DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 18. sorszámú, az ajánlásban 18. sorszám alatt szereplő módosító indítvány elfogadását és támogatását szeretném megérvelni, és szeretném önöket arra biztatni, hogy ezt nyitott füllel hallgassák.

Steiner Pál képviselőtársam nyújtotta be ezt a módosító indítványt, aminek az a lényege, hogy a statisztikai célra felvett, átvett vagy feldolgozott személyes adatok csak statisztikai célra legyenek kezelhetőek. Ez a normaszövegben és az önök tervezetében is így szerepel, de van egy kitétel, hogy "ha törvény eltérően nem rendelkezik". Ezt a "ha törvény eltérően nem rendelkezik" szövegrészt kívánja kivenni a módosító indítvány ebből a törvénytervezetből, mégpedig azért, mert nem akarja a módosító indítvány benyújtója - vagy mondhatom úgy is, hogy az MSZP nem szeretné azt -, hogy adjon egy kiskaput, vagy megnyisson egy olyan lehetőséget, egy kiskaput nyisson arra, hogy egy törvény eltérően rendelkezhet ettől.

Semmi szükség nincs arra a mi felfogásunkban, hogy egy ilyen kibúvóra adjon lehetőséget a törvény a statisztikai célra felvett, átvett vagy feldolgozott személyes adatok esetében. Nekünk meggyőződésünk, hogy a statisztikai célra felvett adatokat csak és kizárólag statisztikai célra lehet használni, semmi másra nem. Ezért nem is értjük igazán, hogy miért akar a Fidesz felhatalmazást adni arra, hogy törvény eltérően rendelkezzen erről. Most ha csak itt jogászkodni akarnék, jogtechnikailag az a helyzet, hogy ha ezt kivesszük, akkor ennek a törvénynek a megváltoztatása nélkül más törvény nem keletkeztethet jogot arra nézve, hogy statisztikai célra felvett adatokat másra is felhasználjanak.

Ahogyan ismerjük az önök jogalkotását, már bocsánat, hogy egy ilyen részletes vitában ezt szóba hozom, hétfőn reggel 10 órakor valamit letesznek az asztalunkra az alkotmányügyi bizottságban, elolvasni sincs idő, önök se tudják elolvasni egyébként, a fideszes alkotmányügyi bizottsági tagok egyenként bevallják, így kollektíven nem szokták, de egyenként bevallják, hogy időnként fogalmuk nincs arról, hogy mit szavaznak meg. Tehát azt gondolom, hogy egy ilyen tempónál, egy ilyen jogalkotási stílusnál joggal aggódik az ellenzék, hogy ha bent marad egy ilyen felhatalmazás, hogy törvény eltérően rendelkezhet, akkor eltérően is fog rendelkezni, mert ha önök kérnek egy eszközt, amit valamire lehet használni, akkor azt azért kérik, mert használni akarják valamire.

Azt kell mondjam, hogy az elmúlt időszak fideszes politikai gyakorlata nem nyugtatott meg bennünket. Gondolnék csak a vonalkódos kérdőívekre, amelyeket kiküldtek valamennyi magyar állampolgárnak, választópolgárnak, ilyen szociális vagy nem tudom én, milyen nemzeti konzultációnak csúfolva ezt az adatgyűjtést; most ez nem konkrétan erre a módosítóra vonatkozik, csak példaként mondtam, hogy nincs meg a bizalom arra nézve, hogy egyébként úgy fogják használni az adatokat, ahogyan azt a törvények előírják.

Magyarul, ez a módosító indítvány szeretné, hogyha nem lenne egy olyan felpuhító mondata ennek a szabálynak, ami szerint "ha törvény eltérően nem rendelkezik". Ne rendelkezzen eltérően törvény, és a statisztikai célra felvett adatokat, a feldolgozott személyes adatokat csak és kizárólag statisztikai célra lehessen felhasználni. Ezért kérem arra a képviselőtársaimat, hogy a Steiner Pál képviselőtársam által benyújtott módosító indítványt, amelyet egyébként az egész MSZP-frakció támogat, szíveskedjenek támogatni majd a szavazásnál.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu