítőrendszer zavartalan működéséért. Akkor hogyan fordulhatott elő az, hogy az utóbbi időben enyhén szólva hiányos és visszás körülmények alakultak ki ezen a területen? Gondoljunk csak a banki különadó minősített esetére, ami abszolút támogatandó ötlet. Végre eljutott oda Magyarország, hogy külön terhelés érje azokat a pénzügyi szervezeteket, amelyek aránytalan extraprofitokat értek el hosszú éveken keresztül, a fogyasztóvédők, hatóságok vagy nem tudtak, vagy nem akartak ez ellen tenni semmit. Tehát egy nagyon jó eszköz került a kezünkbe. És mi történt ezzel? Lényegében a kormányzat asszisztálása mellett ezt majdnem hogy egy az egyben áthárították a lakosságra, a fogyasztókra, a hitelesekre, már a tavalyi év szeptembere, már a tavalyi év októbere folyamán. Ezt a Bank Centeren túl számos szervezet kutatása támasztja alá, tehát ezek az adatok az önök rendelkezésére is állnak, nálunk is megvannak, mégsem tett senki semmit. A kormányzatnak egy dolog volt lényeges, lobogtathassa azt a cetlit, hogy igen, mi kivetettük a bankokra a különadót, az nem érdekelte őket, hogy ezt nem a bankok fizették meg.

(20.20)

Ebben az esetben is egy erőteljes, a súlyával tisztában lévő PSZÁF beavatkozása igenis csillapíthatta volna ezt a helyzetet, akár vissza is fordíthatta volna.

Ugyanígy változtatni lehetett volna az egyoldalú szerződésmódosítások minősített hazaáruló rendszerén. Egy 2001-es - és figyeljünk a dátumra: egy 2001-es - kormányrendeletnek köszönhető egyáltalán a lehetőség, hogy ilyen lehetett. Való igaz, hogy egy későbbi kormányzat kivezette a rendszerből az egyoldalú módosítások lehetőségét, de egy elemet bent hagyott, azt bent hagyta, hogy a bank a kamatokat egyoldalúan módosíthatja továbbra is. Hol volt ilyenkor az a szervezeti rendszer, amelyről beszélünk, amely felelős a pénzügyi közvetítőrendszer zavartalan működéséért? Teljesen egyértelmű, hogy több feladata lett volna, mint amennyit el tudott látni.

Hol volt akkor, amikor a fogyasztói csoportok kérdéskörét kellett rendezni, amelyek undorító, álságos, gátlástalan módon olyan embereknek, olyan személyeknek ajánlanak hitelösszegeket, akiknek már a bankok, pénzintézetek sem, BAR-listásoknak, idős, szegény embereknek, a roncstársadalom felé süllyedő magyar állampolgároknak, honfitársainknak? Az ő szegénységüket, elesettségüket használják ki ezek a csoportok. Nyilvánvaló, hogy egy felelős pénzügyi közvetítőrendszer zavartalan működéséért felelős szerv fel kell hogy lépjen ellenük. Szerencsére az ezzel kapcsolatos tendenciák már fellelhetőek. Reménykedjünk a sikerben. Az biztos, hogy a Jobbik szakértői csoportjai minden szellemi muníciót ehhez meg kívánnak adni.

A szabad felhasználású hitelek kérdésköréről már beszéltünk, ezt nem kívánnám megismételni, de egyértelmű, hogy vannak olyan pénzügyi konstrukciók Magyarországon, amelyek egyértelműen megértek a kivezetésre a magyar piacról, vagy csak a nagyon korlátozottan meghagyásra, mint ahogy ezt tette a kormányzat az utóbbi időben azáltal, hogy engedett lényegében euróalapú hitelezést, de olyan feltételek mellett, ami lényegében teljesíthetetlen a Házban ülők többsége részére is, ugyanakkor eleget tett annak az európai uniós elvárásnak, ami irányában megfogalmazódott, miszerint valamilyen jogi lehetőség legyen azért erre is. Meg tudta oldani. Ugyanígy meg kellene tudni oldani a szabad felhasználású és egyéb kölcsöntípusoknak a részleges vagy teljes kivezetését is.

Teljesen egyértelmű az is, hogy ezen előterjesztésben is szerepelnek olyan tételek, amelyeket kritikával illethetünk, meg is tesszük. A pénzügyi békéltetőtestületek létrehozása önmagában egy üdvözítő és támogatandó dolog lenne. Békéltetőtestületek eddig is voltak. Hogy hogyan működtek avagy hogyan nem működtek, az megítélés kérdése. Véleményünk szerint messzemenőkig felkészült és nagyon sok esetben pozitív eredményeket felmutatni képes szakembergárda végezte eddig is ezt a munkafolyamatot. Tehát elmondhatjuk azt, hogy azért megelégedésünkről kell hogy biztosítsuk azokat, akik eddig részt vettek ebben a rendszerben.

Ezen előterjesztésben látható az, hogy az újonnan létrejövő pénzügyi békéltetőtestület akár 100 millió forintos bírságot is kiszabhat a határozatokat be nem tartó bankokra és biztosítókra. Itt a százmilliós összegeknél és tételeknél óhatatlanul felmerül bennünk az, mint mondjuk, amikor egy Tesco áruházat illetnek egy bírsággal, általában 2-3 millió forintos összegek szokták a plafont jelenteni, miközben egy ilyen műintézmény, egy ilyen áruház egy óra alatt visszatermel 9-12 millió forint közötti összeget. Tehát látható az, hogy az itt szereplő tételek nemhogy nem drákói szigorúságúak, de még csak nem is elrettentőek, pedig a cél nem az lenne, hogy önmagában egy szervezet bírságoljon, és ebből a saját működési költségeit előteremtse.

Itt nagyon sok szó van arról, hogy mit tehet a behozott bírságokkal, behozott összegekkel ezen szervezet, mennyit vihet át a következő évre, egyáltalán milyen célokra fordíthatja ezt. De talán a legfontosabbról nem esik elég szó, hogy mégis mit várunk egy olyan szervezettől, amely százmillió forintos tételekkel bírságol olyan bankokat és olyan pénzintézeteket, amelyek százmilliárdokat vonnak ki a magyar piacról nagyon sok esetben adózatlanul, mondjuk a know-how megvásárlására az anyavállalat felé, vagy mondjuk, informatikai rendszer bérlésére szintén a külföldi anyavállalat felé adózatlanul visz ki, éves szinten egyébként mintegy 4-4,5 ezer milliárd forintot Magyarországról. Az ilyen cégekre akarnak százmilliós vagy maximum százmilliós bírságokat kivetni. Ezt lényegében komolytalannak tekinthetjük.

Látható, hogy csak egy megerősített fogyasztóvédelem, egy, az önmaga identitásában megerősített Versenyhivatal és egy tökéletesen kiterjesztett hatáskörű PSZÁF hármasa, triumvirátusa hozhatja el azt a kivezető utat, amitől most még nagyon távol állunk, drákói büntetési tételekkel, és még egyszer kifejezzük, hogy adott esetben a fogyasztói bizalommal folytatólagosan visszaélő kereskedelmi bankok és pénzintézetek működési engedélyének először átmeneti, később akár végleges felfüggesztésével. Magyarországon akkora a mocsár, hogy ne hagyjuk a saját fejünket ez alá tolni! Végre megoldásra vár és szorul ez a probléma.

Önöknek még három év adatott meg a probléma megoldására. Az első évet a Jobbik álláspontja szerint többé-kevésbé vagy teljes egészében elvesztegették, hiszen az áthárított bankadó, a devizahitelesek helyzete, tehát az a pénzügyi mentőcsomag, ami a teljes csőddel ér fel, és lényegében a bankokat konszolidáló csomagot jelenti, megint csak azt bizonyítja, hogy nem sikerült ezzel a feladattal sem megbirkózniuk. A maradék három évre sok szerencsét kívánunk önöknek a többi és most már talán kisebbnek tűnő feladathoz. Szellemi munícióval továbbra is el fogjuk látni önöket. Nagy reményeinket fejezzük ki a tekintetben, hogy nem majd egy Jobbik-kormányzatnak kell megoldania ezt a problémakört.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu