KUKORELLY ENDRE (LMP): Amit most Gulyás képviselőtársam mondott, azzal teljes mértékben egyetértek, mármint a mondandója második részével, tehát abszolút működik ez, és tényleg vannak nagyon jó példák erre a dologra, egymás iránti gesztusok tételére, de jóval kevesebb, mint amennyi kívánatos volna, és én igazából erről próbáltam beszélni.
Az, hogy most mondjuk, a SZIMA-t nevezték volna ki ebbe a pozícióba, én azzal sem értenék egyet. Nekem az a véleményem, mint amit Karácsony képviselőtársam is mondott, beadtunk egy módosítót ezzel kapcsolatban. Tehát az lenne az optimális, hogyha ezt a két akadémiát valami módon, nem összetolnák, hanem valahogy mind a két akadémia tagságának megadnák a módját, hogy abba a helyzetbe kerülhessenek, mint amibe ebben a törvényjavaslatban csak az egyik akadémia tagságának van lehetősége.
Nagyon sok minden merült föl, amit L. Simon képviselőtársam a szememre vetett, hogy hogyan jön ide ez a pekingi kiállítás, és hogy figurális vagy nonfiguratív. Egyébként egyáltalán nem csak figurális képek vagy szobrok vannak ezen a kiállításon, megnéztem, és igazából azért beszéltem róla, mert ezt az anyagot most láttam, ma délután, és elképedtem, és el is olvastam egy-két általam is nagyra becsült szakember véleményét erről. Szerintem botrányos ez a válogatás, de itt most nem akarnék ilyen esztétikai vagy ízlésbeli kérdésekről beszélni, én csak azt mondom, hogy ugyanaz a típusú vehemencia vagy felháborodás szólt belőlem, mint ami L. Simon képviselőtársamból az előbb.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés