DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miután megértettem az intelmet, hogy az általános vitát ne próbáljuk megismételni, nem törekszem erre, de azt mégis el kell mondanom, ha a preambulumról beszélünk, akkor nem lehet, hogy ne szóljunk az általános hitelvekről. És ha az általános hitelvekről szólunk, amelyről itt több módosító is megjelent - számosat lehetne felsorolni az 5.-től, mondjuk, Hörcsik Richárd-féle módosítókig -, teljesen világos, hogy majdnem a lehetetlenre vállalkozik a preambulumban az előterjesztő, amikor hitelvekre vonatkozóan kíván tételeket megállapítani.
És ami miatt én most szót kértem, az elsősorban arról szól, hogy vajon a hitelvek meghatározása esetén hová kerülnek azok, akik... - hadd mondjam el azt a klasszikus viccet egy kicsit átformálva, amely az Osztrák-Magyar Monarchiában történt állítólag, amikor is vasárnap felsorakoznak az istentiszteletre, és az őrmester azt mondja, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok, egy ott marad középen, és akkor azt mondja neki, hogy drága barátom, most maga vagy beáll valamelyik felekezetbe, vagy bevágom az ateisták közé. Szóval, azt gondolom, világos, hogy ma, amikor hitelvekről beszélünk, akkor ott nem maradhat kívül - és ezt nem látom pontosan megfogalmazva - az egyistenhívőknek talán a legnagyobb társadalmi része, azok az egyistenhívők, akik hisznek az egy, örök és megváltoztathatatlan, könyörületes Istenben, de ugyanakkor nyilvánvalóan a vallási tételek tekintetében pedig különböző felfogásokat vallanak. Őket is valami módon be kellett volna ide vonni, hiszen az egész társadalom számára akarunk itt törvényt alkotni. Ez az egyik észrevételem.
A másik: kétféle meghatározás következik - nem tudom, hogy idetartozik-e még, úgy gondolom, igen -, a vallási tevékenységek tekintetében, az egyik kategória, amelyik pozitív meghatározásokat hoz, a másik, amelyik negatívokat; az egyik, amely azt mondja, hogy melyek azok, amelyek szerinte vallási tevékenységnek minősülnek, és van egy másik módosítósorozat, amelyik azt mondja, hogy ezek pedig nem tartoznak oda. E tekintetben megint csak azt tudom mondani, hogy iszonyatos nehéz feladatot vállalt mind az előterjesztő, mind pedig mindenki, aki ebben megpróbált valamiféle érdemi javaslatot tenni. Egy olyat szeretnék kiemelni itt, amit én személy szerint erőteljesen támogatnék, amely a vallási tevékenységek körébe be kívánja vonni - és ha jól emlékszem, Szabó Timea az, aki ezt indítványozta - a környezetvédelmet. Az egyházaknak nem is az elmúlt nem is évtizedekben, de az utolsó században e tekintetben nagyot változott az alapállása, nagyot változott a Biblia értelmezése is e tekintetben, ahol az ember és a természet viszonyát kell értékelni, és valamilyen formában elfogadni. Ezért én helyesnek tartanám azt, ha a környezetvédelmi szempontok ilyen tekintetben megjelenhetnének.
Kísérletet tett a képviselő asszony arra is, van egy ilyen mondata a módosítójának: "tekintettel az állam világnézeti semlegességére és a felekezetek közötti békés együttélésre való törekvésre". Hallatlanul fontosnak tartom mindkét felét a mondatnak, mind az állam világnézeti semlegességére törekvést, mindpediglen - és ezt legalább ennyire fontosnak - a felekezetek közötti békés együttélésre való törekvést. Ezért a magam részéről úgy gondolom, hogy ez a módosító indítvány talán nem teljesen pontosan kapcsolódik magához a törvényszöveghez, de egy kapcsolódó módosítóval olyanná tehető, amely meggyőződésem szerint hasznos lehet.
Összességében az az álláspontom, hogy a preambulum megkerülhetetlenül szükséges, és be kellett hogy kerüljön a törvényjavaslatba. Itt azonban, még egyszer hangsúlyoznám, hallatlanul nehéz feladatot vállaltak azok, akik itt arra vállalkoztak, hogy ezt a törvényt előterjesszék. Szükséges feladatra vállalkoztak, valahol, valamilyen módon mégis azt gondolom, hogy a társadalomnak az az álláspontom szerint túlnyomó része, amely az egyistenhívők nagyon széles táborához tartozik, annak meg kellene itt jelennie, és számukra is valamilyen módon az elismerésnek itt ebben a törvényben is jelen kellene lennie. Ebben az esetben látom én olyannak a javaslatot, amely betöltheti azt az egyébként feltétlenül szükséges feladatát, amely miatt elkészült.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés