GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tállai államtitkár úr majd elmondja kétpercesben, amit akar.

Azt szeretném jelezni Czira képviselőtársam irányába, hogy abban biztos, hogy nincs közöttünk különbség itt a Parlament falai között, hogy a munka elsődlegességet kell hogy élvezzen. Azt szeretném kérni képviselőtársamtól is mint a bizottság tagjától, hogy a kormányzati munkában a kormányzatot mint háttérszerepkörben képviselő megerősítendő olyan tevékenységet folytasson, ami ehhez a szükségszerű források meglétét is biztosítja.

Most, amikor a közfoglalkoztatás kérdésköréről beszélünk, akkor sok hozzászólásban megpróbálták ezeket a kérdéseket elfedni segélyezés típusú kérdésekkel. Szeretném jelezni, hogy ha már arról beszélnek, ott is fontosnak tartom azt, hogy azt, ami egy normális biztosítási jogviszony keretei között született biztosítási háttérként megfogható az emberek számára, ne akarják szétzúzni. A másik oldalról nézve pedig a közfoglalkoztatás tekintetében - még egyszer hangsúlyozom - ne akarják azt mondani és elhitetni senkivel, hogy fél pénzen dupla jó megoldásokat szülnek, mert annak a vége az, amit ma már többször elmondtunk, hogy pénz nélkül pedig mindent meg fognak tudni oldani.

Valójában elképesztő az, hogy olyan helyzetekben, olyan kényes kérdésekben, amelyekben nem mernek álláspontot rögzíteni, ott pedig a törvénytervezet keretei között olyan megfogalmazásokat tesznek, amely áthárít és az önkormányzat számára ad "rendeletalkotási" lehetőséget. Én azt mondom, hogy ha egy kormánynak van ars poeticája, akkor ezekben a kérdésekben is tudni kell vállalni karakterisztikus álláspontokat. Ez is hiányzik ebből a történetből.

Az utolsó mondatom pedig az: közfoglalkoztatás vagy bármi más, egy dolog van szerintem, ami fontos. Az, hogy minden családban legyen egy kereső, azért, mert morális háttere is van a történetnek, igen, ami az elmúlt húsz év tapasztalásából visszafordító.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szűcs Erika tapsol.)

Forrás: parlament.hu