DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilván az első két ajánlási ponthoz kívánok hozzászólni, magyarán ahhoz, hogy Schiffer képviselőtársam azt javasolja, hogy a büntető törvénykönyv módosítására irányuló javaslatot vegyük ki, ne legyen ilyen javaslat. Nyilván ez a javaslat nem kapott többséget egyetlen bizottságban sem, és azt gondolom, később sem fog többséget kapni.
Egy dolgot azonban még egyszer szeretnék határozottan az asztalra tenni ebben a kérdésben: két évvel ezelőtt átfogóan foglalkozott - még a szocialista kormányzás idején - az Országgyűlés hasonló kérdésekkel, két éve döntött bizonyos kérdésekben, illetve folyamatosan módosult a Btk., egyéb jogszabályok, amelyek azt eredményezték, hogy a '90-es évek végén, a 2000-es évek elején tapasztalható komoly futballhuliganizmus Magyarországon folyamatosan leépült, megszűnt.
Ha önök egy évvel a kormányzásuk után behoznak egy ilyen javaslatot, akkor valószínűleg ezt azért teszik logikailag, mert az elmúlt két évben valami olyan típusú folyamatok voltak, indultak el, amelyek ezt indokolttá teszik. Én összesen annyit mondok, hogy nem látok ilyen folyamatokat. Talán az őszi Újpest-Ferencváros mérkőzés közben is tapasztalható rendbontáson kívül, amiről egyébként mondjuk el itt, hogy a rendőrség nagyon szakszerűen kezelte ott, amennyire én ezt nem szakértőként meg tudom állapítani; de azon kívül nem nagyon lehet mondani olyan nagy rendbontást az elmúlt két évben a Ferencváros-Diósgyőr-mérkőzés óta, amely egyébként nagyon komoly méretű lenne. Tehát ezért mondom én azt, hogy szerintem a mi csomagunk elérte a célját, és talán egy kicsit túllövése ennek a dolognak ez a fajta szigorítás.
Ezzel együtt még egyszer azzal zárnám le, ahogy az előző felszólalásomat is lezártam: a sporthuliganizmus teljes eltüntetését természetesen támogatja a szocialista frakció, de nem vagyunk benne biztosak, hogy ez az eszköz megfelelő ehhez.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés