SZŰCS ERIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat egy éven belül a második átalakítása a közfoglalkoztatás hazai rendszerének. Érthető az újabb átalakítás, mert az "Út a munkához" program meggondolatlan felrúgásának rendkívül súlyosak a társadalmi következményei. 2011 első hónapjában 90 ezer fővel csökkent a foglalkoztatotti létszám, az ország hátrányos helyzetű térségeiben pedig az év első négy hónapjában jelentősen nőtt az álláskeresők száma, Szabolcsban 15,3 százalékkal, Borsodban 5,5 százalékkal, Nógrádban, Hajdú-Biharban 7-7,5 százalékkal. Mindez akkor, amikor állítólag a 64 milliárd forintos közmunkakeret kétharmadát ezekben a hátrányos helyzetű térségekben kívánják fölhasználni.
A növekvő munkanélküliség az érintett családokban halmozódó adósságokat, a megyékben pedig romló bűnügyi statisztikákat eredményezett, olyannyira, hogy a statisztikai adatközlés is megszűnt. A 64 milliárd forintos előirányzatból április végéig felhasznált összeg 6 milliárd forint, de most felfüggesztették az önkormányzatok pályázási lehetőségét, gondolom azért, hogy az új nagy ötlethez, az államosított közfoglalkoztatáshoz a pénzt előteremtsék. Szerintünk lehetett volna ez másként is.
A probléma olyan súlyú, hogy megérdemelné az együttgondolkodást az értelmetlen és alaptalan politikai támadások és a csak azért is másként csinálom gondolkodás helyett. És erre lett is volna mód, hiszen a gondolkodásbeli nagy váltást nem önöknek kellett megcsinálni, az már a 2008. év végi törvényekben megtörtént. Azok a rendező elvek, amelyeket önök a "mostantól már" határozóval illetnek, már három éve léteznek. Azaz, hogy pénzbeli segélyt csak a munkaképtelen ember kapjon, hogy az államnak többet kell tennie a munkalehetőségek bővítéséért, hogy aki elutasítja a felkínált munkát - a mi törvényeinkben a megfelelő munkát -, az elveszti az ellátását.
Ébresztő! Ezek az elvek három éve és most is meghatározzák az aktív korú, de saját jövedelemmel nem rendelkező emberek szociális ellátásának szabályait. Bizony, az önök által annyira lebecsült szocialista kormány irányította rá a figyelmet a közfoglalkoztatás fontosságára, és indult el ezen eszköz tömeges alkalmazásának az útján. Önök akkor nem szavazták meg ezt a fordulatot, és azóta is bírálták, most pedig ezeket az elveket hangsúlyozzák, alkalmazzák, igaz, általunk nem támogatható módon. Merthogy ami azonosnak tűnik, nagyon nem az. Önök ezeket az elveket azért hangoztatják most - véleményünk szerint, és hát a miniszter úr expozéjából ez kiderült -, merthogy egymillió lusta, elcsökevényesedett magyar állampolgárt meg kell rendszabályozni és munkára kell szoktatni.
(9.00)
Szerintünk viszont az elmúlt húsz évben az bizonyosodott be, hogy a versenygazdaság gyenge, és az államnak intenzívebben kell részt venni a munkalehetőségek megszervezésében és biztosításában az érintettek számára, hogy ne szoruljanak a szociális ellátás korántsem fényűző és kívánatos világába.
Mi úgy gondoljuk, a munka jár az embereknek és nem a segély, és ebben kell jeleskedni az államnak, és akkor a pénzbeli támogatás maradhat rövid idejű krízisellátás vagy speciális élethelyzet finanszírozása. Mi ebből kiindulva alakítottuk és fejlesztettük a közfoglalkoztatás rendszerét, ami jelentősen különbözik az előttünk lévő törvényjavaslat által konstruálttól.
Először a közfoglalkoztatási jogviszony kérdéséről szólnék néhány szót. Van értelme a dolognak, magam is foglalkoztam ezzel, hiszen például a munkaerő-piaci torzító hatások kivédése vagy a nyíltpiaci munkavállalási motiváció fennmaradása érdekében lehet egy foglalkoztatási hierarchia, sőt kívánatos lehet ez, ami a munkavégzés folyamatosságában, időtartamában, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkáltatói kötelezettségekben és egyebekben különböző szinteket jelent az emberek számára.
Elemi formája lehet az alkalmi és idénymunka, követheti ezt a közfoglalkoztatás, majd a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatás és a különböző közszolgálati munkaviszonyok. Az önök közfoglalkoztatási jogviszonya azonban - ellentétben miniszter úr expozéjával - bizony komoly visszalépés az állam felelősségvállalásában, ellentétben azzal, amit a miniszter úr mondott. 2009-ben és '10-ben ugyanis a közfoglalkoztatási lehetőség a szociális ellátás részeként 90 napig - és ez a 90 nap éppen a Fidesz javaslata volt a törvény vitájában - és normatívan, azaz kötelezően járt mindenkinek, aki jogosult volt a szociális segélyre. Jogosult volt, azaz nagyon szegény volt, de dolgozni akart, és ezért együttműködött a családsegítő szolgálattal és a munkaügyi központtal.
A szocialista kormány tehát úgy gondolta: az a helyes, ha komoly feladatot és felelősséget vállal azok esetében, akik nehéz helyzetben élnek, de bizonyították, hogy dolgozni szeretnének. Ezzel párhuzamosan erősítettük az egyén felelősségét is, mert ha nem élt a felkínált lehetőséggel, elveszítette az ellátását. A közmunkát ugyanis mi olyan társadalompolitikai eszköznek tekintjük, amellyel a hátrányos helyzetű országrészekben a versenyszféra gyengesége mellett, a fejlett országrészekben pedig a munkát kereső ember gyenge munkaerő-piaci állapota esetén is elérhető egy nagyon fontos, mindenki által vallott cél, hogy minden családban mindig legyen legalább egy 8 órás kereső. Ez életbevágó az életvitel, a családi minták kialakítása és a családok jövedelemhelyzete miatt is.
Kérdezem tisztelettel: hol van az önök intézkedéseiben ez a felelősség és kötelezettségvállalás? Szánnak-e bármilyen lépést ennek a nagyon súlyos társadalmi problémának, a munkátlanság generációkon át történő öröklődésének a megoldására? Önök a kötelezettségvállalást éppen most rúgják le magukról, hiszen a hátrányos helyzetű munkakereső mára már csak előnyben részesítendő és részesíthető a közfoglalkoztatásban, de a felelősség a 30 nap munkavégzésért, ami a jövő évi ellátáshoz szükséges, teljes egészében őt terheli. Ha mégis bekerül valaki a közmunkaprogramba, és 8 órás állást kap, akkor viszont nem kap érte rendes munkabért, csak annak 40-60 százalékát, kivételes esetben a minimálbért. Erről nyilatkozta a Belügyminisztérium, hogy az új rendszer olyan lesz, hogy biztosíthassák a megélhetést az érintettek a maguk és családjuk számára. 20-40 ezer forintból? Ezt komolyan gondolják?
Ez a foglalkoztatási jogviszony nem foglalkoztatáspolitikai, hanem költségvetési és statisztikai szempontból lett megkonstruálva, az érintetteknek megélhetést biztosan nem biztosít. Pedig nem ördöngösség a forrásbiztosítás. Ki lehet számolni, hogy ha a munkáltatók és munkavállalók munkaerő-piaci biztosítási befizetéseit teljes egészében foglalkoztatásra fordítanák, és nem vennének el más költségvetési célra belőle, akkor lenne forrás. Egyébként is, ha a gazdagok adókönnyítésére, mondjuk, 360 ezer kereső adókönnyítésére nem volt sok 400 milliárd forint, akkor a legnehezebb helyzetűeknek miért is sok 100 milliárd? Vagy ahogy a miniszter úr mondta: 1 millió ember ellátása került 180 milliárdba. 360 ezernek 400 milliárd; 1 milliónak 180 milliárd sok. Azt gondolom, hogy ez egy egyszerűen elfogadhatatlan megközelítése a kérdésnek.
Itt vetném közbe, hogy a munkavállalók biztonságát más területen is érinti ez a törvény. A munkanélkülivé váltak támogatási idejének megváltoztatása jogilag 270-ről 180 napra, gyakorlatilag 90 napra, a jogosultságszerzés feltételeinek duplázásával ugyanebbe az intézkedéssorozatba tartozik, és ugyanúgy elfogadhatatlan számunkra.
A munkanélküli-ellátás rendszerének átalakítása lehet indokolt, sőt biztosan lehet rajta változtatni. De ebben a helyzetben, amiben ma van Magyarország, több oldalról a munkaerőpiacra szabadítani százezreket a juttatásuk megvonásával vagy ígéretekkel, mondván, hogy nem baj, majd lesz közmunka 100 ezer romának, 150 ezer rokkantnyugdíjasnak, 100 ezer álláskeresési járadékosnak, nos, szerintünk ez átverés és közmunka-ámokfutás.
Visszatérve a közfoglalkoztatási rendszer átalakítására: a második nagy különbség a felfogásunkban a foglalkoztatás szervezésének a módja. Miközben önök állandóan a program céljaként emlegetik a nyílt munkaerőpiacra történő visszakerülést, a program államosítása és annak várható hatásai bizony ellentmondanak ennek. A helyi társadalom és annak szereplői, az ő lehetőségeik és igényeik eljelentéktelenednek, viszont bombasztikus számokkal - a bizottsági ülésen 300 és 600 ezer fő hangzott el - meghirdetik velük szemben a nekik szánt forrásokból az állami közmunkákat. Magyarországon 3200 önkormányzat van, és az önkormányzatok számtalan olyan feladatot látnak el, ami alapja a jövendő munkaerő színvonalának és a mindennapok biztonságának minden korosztály számára.
Ezért mi azt tartottuk és tartjuk természetesnek, ha a közfoglalkoztatás többségében helyben történik. Az első szint a települési önkormányzat, a második a kistérségi önkormányzat, a harmadik a térségi állami infrastruktúra-kezelő, a negyedik a különböző képzési és munkaerő-piaci programokban történő részvétel, az ötödik a helyi vállalkozások világa, és a piramis csúcsa a nagy állami és gazdasági beruházásokon történő, mobilitást igénylő foglalkoztatás.
Nem kritizáljuk tehát azt, hogy ilyen forma van, azt sem, hogy esetleg ennek súlya nő, csak az arányok megválasztása, az önök által felvázolt világ, az egyszerűen talpáról a fejére állítja a rendszert. A miáltalunk elképzelt rendszerben ugyanis alulról felfelé egyre csökken a résztvevők száma, miközben ez az az út, ahogyan a munkaerő-piaci szempontból legrosszabb állapotú ember is el tud jutni az önálló munkavállalásig.
Ha valaki a kormányból figyelné az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2000 óta tartó programjait és tanulságait vagy a HÉTFA elemző csoport legfrissebb tanulmánykötetét a helyi közösségi gazdasági kezdeményezésekről, akkor látná, hogy a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában nem a táborszerű életkörülmények és a rendőri és katonai felügyelet az eredményes, hanem minden említett szintnek egy-egy önálló alrendszernek kell lennie, amelyben a megfelelő, személyre szabott támogatás, képzés és a szociális partnerek együttműködése segíti a munka világába történő visszakerülést.
Nemcsak közmunkaszervezők, -felügyelők, hanem mentorok, civilek, egyházak dolgoznak a személyiség és a motiváció újraépítésén. Aki nem veszi ezt tudomásul, nem veszi tudomásul, hogy ez hosszú és a munkalehetőségen túli támogatást is igénylő feladat, az nem foglalkoztatást akar, hanem felkorbácsolt emberi indulatok primitív kielégítését.
(9.10)
Pedig a közmunka a vidék fontos emelője lehetne nemcsak társadalmilag, ha elérnénk, hogy mindig minden családban legyen legalább egy 8 órás kereső, hanem gazdaságilag is. A munkabér magas támogatási hányadával a helyi gazdaság számára tudunk EU-konform támogatást adni, és ezen keresztül elindulhat egy folyamat, a tartós munkahelyek létrejötte helyben. A közmunka ugyanis értelmes megközelítésben nem a móresre tanítás eszköze, hanem segít megtalálni, mik azok a termékek és szolgáltatások, amelyeket egy helyi közösségnek célszerű és ésszerű vásárlás helyett helyben előállítani. Összekapcsolható általa az ökológiai és a szociális feladatok megoldása. Ezért az "Út a munkához" programban a közmunka költségére mi mint befektetésre tekintettünk, és igyekeztünk olyan korrekciókat megcsinálni, illetve az önök számára előkészíteni, amelyek nyomán ez a befektetés busásan megtérül a helyi gazdaság fejlődésében.
Az utóbbi hetekben itt a Házban is volt szó néhány helyi gazdasági kezdeményezésről, például az ináncsiról vagy a rozsályiról, de ezek révén a személyes tapasztalatok alapján ki tudnám egészíteni a tiszaladányival, a szakolyival, a turistvándival, a szendrőivel, a belecskaival, a pusztaföldvárival és nem sorolom, ahol a korábbi gazdasági kezdeményezések a közfoglalkoztatás segítségével bővültek jelentősen vagy éppen az "Út a munkához" program hozta azokat létre. E helyeken a helyi igények kielégítésében megnőtt a helyi munkaerő alkalmazása, és látható az is, hogy az önellátásból kifejlődhet árutermelés, és megfelelő hálózatok kiépülésével a feleslegek elhelyezhetők a helyitől a nemzetközi piacokig nagyon sokfelé.
Annak a közmunkának, ami bővíti, erősíti, fejleszti a helyi gazdaságot, van értelme. A benyújtott törvénytervezetben van is két elem, amely ezt segítené, a Nemzeti Földalap birtokpolitikájának módosítása és a közhasznú munkaerő-kölcsönzés. Ezeket maximálisan támogatjuk. Igen ám, de ez csak akkor ér valamit, ha a közmunkának olyan tervezési és irányítási rendje van, amely táplálkozik a helyi társadalom, gazdaság igényeiből és elsősorban arra válaszol, arra reflektál, ehelyett létrejön egy állami munkaerő-kölcsönző, az esélyét is elveszítve, hogy valaha megtérüljön a közmunka ráfordítása. Az érintettek elveszítik az esélyt, hogy abban a környezetben, ahol élnek, előbb-utóbb saját maguk munkát kapjanak, merthogy közmunkában már bizonyítottak. Beleragadnak az állami közmunkaprogramba.
A miniszterelnök úrnak nem azon kellene gondolkodnia, hogy hogyan szorítja ki a gépeket a XXI. század nagy építkezéseiről, hanem azon, hogyan rendezi át a magyar társadalom működését úgy, hogy vásárlásainkkal minél több magyar munkavállaló bérét finanszírozzuk. Az előterjesztés árulkodó. Az egykulcsos adórendszer munkahelyteremtő hatása elmaradt, abban már a kormány sem bízik. Túldimenzionált közmunkaprogramok ígéretével próbálja menteni vállalásait, miközben értelmetlenül felduzzasztott állami programjainak költségét az érintettekkel fizetteti meg bérük radikális csökkentésével, megsértve az egyenlő munkáért egyenlő bér alapvető jogát.
A nemzeti munkaerő-kölcsönző súlyos tízmilliárdjai nem a helyi gazdaság erősítését és a foglalkoztatottak képességeinek fejlesztését szolgálják, hanem százezrek megrendszabályozását, közmunkaszolgálatot közmunkatáborokban, belügyes és hadügyes felügyelettel. Az MSZP frakciója csak olyan rendszert támogat, amely 8 órás munkát, tisztességes bért biztosít, és a közmunka segítségével gyarapodó, tartós munkahelyek létrejöttét eredményezi. Mindezek alapján mi ezt a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés