DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt mondanám önöknek, hogy szerintem fejezzék már azt be, hogy tisztelet a kivételnek. Ez olyan mélyen megalázó az éveken keresztül ilyen programok keretében dolgozó embereknek, hogy hihetetlen. Én azt hiszem, hogy nem azt kell vizsgálni, hogy egyébként hol van egy-egy olyan pont, ahol nagyon jól működik ez a program, merthogy nagyon sok helyen működött jól ez a program, és nagyon sok helyen értéket teremtett. Itt hadd emeljek ki például egy olyan típusú, Zemplénben zajló programot, Ricsén Vécsi István polgármester úr kezelésében, gondozásában például erdőtelepítésre használták ezt a programot, több száz hektárokat egyébként országszerte. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos, értékteremtő kérdés volt. Jó volna ilyen típusú dolgokat megőrizni ebben a tekintetben.

(11.00)

Még egy elvi kérdést tegyünk le az asztalra, de nyilván a hosszabb felszólalásokban erről még lehet beszélni, hogy létezik-e néhány éves távlatban olyan társadalmi átalakulás Magyarországon, amelynek keretében nincs szükség már 8 órás, tartósabb közfoglalkoztatásra. Szerintem nem. Vannak olyan térségek ebben az országban, ahol a következő években sem fog olyan csoda történni, amiért erre ne lenne szükség. Tehát az államnak ebben felelőssége van. Önök ezt a felelősséget most szűkítik, kevesebb felelősséget vállalnak ezekért az emberekért, kevesebb pénzt adnak nekik, kevesebb összegeket szánnak erre a közfoglalkoztatási programra. Azt gondolom, ez szerintem semmiképpen nem vállalható.

Turi-Kovács képviselőtársammal kialakult itt egy párbeszéd, én jeleztem, hogy a szövetkezetek megléte esetén még lehetne olyan típusú programokon gondolkodni, amiről Gőgös Zoltán beszélt a '80-as évekből. Azt hiszem, ha úgy sikerült volna privatizálni, főként az Antall-kormány és az első Orbán-kormány idején ezeket a termelőszövetkezeteket, hogy nem lenne ennyi agrárproletár tulajdonképpen vidéken, akkor lehetne erről beszélni, de ma rengetegen, akik korábban, '90 előtt megéltek a földből, ma nem tudnak megélni. Ez is probléma.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu