DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Azokat az ajánlási pontokat említeném, amelyek az én módosító indítványaimat tartalmazzák, és akkor tulajdonképpen sorba is mennék rajtuk. Ezek azok, amelyek szerintem kifejezetten életszagúak és gyakorlati módosításokat javasolnak. Én egy picit másképp értelmezem, mint Bánki Erik az előzőekben. Azonban azt a célt tiszteletben tartom, amit mondott, hogy beazonosítható legyen a szurkoló. Szerintem ezek a célok megvalósulnak az én módosító indítványaim esetén is, részletezném ezeket.

Az első egy picit mással kapcsolatos, a 9. ajánlási pont esetén. Tulajdonképpen arról szól, hogy kötelező a kluboknak a vendégjátékra érkező szurkolók, tehát a vendégszurkolók utazását megszervezni. Pontosítottam volna ebben a módosítóban ezt a javaslatot: a szurkolók igénye esetén.

Ezt csak azért mondom, mert szerintem ez az eredeti megfogalmazásban lehetőséget teremt arra, hogy adott esetben egyetlen utazási formát tegyenek kötelezővé egy vendég-szurkolótábor számára, tehát egy idegenbe utazó szurkolótábor számára. Egyébként az előterjesztő képviselője a bizottságban azt mondta, hogy ez nyilván nem így van, majd ha egyébként szerveznek, akkor szerveznek, de természetesen lehet akár külön autóval is érkezni egy-egy mérkőzésre. Megjegyzem: én mindig így járok idegenbe, külön, barátokkal, nem buszokkal.

(18.10)

Ha ez így van, és egyébként ő azt gondolja, hogy ezután is lesz erre lehetőség, akkor azt gondolom, elfogadható a javaslat, hiszen ez azt mondja, hogy azok igénye esetén, tehát ha a szurkolóknak erre igényük van, akkor nyilván biztonsági szempontból meg minden egyéb aspektusában, például a mérkőzés lefújása után egyáltalán legyen vonat vagy busz, mert nem mindig van, és ebből a szempontból szervezze meg az utazást.

A 12. módosító javaslatom: én is azt mondom persze, hogy a szurkolói kártya kötelezővé tételének lehetőségét már tartalmazta a 2009. évi módosító csomagunk is, ami még a szocialista kormányok idején jött be. Azt kell mondanom, gyakorlati példák mutatják, hogy bizonyos esetekben a szurkolói kártya nem éri el a célját, sőt nagyon kellemetlen helyzeteket is okozhat a kötelezővé tétele. Ma ez egyetlen NB I-es labdarugó klubnál kötelező, ez a Ferencváros, máshol nincs ilyen. Szilágyi képviselőtársam mondott még az általános vitában egy olyan példát, hogy egy emblematikus szereplő a klub környékén nem váltotta ki ezt a kártyát, eltelt egypár év, amíg nem ment mérkőzésre, majd a személyi igazolványával sem tudott a mérkőzésre jegyet váltani. Azt mondom, ez szerintem nem életszagú, viszont az, hogy lehetőség legyen ilyen kártyát kibocsátani, azért lenne szerintem fontos, merthogy egyéb típusú kedvezményekre jogosíthat.

Nyugaton erre jó példák vannak: közös mobilflottához tartoznak a szurkolók, itt például kedvezményeket érhetnek el, de adott esetben, mondjuk, sportruházati boltokban, kocsmákban és még sorolhatnám, olyan kedvezményeket biztosíthat, ami viszont ezzel az infrastruktúrával, ami nyilván egy csipkártya vagy nem tudom, milyen típusú, ez nyilván más jogszabályokban szabályozandó kérdés, tehát egy ilyen kártya lehetőségével ez már működhet is.

A 13. módosítóm is erről szól. Itt egy elképesztően életszagú dologra hívnám fel még egyszer a figyelmet. Itt összesen annyit javasolok, hogy a jegyértékesítés során az eladó ne kérhesse az igazolást, tehát azt, hogy igazolja a személyazonosságát valaki. Azt elfogadom és tudomásul veszem, önöknek az a céljuk, hogy a jegyhez egy személy személyazonossága egyértelműen kötődjön, de ez elérhető akkor is, ha a belépés megtörténik.

Mondok önöknek egy példát, mondtam már a múltkor is. Volt olyan, hogy hétfőn a parlamentben voltam, amikor a Nyíregyháza-Diósgyőr-mérkőzésre elindult a jegyértékesítés a vendégszektorba. Én nem tudtam volna megvenni a saját személyi igazolványommal azt a jegyet, nyilván felhívtam az ismerőseimet, hogy vegyék meg nekem a jegyet. Miért nem próbálunk egy kicsit életszagúbbak lenni, és miért nem mondjuk azt, hogy nyilván valakinek a nevére, illetve személyazonosító okmányára kell kiállítani azt a jegyet, illetve megvenni, és utána amikor a beléptetéskor most elfogadva azt, hogy ez meg fog történni, hogy őt a szervező felszólíthatja, hogy igazolja a személyazonosságát, akkor ott egyértelmű a dolog. A szurkolói kártyát, az eladáskori igazolást azért mondom, mert szerintem enélkül is el lehet érni az önök célját, ami a törvényjavaslattal a céljuk volt, ugyanakkor pedig így könnyebb a helyzet.

A 14. és a 16. javaslatok pedig arról szólnak - most együtt egy picit a kettőről a maradék időmben -, Szilágyi képviselőtársam is boncolgatta, nagyon sok olyan embernek kell ilyenkor az adatait tárolni, akiknek egyébként a 99,9 százalékuk nem rendbontó. A rendbontók adatait a sportrendészeti adatbázisban meg lehet majd lelni, ott lesznek a kitiltás hatálya alatt állók és a többi. Tehát nyilvánvalóan azok, akik nem rendbontók, és ez a 99,9 százalék adatainak a kezelése, a lehető legszűkebb körben, a lehető legrövidebb idő alatt kellene hogy megtörténjen szerintem. Kíváncsi lennék, mit mond erről az adatvédelmi ombudsman egyébként.

Én az általános vitában javasoltam, hogy valahogyan tegyük már a részletes vitára az asztalra az ombudsman véleményét, nem tudom, mit gondol róla, és konzultáltak-e vele. Itt, ebben a két módosító indítványban arra teszek javaslatot, hogy az adatkezelés ezekben a törvényi helyekben a 3 napról, illetve 72 óráról 24 órára, illetve 1 napra változzon, tehát a lehető legrövidebb időre. Szerintem ennyi idő alatt az ország bármelyik pontjáról egy idegenbeli mérkőzésről is haza lehet érni. Vannak olyan kollégák, akiknek ez nem mindig sikerül egy nap alatt, de ők azért tényleg nagyon-nagyon kisebbségben vannak.

Azt hiszem, ezek a módosító javaslataim tényleg (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.) építő szándékkal születtek, és gyakorlati példákat is mutatnak, azok vannak mögöttük. Kérem, támogassák ezeket.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu