DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy igazán nem kezdenék bele újból, hiszen eléggé jól megindokoltam szerintem első körben, hogy miért terjesztettem be ezeket a módosító indítványokat, szám szerint ezt az öt darabot és az öt ajánlási pont alatt szereplőt. Szerintem mindegyik életszerű volt. Tudomásul veszem, hogy nem támogatták ezeket a bizottsági ülésen, és azt hiszem, hogy ma sem várhatjuk azt, hogy igazából interaktív legyen ez a vita, tehát nem igen hiszem, hogy államtitkár úr komolyan be fog ebbe a vitába szállni.
Annyit mondanék, hogy a héfői napon szerintem egy bizottsági ülés keretében vagy ezeket tartalmilag bizottsági módosítókká részint át lehet alakítani vagy átfogalmazni, végiggondolni még van időnk. Abban kérném a belátásukat - elhiszem, hogy egy ellenzéki képviselő módosítóit nagyon nehéz befogadni kormányoldalról, ha így működik a rendszerük -, hogy gondolják végig a vitában elhangzottakat, és próbáljunk közösen valami olyan megoldást találni, amit akár bizottsági módosító keretében hétfőn össze tudunk rakni és életszerűbbé teszi ezt a javaslatot.
Az alapirányokon, látom, nem lehet változtatni. Ezekben is voltak vitatott pontok, de legalább amennyire lehet, ebben a tekintetben életszerűek legyünk! Mire gondolok? Ne három helyen kelljen valakinek magát igazolni, ha ki akar menni egy meccsre, hanem legyen elég legalább egyetlenegy helyen, minél kevesebb ideig kezeljük ezeket az adatokat, minél kevesebb adminisztrációval járjon ez a dolog, és egyáltalán olyan környezetet teremtsünk, hogy minél több ember menjen ki a labdarúgó-mérkőzésekre.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés